EÖRSI JÁNOS (1953-2005)

Magyar Hírlap 1995-1997

  • Pénztárak gyűjtenék, alapkezelők gyarapítanák a nyugdíjalapokat • Körvonalazódik a második pillér • 1996.11.02


    Köztes megoldás körvonalazódik abban a vitás kérdésben, hogy az 1998-tól induló nyugdíjrendszer tőkefedezeti részét nyugdíjpénztárak vagy nyugdíjalapok kezeljék-e. Az illetékes tárcák legújabb javaslatai szerint az új rendszerbe kapcsolódó nyugdíjvárományosok – a pályakezdők, továbbá akik az új szisztémát választják – önkormányzati irányítású, nonprofit pénztárba lépnek be majd, a pénztárak azonban nyugdíjalap-kezelőre bízzák a megtakarítások kezelését.

  • Új adószabályok • 1996.11.06

  • A jegybank új ruhája • 1996.11.08

  • Csiha Judit egyeztet a szabaddemokratákkal • Az áPV Rt. is közbeszerző lesz • 1996.11.13


    MH-információ
    Csiha Judit privatizációs miniszter némi pontosítás mellett elfogadhatónak tartja a szabad demokraták privatizációs törvényt módosító javaslatait. A miniszter lapunknak nyilatkozva elmondta, hétfőn egyeztet az SZDSZ-frakcióval. Fontolóra veszi ugyanakkor Suchman Tamás tavaszi indítványait, az állami Privatizációs és Vagyonkezelő (áPV) Rt. versenyeztetési szabályzata felülvizsgálatának kezdeményezését, s támogatja azt is, hogy a közbeszerzési törvény hatályát terjesszék ki az áPV Rt. -re.

  • Miniszterek egyeztetnek a külföldi befektetőkkel • 20-25 százalékkal drágulhat az energia • 1996.11.14

  • A jövő év lesz a végső • A büdzsé kamatkiadásai 292 milliárddal nőnek • 1996.11.15


    Már látható az adósságcsapda vége – derül ki a költségvetés kamatterheinek hivatalos előrejelzéseiből. Igaz ugyan, hogy a teljes kamatterhek jövőre 292 milliárd (nettó 259 milliárd) forinttal nőnek, döntő részben a Magyar Nemzeti Bankkal szemben fizetett kamatok miatt. De a jegybankkal való elszámolás rendezése után, 1998-tól az adósságszolgálat csökkenésére számít a pénzügyi tárca és az MNB.

  • Az áram ára 23, a gázé 16 százalékkal nő? • Az „energialobby” többet akar • 1996.11.19


    A kormány elé kerülő előterjesztés szerint januárban a villamos energia ára 23 százalékkal, a gáz ára 16-17 százalékkal emelkedne – értesült a rádió Krónika című műsora. Ezt azonban keveslik a szolgáltatók, akik szerint az áramot 38 százalékkal, a gázt 25-26 százalékkal kellene drágítani. Holnap tartják a felek a végsőnek szánt egyeztetést.

  • Az SZDSZ szigorúbb lenne Csiha Juditnál • 1996.11.19


    Ez év végéig hozzájutnak az önkormányzatok áram- és gázszolgáltató részvényeikhez – ígérte Csiha Judit privatizációs miniszter az SZDSZ parlamenti frakciójával folytatott egyeztetés után. A kisebbik koalíciós párt két lényeges ponton szigorúbb szabályokat alkalmazna a magánosítás átláthatósága érdekében, mint Csiha Judit. Így, bár a miniszter csütörtökön kormány elé terjeszti tervezetét, az SZDSZ sem vonja vissza a maga parlament előtt fekvő javaslatát.

  • Lefaragott áremelés • 1996.11.22

  • Nemzetközi átvilágítást kíván a Ruhrgas • Leszorított energiaár-emelés • 1996.11.23


    A kormány csütörtöki döntése következtében 18 százalékos előrejelzésnél kisebb lesz az infláció, hiszen nagyobb mértékű energiaár-emelést vettek figyelembe, mint amennyiről végül is döntöttek – mondta kérdésünkre Karl Imre energiaárakat felülvizsgáló kormánymegbízott. A döntés értelmében, mint ismert, a gáz fogyasztói ára 18,8, a villanyé 24,9, a távhőé 21,9 százalékkal emelkedik januártól.

  • Célegyenesben a büdzsé • 1,2 milliárddal több jut a Duna Tv-nek? • 1996.11.25


    A kormány tízmilliárddal kevesebb privatizációs bevételt vár a jövő évre, mint nyáron, amikor beterjesztette a költségvetési törvényjavaslatot – viszont 6,9 milliárdos megtakarítási lehetőséget talált a kamatkiadások frontján. A költségvetési vita hajrájában még többesélyesek a pedagógusbérezés és a közmédiák támogatásának kérdései. Az utolsó pillanatban benyújtott kormányzati módosító javaslatok pedig már most garantálják az évközi vitákat az elmaradott térségek támogatásáról.

  • A PM vezényli a bankprivatizációt • Csiha nem kap nagyobb hatáskört • 1996.12.03


    Nem emelik törvényerőre azt a korábbi Suchman–Medgyessy-megállapodást, amely szerint az állami bankrészvényeket az áPV Rt. kezeli. Vagyis a pénzügyi tárca vezényli a bankprivatizációt. A kormányzat növelte volna némelyest a privatizációs miniszter hatáskörét, és a kormány hatáskörébe utalta volna a tartós állami tulajdon körének kijelölését. De e két javaslatot leszavazta a parlament gazdasági bizottsága.

  • Vagyonarányos gázrészvényosztás? • 1996.12.04


    MH-információ
    Csiha Judit privatizációs miniszter szorgalmazza a csütörtöki kormányülésen, hogy a gázszolgáltató társaságok részvényeit a vagyonhoz való hozzájárulásuk arányában osszák föl az önkormányzatok között. Javaslata szerint erről a kormány határozatot hozna – mondta el kérdésünkre a miniszter. A Belügyminisztérium számítása szerint a belterületi földek után juttatandó önkormányzati vagyon előirányzata az eddig ismert 57 milliárdról 61 milliárd forintra nő – tudtuk meg Kuncze Gábor belügyminisztertől.

  • Kiadják az önkormányzatok jussát • Jövőre az árakkal együtt nőnek az egészségügyi bérek • 1996.12.06


    Haladéktalanul megkezdik az önkormányzatoknak egykori belterületi földjük után járó vagyon kiadását, ugyanakkor a kormány érvényesnek tekinti az önkormányzatokkal korábban (azaz Tocsik Márta és a Vektor Rt. közreműködésével kötött) szerződéseket. A gázrészvények települések közti elosztása csak a Közép-Dunántúli áramszolgáltató (Kögáz) Rt. területén lesz lakosságarányos, a többi önkormányzat megegyezett a vagyonarányos juttatásban. Az egészségügyben dolgozók bére jövőre 18 százalékkal emelkedik. Az ezredfordulóig mintegy 900 megawatt új erőművi kapacitást hoznak létre – derült ki a tegnapi kormányülésről.

  • Jogtalan garanciavállalás • 1997.01.07

  • A családok nagyobb része nem jár bankba • 1996.12.09

  • Lebeg még 150 milliárd • Szigorú összeférhetetlenségi szabályok a jegybanknál • 1996.12.10


    Még mindig bizonytalan, mekkora lesz a büdzsé által a jegybanktól átvállalt devizaadósság: a Magyar Nemzeti Bank jövő évi monetáris politikai irányelvei 150 milliárd forinttal kevesebbről írnak, mint amiről korábban tájékoztatták a képviselőket.

  • Az összeférhetetlenség 1994-től „ketyeg” • 1996.12.11

  • Húszszázalékos infláció • 1996.12.13

  • Leértékelési nyereséghez jut a költségvetéstől jövőre a jegybank • Az MNB mint devizahitelező • 1996.12.16


    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jövő év eleji adósságcserével megszabadul a költségvetés lejárat nélküli, nem kamatozó adósságától, amely amiatt keletkezett, mert a devizában fennálló adósság forintértéke nőtt a leértékelés miatt. Sőt, jövőre nemhogy „leértékelési veszteséggel” nem kell számolnia a jegybanknak, hanem minden bizonnyal „leértékelési nyereséget” könyvelhet majd el.

  • Zuhanás után megugrott a vállalatok hitelezése • Kamatkedvezmény kisvállalkozóknak • 1997.01.04


    Készül a rendelettervezet a kisvállalkozások beruházási hitelkamat-támogatásáról. Mint Székács Anna pénzügyminiszteri biztos kérdésünkre elmondta, a kisvállalkozások a kamat 25 százalékát kaphatják majd meg állami támogatásként. Más forrásokból megtudtuk: a korábban szűkülő vállalati hitelezés komoly lendületet vett az óév utolsó negyedévében.

  • Kedvezőbb kamat a vállalkozóknak • A Pénzügyminisztérium ösztönözni akarja a beruházásokat – A kormány dönt a javaslatról • 1997.01.08


    A kis- és középvállalkozások a jegybanki alapkamat 25 százalékának megfelelő, 5 évre szóló kamattámogatást kaphatnak a pénzintézetektől újonnan fölvett, legalább 3 éves futamidejű beruházási hiteleikhez – javasolja a Pénzügyminisztérium (PM) abban a rendelettervezetében, amely megszabná az e célra szolgáló 500 milliós keret felhasználásának feltételeit. A támogatást a tervek szerint egy-egy igénylő legföljebb 400 millió forint összegű hitelösszegre kérheti.

  • A Polgári Bank esete • 1997.01.08

  • Húsz százalék alá került az infláció • 1997.01.11

A három Eörsi

A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója

(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.