Kiadják az önkormányzatok jussát • Jövőre az árakkal együtt nőnek az egészségügyi bérek

Haladéktalanul megkezdik az önkormányzatoknak egykori belterületi földjük után járó vagyon kiadását, ugyanakkor a kormány érvényesnek tekinti az önkormányzatokkal korábban (azaz Tocsik Márta és a Vektor Rt. közreműködésével kötött) szerződéseket. A gázrészvények települések közti elosztása csak a Közép-Dunántúli Áramszolgáltató (Kögáz) Rt. területén lesz lakosságarányos, a többi önkormányzat megegyezett a vagyonarányos juttatásban. Az egészségügyben dolgozók bére jövőre 18 százalékkal emelkedik. Az ezredfordulóig mintegy 900 megawatt új erőművi kapacitást hoznak létre – derült ki a tegnapi kormányülésről.

A belügy- és a privatizációs miniszter előterjesztése alapján döntött a kormány az önkormányzati vagyonjuttatásokról – tájékoztatott Kiss Elemér miniszterelnökségi államtitkár. Az előző kormányzati ciklusban, az egykori állami vállalatok átalakulásával társaságokba vitt belterületi földek után – a legújabb összesítés szerint – 595 cégben 813 önkormányzatnak van követelése, ami 3663 tételt jelent. A kormány érvényesnek tekinti azokat a szerződéseket, amelyek korábban jöttek létre az átadásról egyes önkormányzatok és az ÁPV Rt. között. A fennmaradó járandóságok kiadását haladéktalanul megkezdik. Ha a belterületi földnek megfelelő részvények, részesedések rendelkezésre állnak, ezeket adják ki, az időközben kifizetett osztalékokkal és ezek esedékességétől számított évi 20 százalékos kamattal együtt. Ha a részvény vagy üzletrész már nem áll rendelkezésre, akkor névértékének megfelelő készpénzt juttatnak, az átalakulás időpontjától számított évi 20 százalékos kamattal megfejelve.
• Folytatása a 3. oldalon
• Folytatás az 1. oldalról
A készpénzben teljesítendő érték 1996–97-ben 61 milliárd forint.
A gázszolgáltató társaságokból 40, az áramszolgáltatókból 25 százalék illeti meg az önkormányzatokat. A közműrészvényeket az év végéig kiadják – határozott a kormány. Közlése szerint a gázszolgáltatók közül egyedül a Kögáz területén lévő önkormányzatok között nem jött létre megállapodás arról, hogy a részvényeket a vagyonhoz való hozzájárulás arányában osszák föl, itt tehát a részvénykiadás a települések lakossága arányában történik. A többi gázszolgáltató esetében vagyonarányos lesz a részvényosztás.
Az egészségügyi szakszervezettel folytatott tárgyalásai alapján javasolja a kormány, hogy a társadalombiztosítási alapok 1997-es költségvetése 18 százalékos átlagkereset emelkedést és magasabb ügyeleti díjat biztosítson az egészségügyben dolgozók számára – mondta el Kiss Elemér. A béremelés a tervezett tb-költségvetés módosításával érhető el: a tb hiánya (az eredetileg parlamenthez beterjesztett nullszaldóval szemben) 13 milliárd forint lenne, a gyógyító-megelőző ellátások kerete az idei 225 milliárdról jövőre 265 milliárdra, azaz épp 18 százalékkal emelkedne. Mivel a dologi kiadások kisebb mértékben nőnek, meglesz az alap a 18 százalékos béremelkedésre – jelentette ki az államtitkár.
Ez a mérték azonos a fogyasztói árak jövő évre előrejelzett emelkedésével. Évi átlagban ugyanis épp 18 százalékos – decemberre ez év decemberhez viszonyítva 17 százalékos – inflációt céloznak meg az MNB monetáris politikai irányelvei, amelyet most tekintett át a kormány. A csúszó leértékelés mértékéről 1997 első félévében döntenek, előreláthatólag 1997 második félévében nyílik mód annak csökkentésére.
Megtárgyalta a kormány a magyar erőműrendszer 2010-ig kitekintő fejlesztési koncepcióját. Eszerint 2000-ig 900– 1000 megawatt új, gázfűtésű erőműkapacitást állítanak be, és 300–500 MW-nyi elavult kapacitást szüntetnek meg. 2001–2005 között az új kapacitás 2200 MW, a kiselejtezés 1500–1600 MW; 2006–2010-ig pedig 700–800 MW-nyi új erőművel cserélnek le 300–350 MW-nyi leselejtezett kapacitást. A koncepció, Kiss Elemér tájékoztatása szerint, nem tesz említést alaperőműről, sem a paksi blokkok bezárásáról, viszont kiemeli, hogy a fejlesztések magánberuházásokkal, a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével valósulnak meg.
Kormányrendelet születik a kincstári vagyonról, az államháztartási törvény alapján. A kincstári vagyon állami feladat ellátását szolgálja, az állam vele kapcsolatos tulajdonosi jogait a pénzügyminiszter a Kincstári Vagyoni Igazgatóság útján gyakorolja. A kincstári vagyontárgyak ellenérték fejében, versenyeztetés útján vagyonkezelésbe adhatók (a vagyonkezelés intézménye az eddigi kezelői jogot váltja föl). A pénzügyminiszter jóváhagyásával sor kerülhet a kincstári vagyon értékesítésére is, „főszabályként” versenyeztetés útján. A rendelet részletesen szabályozza a vagyonkezelői szerződés szabályait és az értékesítés során követendő eljárást.
A kormány az ELTE vagyonkezelésébe adja a bölcsészkarnak otthont adó, Magyar utca 31. alatti ingatlant, mely még egy évvel ezelőtt a Piarista Rend tulajdonába került, az egyházi ingatlanjuttatás keretében. Az egyetem még 2001-ig használhatja az épületet.
A kormány szándéka, hogy Magyarország jövőre is képviseltesse magát Boszniában, az IFOR-ról SFOR-ra átkeresztelt békefenntartó erőkben. Ezért hozzájárulást kér az Országgyűléstől 1997-re, egy legfeljebb 500 fős műszaki alakulat kiküldésére.