A jegybank új ruhája

Kétségkívül növeli a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét a jegybanktörvény készülő módosítása. Az alelnökökre például – akiknek száma „legfeljebb öt” – a jövőben az elnök tehet javaslatot, a kormányfőnek ebben egyetértési joga lesz. Holott eddig csak a miniszterelnök volt a kijelölő. Ez persze köztes megoldás, hiszen Surányi György – mint Hárshegyi Frigyes és Czirják Sándor lemond(at)ása kapcsán kiderült – szabad kezet szeretett volna kapni személyi ügyekben. A függetlenedés mindenekelőtt a büdzsével szemben következik majd be. Januártól a költségvetés gyakorlatilag átvállalja az MNB-től azt a bizonyos 12 milliárd dollárnyi (kétezermilliárd forintnyi) adósságot, amelyet a jegybank a költségvetés deficitjének finanszírozására vett föl. Egyszersmind leírják az 1600 milliárdos kamatmentes – „nullás” – adósságállományt, így a költségvetésnek teljes egészében viselnie kell az adósságra jutó leértékelési veszteséget. A jövőben a büdzsé állja a maga eladósodásából fakadó terheket, az MNB pedig tisztán a pénzpolitikát műveli majd. Kell-e fizetniük az adófizetőknek ezért a függetlenségért? Nem – feleli erre a pénzügyi kormányzat –, hiszen a büdzsé és a jegybank egy csónakban evez. Az adósságátvállalás miatt jóval több kamatot fizet ugyan a költségvetés, de az MNB-nek, amely viszont a nyereségét a büdzsébe fizeti be. Csupán elszámolásbeli, „technikai” változásról van szó – mondják. Csakhogy a „nullás” adósság eddig valóságos veszteséget fedett el, ami után senki nem fizetett, illetve csak részben, amennyiben kötvényesítették a nem kamatozó állományt. Mindaddig, amíg nőtt a külső eladósodás, a veszteséget külső forrásból finanszírozták; most viszont, hogy törleszt a jegybank, világossá vált: a leértékelés miatt többet kell fizetnie a magyarnak egy dollárért, mint amennyi forintot kapott, amikor a kölcsönt fölvette. A veszteség tehát nyílttá vált, de mindig is valóságos volt. Miért állítják tehát, hogy a változás „technikai”? Nyilván mert a politikai csatározásoktól függetleníteni szeretnék a kamatmilliárdokat.