A Polgári Bank esete

Nincs vége a bankkonszolidációnak, még ha újabban nem is kell hozzá konszolidációs kötvény meg külön államadósság-halmozás. December 23-án ugyanis, mialatt mondhatni a „reálgazdaság” a karácsonyi készülődés lázában égett, az állam, pontosabban a pénzügyi tárca – mert ez nem mindegy – 1,1 milliárd forint készpénzért visszavásárolta a Polgári Bankot, az egy évvel korábban privatizált Budapest Bank leány-intézetét. A kormányfő erről mit sem tudott, s emiatt az ügylet még nem tekinthető ténynek. Érthető, ha Horn Gyula tudni akar róla, hisz egy évvel ezelőtt akkori pénzügyminisztere azt mondta, hogy vége a bankkonszolidációnak. Márpedig a mostani akció konszolidálja egyrészt a Budapest Bankot (megszabadítja gyenge portfóliójától), másrészt a Polgári Bankot is, mert a BB megvette, s így alighanem rendbe is kell tennie. Persze a Pénzügyminisztérium is logikusan érvel, amikor azt állítja: a legújabb konszolidációs ügyletben a dolgok rendje szerint önállósította magát. A bankon a magánszektorban nem tudtak segíteni, s most a tárcát visszavételére kötelezte a Budapest Bank privatizációs szerződése. Ráadásul a PM gondjaira van bízva a bukott állami garanciák kerete. Az már más kérdés, hogy nem lett volna szabad egyáltalán elvállalnia a 8 milliárdos – illetve az újabb információk szerint 10 vagy 12 milliárdos – garanciát az ígéretek ellenére máig sem nyilvánosságra hozott szerződésben. A garanciavállalás azért nem volt jogos, mert figyelmen kívül hagyták a demokratikus nyilvánosság államháztartási és zárszámadási törvényekben szavatolt szabályait. Ha idejében tájékoztatták volna a parlamentet a Budapest Bank privatizációs szerződéséről, akkor ezzel – bármilyen furcsán hangzik is – megvethették volna a mostani bankkonszolidációs lépés jogi alapjait. A nyilvánosság persze nem elsősorban jogi kérdés. Tudnunk kell róla, milyen megfontolásból, milyen haszonnal és áldozatokkal hozzák meg döntéseiket az illetékesek. Bármilyen kellemetlen is nekik, magyarázattal tartoznak: miért is van szükség újabb bankkonszolidációra? Vagy nem tudják megmagyarázni?