Kedvezőbb kamat a vállalkozóknak • A Pénzügyminisztérium ösztönözni akarja a beruházásokat – A kormány dönt a javaslatról
A kis- és középvállalkozások a jegybanki alapkamat 25 százalékának megfelelő, 5 évre szóló kamattámogatást kaphatnak a pénzintézetektől újonnan fölvett, legalább 3 éves futamidejű beruházási hiteleikhez – javasolja a Pénzügyminisztérium (PM) abban a rendelettervezetében, amely megszabná az e célra szolgáló 500 milliós keret felhasználásának feltételeit. A támogatást a tervek szerint egy-egy igénylő legföljebb 400 millió forint összegű hitelösszegre kérheti.
MH-információ
Rövidesen a kormány elé kerül az 1997-es költségvetésben szereplő, 500 milliós kamattámogatás felhasználását szabályozó rendelet tervezete – tudtuk meg Trautmann Jánosné PM-főosztályvezető-helyettestől, aki hangsúlyozza: közléseik ennek megfelelően előzetesek. A támogatást mindenesetre kis- és középvállalkozások vehetik majd igénybe, vagyis legföljebb 250 fős cégekről lehet szó. További feltétel, hogy a vállalkozás legalább egy éve működjön, ennek igazolásához azonban elegendő a cégbírósági bejegyzési kérelmet igazoló okirat.
A kis- és középvállalkozások bármely banknál fölvett beruházási hitelre igényelhetik a támogatást. A tervek szerint azonban feltétel, hogy a futamidő legalább 3 éves legyen, a türelmi idő pedig (azaz ameddig csak a kamatokat kell megfizetni) legföljebb másfél év. A fölvett hitelösszeg felső határa 400 millió forint, illetve a támogatást legföljebb az ez után járó kamatra adnák. E fölső határnak megfelelően a Hitelgarancia Rt.-nél is 400 millió forintra emelkedik a garantálható összeg limitje. A hitelelbírálás mellett a támogatási igény elbírálását is a bankokra bízná a rendelet, azaz – ellentétben az ipari tárcánál alkalmazott konstrukciókkal – ezt a támogatást nem előzi meg külön tárcaközi bizottsági vizsgálat. Feltétel azonban, hogy az igénybevevőnek ne legyen köztartozása.
A kamattámogatás mértékét a tervek szerint a jegybanki alapkamat 25 százalékában állapítják meg, de legföljebb 5 évig folyósítják.
• Folytatása a 3. oldalon
• Folytatás az 1. oldalról
(Ma az alapkamat 23 százalék, azaz a kamat 5,75 százalékpontjának támogatásáról lenne szó, vagyis az 500 milliós támogatási előirányzat évi 8,7 milliárdos hitelnyújtást „mozgatna meg”; a lapunk 10. oldalán közölt, január 16-ától érvényes alapkamat viszont már csak 5,625 százalékpontos támogatást jelentene, így viszont a kedvezményezett hitelek elvi felső határa 8,9 milliárd forintra nő.) A támogatás folyósítását, nyilvántartását a Támogatásokat és Járadékokat Kezelő Szervezet (a PM felügyelete alatt működő költségvetési szerv, a kisvállalkozói garancialapot kezelő szervezet jogutódja) végzi majd. A szervezetnek nem lesz feladata a támogatás elbírálása, addig fogadja a támogatási igényeket, amíg ki nem merül a költségvetési keret – szögezték le a PM-ben.