Az áram ára 23, a gázé 16 százalékkal nő? • Az „energialobby” többet akar .

A kormány elé kerülő előterjesztés szerint januárban a villamos energia ára 23 százalékkal, a gáz ára 16-17 százalékkal emelkedne – értesült a rádió Krónika című műsora. Ezt azonban keveslik a szolgáltatók, akik szerint az áramot 38 százalékkal, a gázt 25-26 százalékkal kellene drágítani. Holnap tartják a felek a végsőnek szánt egyeztetést.

A Krónika, amelynek az „energialobby” szivárogtatta ki az információkat, úgy tudja: a kormány nem ismerné el a januári árakban az erőművek és az áramszolgáltatók vagyonbiztosításához szükséges kb. 2 milliárd forintot, a bányabezárásokat és -károkat fedező mintegy 5 milliárdot, s hiányzik a paksi atomerőmű élettartamának lejártakor, bezárásához szükséges 15 milliárd forintnyi, továbbá a karbantartások 3 milliárd forintnyi költségfedezete is. A kormány-előterjesztésben állítólag mindössze 14 százalékos inflációs és 10 százalékos béremelkedési előrejelzés szerepel 1997-re. Emellett a januári árak az általános 8 százalék helyett csak 4 százalék eszközarányos nyereséget biztosítanának a Magyar Villamos Műveknek, a Paksi Atomerőműnek és az Országos Villamos Távvezeték Rt. -nek.
Mindennek az lenne a következménye – értesült a Krónika –, hogy az erőművek visszalépnek a fejlesztésektől, és drasztikus létszámleépítésekbe kezdenek, befagyasztják a béreket, leállítják a szociális juttatásokat. Ha pedig a fejlesztések nem történnek meg 2000-ig, akkor szakértők szerint az emiatt szükséges áramimport többe fog kerülni a lakosságnak, mint ha most megtérítené az árakban a beruházások költségeit.