Vagyonarányos gázrészvényosztás?

MH-információ
Csiha Judit privatizációs miniszter szorgalmazza a csütörtöki kormányülésen, hogy a gázszolgáltató társaságok részvényeit a vagyonhoz való hozzájárulásuk arányában osszák föl az önkormányzatok között. Javaslata szerint erről a kormány határozatot hozna – mondta el kérdésünkre a miniszter. A Belügyminisztérium számítása szerint a belterületi földek után juttatandó önkormányzati vagyon előirányzata az eddig ismert 57 milliárdról 61 milliárd forintra nő – tudtuk meg Kuncze Gábor belügyminisztertől.

Mint ismert, az önkormányzatoknak 40 százalékos részesedés jár a gázszolgáltató társaságokból. A törvény szerint az egy-egy társasághoz „tartozó” településeknek tavaly november 30-áig kellett volna dönteniük arról, hogy a részvényeket a gázvezeték hálózat létrehozásában való tehervállalásuk arányában osszák fel, s megegyezés hiányában lélekszámarányos felosztásra kellett volna sort keríteni. A vagyonarányos kiadás a kistelepüléseknek, a létszámarányos a nagyobbaknak kedvez. Eddig csak egy társaság, a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. esetében hozták nyilvánosságra, hogy megegyezés született a vagyonarányos részvényosztásról.
A privatizációs miniszter javaslata szerint kormányhatározat mondaná ki, hogy valamennyi gázszolgáltató társaság esetében a hálózat létrehozásához való anyagi hozzájárulás arányában osszák fel az önkormányzatok jussát – közölte érdeklődésünkre Csiha Judit. Kérdésünkre, vajon nem fenyeget-e az a veszély, hogy egyes önkormányzatok a megegyezés hiányára és az egy éve tartó exlex állapotra hivatkozva esetleg megtámadnának egy ilyen határozatot, részleteket nem tudtunk meg.
A Belügyminisztérium szintén előterjesztéssel készül a csütörtöki kormányülésre, mégpedig az elhíresült belterületi földek utáni vagyonjuttatásról. Az első fordulóban megszavazott költségvetés e célra 57 milliárd forintot jelöl meg a privatizációs holding 1996–97-es kiadásaként. A BM újabb számítása szerint azonban ez 61 milliárd – közölte kérdésünkre Kuncze Gábor belügyminiszter. Készpénzjuttatás esetében – vagyis ha a részesedések kiadására nincs mód – húszszázalékos kamattal kárpótolnák az önkormányzatokat a juttatás késedelméért; az elmaradt osztalékokat is húsz százalék kamattal fejelnék meg.