Miniszterek egyeztetnek a külföldi befektetőkkel • 20-25 százalékkal drágulhat az energia • 1996.11.14
Karl Imre energiaárakat felülvizsgáló kormánybiztos továbbra is azt javasolja: a január elsejétől esedékes energiaár-emelés átlagos mértéke 20-25 százalék közé essék.
Lapunk kérdésére Karl Imre kormánybiztos elmondta: úgy tudja, az energiaár-emelés e héten vagy a jövő héten kerül a kormány elé, de az időpont nem tőle függ. Mindenesetre a jövő héten újabb tárgyalásra kerül sor a hazai energiaszektor külföldi befektetőivel, s ezen részt vesz majd Fazakas Szabolcs ipari és Csiha Judit privatizációs miniszter is.
Fazakas Szabolcs lapunknak megerősítette: Karl Imre felkérte, hogy az előkészítő munka jövő heti fázisában vegyen részt az energiaszektor külföldi befektetőivel folytatott „széles körű nemzetközi egyeztetésen”. A miniszter hangsúlyozta: tudatában van annak, hogy az energiaár-tárgyalások befolyásolják az ország jövőbeni tőkebevonási lehetőségeit és külgazdasági kapcsolatrendszerét is. Véleménye szerint nem lehet piacgazdaságról beszélni, ha a társaságok nem kapnak költségarányos térítést, a másik oldalon viszont ugyanolyan jelentőséggel bír a nagy- és kisfogyasztók teherbíró képessége is.
Lapunk információi szerint (MH, november 11., 9. oldal) a befektetők kijelentették, hogy Fazakas Szabolccsal is tárgyalni kívánnak. A hírrel kapcsolatban a miniszter megjegyezte: semmiképpen nem kívánja áthágni a kormányzati munkamegosztást, mely szerint az érintettek közötti kompromisszum kidolgozásának, a jövő évi árváltozás mértékének felelőse egyértelműen a kormánymegbízott.
• E. J. – M. I.