Az SZDSZ szigorúbb lenne Csiha Juditnál
Ez év végéig hozzájutnak az önkormányzatok áram- és gázszolgáltató részvényeikhez – ígérte Csiha Judit privatizációs miniszter az SZDSZ parlamenti frakciójával folytatott egyeztetés után. A kisebbik koalíciós párt két lényeges ponton szigorúbb szabályokat alkalmazna a magánosítás átláthatósága érdekében, mint Csiha Judit. Így, bár a miniszter csütörtökön kormány elé terjeszti tervezetét, az SZDSZ sem vonja vissza a maga parlament előtt fekvő javaslatát.
Tegnap egyeztetett Csiha Judit az SZDSZ-frakcióval a privatizációs törvény módosításáról. A tárgyalásokon „logikailag kikövetkeztethető volt, hogy vissza kellene vonnunk javaslatunkat, ezt azonban nem tartjuk indokoltnak” – számolt be közös tájékoztatójukon Bauer Tamás SZDSZ-es képviselő. Mint kiderült, két ponton van nézetkülönbség: az SZDSZ azt szorgalmazza, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. ne változtathassa meg a jövőben a privatizációs pályázat meghirdetése után a tender feltételeit, Csiha Judit tervezete szerint viszont erre egy alkalommal sor kerülhetne. A miniszter nem ért egyet továbbá azzal a javaslattal, hogy ha egy tenderre érkezik olyan ajánlat, amely megfelel a feltételeknek, akkor a pályázatot mindenképp eredményesnek kell nyilvánítani.
A kormány második féléves jogalkotási terve tartalmazza a privatizációs törvény módosítását, ennek tervezetével elődje, Suchman Tamás elkészült, de beterjesztésére az ÁPV Rt. botránya miatt nem került sor – mondta el Csiha Judit. Az SZDSZ más javaslatait beépítették a csütörtökön kormány elé kerülő tervezetbe – hallhattuk. (E javaslatok minden bizonnyal a következők: a jövőben bárki betekinthet az ÁPV Rt. privatizációs tranzakciókról szóló emlékeztetőjébe; záros határidőn belül közzé kell tenni valamennyi egyszerűsített privatizációra kerülő cég jegyzékét, s e körbe tartozó társaságok saját tőkéje az eddigi 600 millió forintról 800 millióra emelkedik. ) Emellett, mint a tájékoztatón megerősítették, Deutsch Tamás fideszes képviselő javaslata nyomán kiterjesztik a közbeszerzési törvény hatályát az ÁPV Rt. -re. A tervezet a tartós állami tulajdon kezelésével is foglalkozik majd – jelentette ki Csiha Judit (ellentétben a november 13-ai számunkban általa mondottakkal).
November végén, a belterületi földek után járó önkormányzati vagyonjuttatással egy időben tárgyalja a kormány a gázrészvények kiadását, amely a döntés után 24 órán belül meg is történik – ígérte Csiha Judit. Az áramszolgáltató részvények kiadását már csak „nyomdatechnikai problémák” akadályozzák, de ezekről a letéti igazolásokat már a májusi közgyűlések előtt megkapták az önkormányzatok az OTP Brókertől. A gázrészvényeket döntő többségben vagyonarányosan osztják ki az önkormányzatok között, ami a kisebb településeknek kedvez; a villanyrészvények szétosztása lakosságarányos.