Lefaragott áremelés
Meghozták a „politikailag vállalható” döntést a januári enegiaár-emelésről. A villany eszerint potom 24,9 százalékkal drágul, s ez épp beleesik a 20-25 százalékos sávba, amiről a kormányfő hónapokkal ezelőtt álmodott. A szuper-fölülvizsgálattal megbízott szocialista képviselő vezérletével több mint hét százalékot lefaragtak a szakértők javaslatából szeptember óta. A gázfront nem volt ilyen kiélezett, a tegnap elhatározott 18,8 százalékos áremelés csak egyszázalékos spórolás a korábbi, azaz szuperfölülvizsgált előterjesztéshez képest. Azon persze, hogy politikai döntést hoztak, nincs mit csodálkozni. Az energiaár meghatározása hatósági, azaz – mi Közép-Európában jól tudjuk ezt – politikai is egyben. A lakosság az előző kormánynak nem hálálta meg, hogy a mostanira tolta át az energiaszektor finanszírozásának gondjait. A mostani ciklus végének közeledtével újra erős a késztetés a probléma továbbgörgetésére. Mert a gondok igenis továbbgörögnek: erre rá fogunk döbbenni, ha például arra ébredünk, hogy nincs pénz a paksi atomhulladék eltüntetésére, de még egy kimerült bánya bezárására sem. Az energiaszektor stratégiai ügyei persze látszólag messze esnek a villanyszámlákkal szembesülő lakosságtól. S nem is csak látszólag. A kormánydöntés kifejthet olyan áldásos hatást, hogy a lakosság és az áremelésben érdekelt energiaszektor ellentétét tompítva megtakarításokra készteti az energiaipart. Aminek persze az ottani dolgozók is kárát láthatják. Kételkednünk kell azonban abban, hogy a kisebb áremelés tartósan mérsékli az inflációt. Az energiafogyasztás a statisztikák szerint 8-9 százalékát adja az összfogyasztásnak. Az energiaár-emelés elsősorban nem is közvetlenül serkenti az inflációt – hanem azért, mert a különféle áruk, szolgáltatások eladói további áremelkedésre számítanak. S könnyen meglehet, hogy a most lefaragott áremelés később, a negyedévenként újra és újra sorra kerülő „energiaár-felülvizsgálat” során üt vissza.