Pénztárak gyűjtenék, alapkezelők gyarapítanák a nyugdíjalapokat • Körvonalazódik a második pillér
Köztes megoldás körvonalazódik abban a vitás kérdésben, hogy az 1998-tól induló nyugdíjrendszer tőkefedezeti részét nyugdíjpénztárak vagy nyugdíjalapok kezeljék-e. Az illetékes tárcák legújabb javaslatai szerint az új rendszerbe kapcsolódó nyugdíjvárományosok – a pályakezdők, továbbá akik az új szisztémát választják – önkormányzati irányítású, nonprofit pénztárba lépnek be majd, a pénztárak azonban nyugdíjalap-kezelőre bízzák a megtakarítások kezelését.
MH-információ
A három pillérből álló új nyugdíjrendszerben a középső, tőkefedezeti pillér jelenti majd az igazi újdonságot. A nyugdíj egy részére ugyanis úgy lehet majd jogosultságot szerezni, hogy ki-ki aktív korában, egyénileg halmozza föl a hozzá szükséges tőkét. Vita folyt azonban arról, hogy e megtakarításokat nyugdíjpénztár vagy nyugdíjalap kezelje-e (MH, okt. 8. és 10. ). A fő különbség a kettő között az, hogy míg a pénztárba a megtakarító tagként lép be, s benne bizonyos tulajdonosi jogköröket gyakorol, addig a nyugdíjalap a kezelt pénzek hozamának alakulásában erősen érdekelt szervezet, melyhez a várományosok ügyfélként kapcsolódnak.
Az illetékes tárcáknál újabban egy köztes megoldás körvonalazódik. Eszerint a kiegészítő nyugdíjravalót pénztárak gyűjtik majd, a pénztárak azonban pénzintézetet bíznak meg a megtakarítások kezelésével. Így kívánják egyfelől eloszlatni a várományosok befektetéseiért folytatott túlzott versennyel kapcsolatos aggályokat, másfelől biztosítani, hogy a nyugdíjmegtakarításokat tőkeerős és a befektetések hozamainak növelésében érdekelt szervezetek kezeljék.
A pénztártagok 15-20 fős közgyűlést választatnának, ez lenne a pénztárak vezető szerve. A pénztár vezetőit a tagság visszahívhatná. A rendszer bevezetése után két évig nem volna mód arra, hogy a megtakarító az egyik pénztárból a másikba átlépjen; ezt követően évenként egyszer lehetne pénztárt váltani. Tagtoborzásra csak a pénztáraknak volna joguk.
A nyugdíjalap-kezelők és a pénztárak között olyan megbízotti viszony jönne létre, amelyet a pénztárak egyoldalúan fölmondhatnak. Bankok, szakosított pénzintézetek, befektetési társaságok vállalkozhatnának nyugdíjalap-kezelésre; továbbá olyan társaságok, amelyek mögött 50 százalékot meghaladó tulajdoni hányaddal tőkeerős pénzintézet áll. Fontosak lesznek az összeférhetetlenségi szabályok: nem vállalhat alapkezelést olyan cég, amely szolgáltatást nyújt az adott pénztárnak, azaz bank- vagy letéti számlakezelést végez vagy nyugdíjszolgáltatást nyújt. Az üzleti biztosítókat emiatt kizárnák a lehetséges alapkezelők közül, hiszen ezek közreműködhetnek a szolgáltatásokban. A szakértők szerint ugyanis 30–50 ezer fő alkothat megalapozott kockázatközösséget, s így az üzleti biztosítók működnek majd közre a kisebb taglétszámú pénztárak szolgáltatásaiban.
Az állam csak a „régi”, azaz ma is működő rendszer szerinti nyugdíjakra, továbbá az új rendszerbeli alapnyugdíjakra vállalna teljes körű garanciát. A tőkefedezeti pillér biztonságát egy úgynevezett garanciaalap szolgálná, amelybe a pénztárak a betétek 0,3–0,5 százalékát fizetnék. A garanciaalapnak legalább a nyugdíjmegtakarítások 2 százalékát kell összegyűjteniük, és – az elképzelések szerint – legalább 35 éves járulékfizetés esetén a nyugdíjak 80 százalékát garantálnák. A garanciaalapot a nyugdíjpénztártanács – kormányzati szervek, pénztárak, alapkezelők által létrehozott testület – felügyelné, amelyre a pénztári piac nyilvánosságának biztosítását is rábíznák. A pénztárak engedélyezését, ellenőrzését, esetleges bírságolását a pénztárfelügyelet végezné.
A szakértők úgy látják, a GDP 1 százalékának megfelelő hiány keletkezhet amiatt, mert a tőkefedezeti rendszerbe fizetett járulékok nem a kortárs időskorúak járandóságát finanszírozzák. A számítások szerint ez úgy érhető el, hogy az 1988 után pályakezdők kerülnének az új rendszerbe, s a mai járulékfizetők 30-40 százaléka választaná az új rendszert. A választást úgy szabályoznák, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságot csak részben (50–80 százalékban) ismernék el. Az elképzelések szerint a reform első évében, 1998-ban lehet belépni az új rendszerbe, utána pedig még egy-két éven belül visszaléphetnek, akik meggondolják magukat.
Vágó János, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat elnöke szerint a 30-40 százalékos átlépés csak akkor engedhető meg, ha kellő biztonsággal igazolható, hogy az államháztartási hiány és az infláció kezelhető keretek között marad. Ha ez nem bizonyítható, vélekedik, akkor csak a pályakezdők kerülhessenek át az új nyugdíjrendszerbe, és járulékukból csupán 3 százaléknyi finanszírozza a második pillért. A pénzügyi kormányzat viszont annak híve, hogy 10 százaléknyi járulékot gyűjtsön a tőkefedezeti rendszer.