Cikkek
-
2004.09.02. Népszava, Simon Zoltán: Gyurcsány Ferenc a jobboldali sajtó mumusa
Össztűz a koalícióra: a Fidesz inkább a szabad demokratákra koncentrálSimon Zoltán összeállítása a Magyar Nemzet Gyurcsány Ferencet támadó írásaiból (augusztus 26-tól szeptember 1-jéig). Egy hét alatt több mint hetven cikkben foglalkoztak vele, ezekből idéz a lap.
„Azt hiszik. joguk van mondjuk a Weklerhez hasonlóan gyanús módon vagyont gyűjtő Gyurcsányt – az időnként tisztán látó Eörsi Istvánnak is tetszőt – miniszterelnöki hatalomba emelni.”
Kapcsolódó cikk:
- Magyar Nemzet, 2004.08.26. Torkos Matild: Sok hűhó a hatalomért
2004.09.03. (36.szám) Élet és Irodalom, E.I.: Jegyzetek szünetben
A csalódott Medgyessy: „Magából nem ábrándul ki, mert ő áldozat, csak abból a sűrű, barnás léből, amelyben eddig lubickolt. […] Azok közé tartoztam, akik Medgyessyt alkalmatlannak tartották a miniszterelnöki feladatkör ellátására, attól a pillanattól kezdve, hogy bejelentette: a nemzeti közép kormányát óhajtja megalakítani.”
Gyurcsány esélyei: „Gyurcsány esélye másságában rejlik. Mások a gesztusai és a hangsúlyai, más a mosolya, és bár KISZ-vezető volt ő is, észjárása és kisugárzása mégsem emlékeztet a Kádár-korszak funkcionáriusaira […] Látszik rajta, hogy valódi megújulást akar, és képessége is van akarata érvényesítésére – a mai szocialista vezetőgarnitúrából ő az egyetlen, akinek ezt el lehet hinni.”
Lírai megjegyzések Pető Ivánról: „A Nap-kelte műsorában Pető Iván egy velem kapcsolatos kérdésre válaszolva semmi jelentőséget nem tulajdonított annak, hogy kiléptem a Szabad Demokraták Szövetségéből, mert én alanyi költő vagyok, aki mindenféle morális követelésekkel hozakodom elő, amelyeknek semmi közük a politikai realitáshoz. […] Pető, Antall és Aczél megnyilatkozásaiban az a közös, hogy az írói tevékenységet önkényes kizárólagossággal mind a hárman szembeállítják a politikai véleménynyilvánítással.” A Wekler-ügy.
Előzmény:
- Beszélő, 2000.04.szám (Folyóirat – április) Rádai Eszter: „Nem lehet valaki egyszerre kint is meg bent is” – Pető Ivánnal Rádai Eszter beszélget
- Beszélő, 2000.06.szám (Folyóirat – június) E.I.: Pártpolitika és értelmiség
- Élet és Irodalom, 2002.12.08. (49.szám) E.I.: Nincs kivel vitáznom
- 168 Óra, 2004.08.05. (31.szám) Interjú Pető Ivánnal – Nincs a rendszerünkben
- Népszabadság, 2004.08.17. E.I.: Levél utószóval
- Heti Válasz, 2004.08.19. (34.szám) Bódis András: Tejüvegzseb
- Hetek, 2004.08.27. Siposhegyei Péter: Eörsi Pista igazsága
Reagálás:
- Magyar Nemzet, 2004.09.06. Munkatárs: Védelem Csillag Istvánnak
- Magyar Hírlap, 2004.09.09. Galló Béla: A készlet még tart
- Élet és Irodalom, 2004.09.10. (37.szám) Pető Iván: Eörsi Istvánról
- Magyar Nemzet, 2004.09.11. Ludwig: Barátok közt
- Népszava, 2004.09.11. Kocsi Ilona: „Újra bizakodó vagyok a közügyek megítélésében”
- gondola.hu, 2004.09.12. Egyesített Gyurcsány-művek Magyarország Rt – gondola hírösszefoglaló - 37. hét
- Magyar Demokrata, 2004.09.16. Lovas István: Szuzdál dá, Budapest nyet (Lovas István nyílt levelei)
- klubháló.hu, 2004.09.20. Verő Júlia: Paul Lendvai a Pallas Páholyban
- Magyar Nemzet, 2004.09.22. Csontos János: Liberális erkölcstan
- Magyar Nemzet Online, 2004.09.22. MNO: Csontos János (A nap idézete)
- Magyar Fórum, 2004.09.23. (38.szám) Szőcs Zoltán: Kun Béláék idején éreztem magamat a legjobban
- gondola.hu, 2005.09.22. Az ellenzéki politika megújulási kényszere – 129. rész
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja a WEKLER szót.
2004.09.04–05. Magyar Hírlap, E.I.: A rövidzárlat
Dr. Noha hétköznapjaiTárcanovella. Noha esete a nem elcsábított asszonnyal.
- Eörsi István: Dr Noha. Történetek című kötete adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti az Eörsi István / Kötetek / Magyar nyelvű résznél.
2004.09.04.Berliner Zeitung, Istvan Eörsi: DR. OBWOHL. Ein Brief
2004.09.06. Magyar Nemzet Online, Dévényi István: Plakátpuccs – Hungaristák menetrend szerint
A baloldali média reagálása a hungaristák plakátozására, miközben sokkal fontosabb dolgokkal is foglalkozhatnának.
„Megjöttek. Hogy legyen hivatkozási alap, hogy a híradóban be lehessen mutatni, hogy Eörsi István tudjon miről írni, hogy ne tűnjön fel annyira a gazdasági válság, hogy ne mindig Gyurcsánnyal foglalkozzon a sajtó, meg persze azért, hogy megint lehessen antiszemitázni Orbánt és az egész magyar jobboldalt.”
2004.09.06. Magyar Nemzet, Munkatárs: Védelem Csillag Istvánnak
Az SZDSZ nem tud korrupciós ügyekről · Tényeket kértek Medgyessy Pétertől
Pető a csúszdán„Az SZDSZ-nek nincsenek korrupciós ügyei – jelentette ki a párt országos tanácsa után Pető Iván elnök. A tanács éles vita után elutasította Bauer Tamás és Gusztos István azon javaslatát, amely szigorúbban foglalt állást Wekler Ferenc üzleti ügyeivel kapcsolatban.”
Idézetek Eörsi Élet és Irodalomban megjelent cikkéből:
„Semmi nem kedvetlenít el annyira, mint amikor olyan emberek erkölcsi deformálódását és/vagy szellemi lealacsonyodását kell szemlélnem, akik valaha a demokratikus ellenzékben bajtársaim voltak. Anyagi ügyeskedéseiktől szabályszerűen rosszul leszek. Szellemi leépülésük kétségbe ejt. Most kissé távolabbról szemlélhetem egykori pártomat, de Petőéhez hasonló csúszdai pályafutások, ha folytatódnak, nem fognak kevésbé rosszulesni. (…) A pártvezetés szorult helyzetében (…) megbuktatta Medgyessyt, és így megteremtette egy valóságos politikai fordulat lehetőségét. De milyen szerepet játszhat e fordulat alakításában ez a pártvezetés, amely kivonta a szervezetből a demokratikus életerőt, és amelynek több exponált tagja, nem csak szegény Pető Iván, szenvedélyes közönnyel utasítja el magától az elvi politizálás kísértését.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2004.09.03. (36.szám) E.I.: Jegyzetek szünetben
Kapcsolódó cikkek:
- Beszélő, 2000.04.szám (Folyóirat – április) Rádai Eszter: „Nem lehet valaki egyszerre kint is meg bent is” – Pető Ivánnal Rádai Eszter beszélget
- Beszélő, 2000.06.szám (Folyóirat – június) E.I.: Pártpolitika és értelmiség
- Élet és Irodalom, 2002.12.08. (49.szám) E.I.: Nincs kivel vitáznom
- Népszabadság, 2004.08.17. E.I.: Levél utószóval
- Magyar Nemzet, 2004.08.18. Tábori Gabriella: Mindenki mindenki ellen
- Heti Válasz, 2004.08.19. (34.szám) Bódis András: Tejüvegzseb
- Hetek, 2004.08.27. Siposhegyei Péter: Eörsi Pista igazsága
- Magyar Hírlap Online, 2004.09.09. Galló Béla: A készlet még tart
- Élet és Irodalom, 2004.09.10. (37.szám) Pető Iván: Eörsi Istvánról
- Magyar Nemzet, 2004.09.11. Ludwig: Barátok közt
- Népszava, 2004.09.11. Kocsi Ilona: „Újra bizakodó vagyok a közügyek megítélésében”
- gondola.hu, 2004.09.12. Egyesített Gyurcsány-művek Magyarország Rt – gondola hírösszefoglaló – 37. hét
- Magyar Demokrata, 2004.09.16. Lovas István: Szuzdál dá, Budapest nyet (Lovas István nyílt levelei)
- klubháló.hu, 2004.09.20. Verő Júlia: Paul Lendvai a Pallas Páholyban
- Magyar Nemzet, 2004.09.21. Kristóf Attila: Én nem tudom… (ki mibe lép bele…)
- Magyar Nemzet, 2004.09.22. Csontos János: Liberális erkölcstan
- Magyar Nemzet Online, 2004.09.22. MNO: A nap idézete
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja WEKLER nevét.
2004.09.07. gondola.hu, Kocsis L. Mihály: Fél, maraton (életre-halálra)
Makacs terepGunyoros, humorosnak szánt írás a magyarországi politikai élet szereplőiről sportolókként feltüntetve.
„Pető Iván elégedett volt a hozott formájával, és edzésnaplójába Eörsi István-költeményeket másolgatott (dupli káló – úgy is mint: természetes veszteség). Szerette volna, ha magyar győzelem születik ezen a napon, Bálint azonban a filiájában fílingelt: csuklópántokkal erősítette oda a kisiskolásokat a kakaóbiztosokhoz (számító kép). Eredetileg Kovács miniszter kalkulátorát akarta volna igénybe venni, de az Hornnál maradt (Gábor), szerencsére a maligán fokkal már az első koalíciós időszak óta tisztában volt (Gyula).”
2004.09.09. (36.szám) 168 óra, Buják Attila: Medgyessyvel nem ment
Kuncze Gáor a kormányváltás hátterérőlBeszélgetés Kuncze Gáborral a kormányváltás hátteréről.
„Mégis népszerű téma a sajtóban az SZDSZ. Különösen, ha egy-egy tekintélyes alapító nagyobb válságok idején ki-kilép. Amikor például Eörsi István távozását kell magyarázni.
- Nem magyaráztam én. Felnőtt ember, így döntött, lelke rajta.”
2004.09.09. (37.szám) Heti Válasz, Pelle János: A kerekasztal romjai
ÍRÓSZÖVETSÉGI KÖZGYŰLÉS ELŐTTBeszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség elnökével. A József Attila Kör egyhetes tábort szervezett Szigligeten, melyen részt vett a feloszlott irodalmi kerekasztal szereplőinek egy része. Szóba kerültek politikai és pénzügyi kérdések, a feloszlott irodalmi kerekasztal feltámasztásának gondolata, Döbrentei Kornél ügye, Eörsi kilépése a szövetségből. Fotó: Kalász Márton
„Eörsi, akinek az indulatait ismerjük, már 1990-ben kilépett, de ahol csak lehet, szidalmaz bennünket. A szervezet „bűneiért” mindenekelőtt az elnököt támadták, nemcsak itthon, hanem külföldön is.”
2004.09.09. gondola.hu, Index: Pert vesztett Eörsi Schmidt Máriával szemben
Eörsi az ÉS-ben „közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája”-nak, „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony”-nak és „bizniszértelmiségi pártholdudvaronc”-nak nevezte Schmidtet. Schmidt Mária jogerősen pert nyert Eörsivel szemben.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.06.20. (25.szám) Egy túlélő: A negyven másodperc
- Élet és Irodalom, 2003.07.04. (27.szám) Schmidt Mária, Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség!
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) Eörsi István: Furcsa pár
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség! – Eörsi válasza
- Élet és Irodalom, 2004.03.12. (11.szám) Eörsi István: Beperelt Schmidt Mária
- Népszabadság, 2004.03.19. Lencsés Károly: Schmidt részben nyert, részben vesztett Eörsi ellen
- Élet és Irodalom, 2004.03.26. (13.szám) Eörsi István: Beperelt Schmidt Mária II.
- Fundamentum, 2004.04.szám Ítélet a Schmidt kontra Eörsi-perben
Kapcsolódó cikk:
- Heti Válasz, 2004.10.14. (42.szám) Pelle János: Szemtanúk és túlélők
2004.09.09. Heti Világgazdaság (online kiadás), MTI: Eörsi István 300 ezret fizet, amiért züllöttnek nevezte Schmidt Máriát
Schmidt Mária beperelte Eörsi Istvánt, mert az Élet és Irodalomban „közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája”, „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony” és „bizniszértelmiségi pártholdudvaronc” kifejezésekkel jellemezte. A Fővárosi Bíróság döntése 150 ezer forintos nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte Eörsit még márciusban. A Fővárosi Ítélőtábla felemelte a kártérítés összegét 300 ezer forintra. Eörsi nem ért egyet az ítélettel, de tudomásul veszi, és tovább viszi az ügyet más fórumokon.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.06.20. (25.szám) Egy túlélő: A negyven másodperc
- Élet és Irodalom, 2003.07.04. (27. szám) Schmidt Mária, Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség!
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) Eörsi István: Furcsa pár
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség! – Eörsi válasza
- Élet és Irodalom, 2004.03.12. (11.szám) Eörsi István: Beperelt Schmidt Mária
- Népszabadság, 2004.03.19. Lencsés Károly: Schmidt részben nyert, részben vesztett Eörsi ellen
- Élet és Irodalom, 2004.03.26. (13.szám) Eörsi István: Beperelt Schmidt Mária II.
- Fundamentum, 2004.04.szám Ítélet a Schmidt kontra Eörsi-perben
Kapcsolódó cikkek:
- hocipo.hu, 2004.09.29. (20.szám) Farkasházy Tivadar: Nem értem. Üzletasszony
- Heti Válasz, 2004.10.14. (42.szám) Pelle János: Szemtanúk és túlélők
- Élet és Irodalom, 2004.12.17. (51–52.szám) Halmai Gábor: Becsületvédelem és sajtószabadság
2004.09.09. Magyar Hírlap, Galló Béla: A készlet még tart
Az EU-parlamenti választások részvételi aránya már jelezte a társadalom politikaundorát. A politikusok már saját magukat járatják le, ehhez nincs szükségük az ellenfeleikre se.
„Medgyessy Péter előbb silánynak nevezte – kit is? – mondjuk úgy: korábbi harcostársait, aztán sokat sejtetően korrupciót emlegetett az SZDSZ-szel kapcsolatban. Persze mindezt csak úgy általában, a megnevezésektől – ki tudja, miért? – igencsak óvakodva. Az SZDSZ-ből kilépő Eörsi István, jó szokásához híven, ennél kissé bátrabb és konkrétabb volt. Az ÉS-ben megjelent lírai jegyzeteiben nem sokat kertelve azt írta, hogy ő bizony »szabályszerűen rosszul lesz« volt párttársainak anyagi ügyeskedéseitől, nem kevésbé szellemi leépülésüktől – előbbinél Wekler Ferenc, utóbbinál Pető Iván esetével példálózott.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2004.09.03. (36.szám) E.I.: Jegyzetek szünetben
Kapcsolódó cikkek:
- Heti Válasz, 2004.08.19. (34.szám) Bódis András: Tejüvegzseb
- Népszava, 2004.09.11. Kocsi Ilona: „Újra bizakodó vagyok a közügyek megítélésében”
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja a WEKLER szót.
2004.09.09. Magyar Nemzet Online, MNO: Eörsi István pert vesztett Schmidt Máriával szemben
Eörsi István jogerősen pert vesztett. Eörsinek 300 ezer forintot kell fizetnie a főigazgatónak.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) Eörsi István: Furcsa pár – Élet és Irodalom, 2003.06.20. (25.szám) Egy túlélő: A negyven másodperc
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség – Eörsi válasza
Kapcsolódó cikkek:
- További kapcsolódó cikkeket találhat a témában az előzményben megjelölt cikkek felsorolásánál.
2004.09.09. Népszabadság Online, MTI: Schmidt Mária kontra Eörsi István: Schmidt nyert
A döntés jogerős – Folytatás Strasbourgban?„Eörsi István az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy az ítélet nagy csapás a sajtószabadságra. »Ellenzékben írtam 30 évig. Akkor a büntetőjogi fenyegetettségre kellett ügyelni. Ma viszont arra akarnak kényszeríteni, hogy minden jelző előtt fontoljam meg, mennyibe kerülhet. Hát nem fogom. Inkább még elvesztek néhány sajtópert, úgyis régóta tudom, hogy a szabadság sokba kerül« – mondta. Hozzátette: jogi képviselőjével mérlegelni fogja, hogy felülvizsgálati indítvánnyal éljenek-e a Legfelsőbb Bíróságon, az viszont több mint valószínű, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. »Ezt az ügyet Strasbourgban nem lehet elveszteni« – vélekedett Eörsi István. Ugyanakkor a közíró hangsúlyozta azt is, hogy bár nem ért egyet az ítélettel, azt tudomásul veszi.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.06.20. (25.szám) Egy túlélő: A negyven másodperc
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) E.I.: Furcsa pár
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség – Eörsi válasza
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat az előzményben megjelölt cikkek felsorolásánál.
2004.09.09. Népszabadság Online, Szépírók Társasága őszi irodalmi fesztiválja
A programról.
„A pénteki költői felolvasóesten részt vesz Faludy György, Somlyó György, Eörsi István, Mezei András, Beney Zsuzsa, Gergely Ágnes, Oravecz Imre, Kukorelly Endre, Térey János és Varró Dániel.”
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2004.09.02. Munkaktárs: Felolvasnak: írók, költők
- Népszabadság, 2004.09.10. Farkas Tímea: Szépírók ünnepe először
- Népszabadság, 2004.09.13. Falusy Zsigmond: Szépírók, ne sírjatok!
2004.09.09. origo.hu, MTI: Eörsi pert vesztett Schmidt Mária ellen
A Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint Eörsinek háromszázezer forint kártérítést kell fizetnie Schmidt Máriának, amiért egy cikkében „züllöttnek”, illetve „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony”-nak nevezte. Az indoklás.
„Eörsi István tavaly az Élet és Irodalom című hetilap hasábjain többek között a következőket írta Schmidt Máriáról: »közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája«, »történelemhamisításra specializálódott üzletasszony« és »bizniszértelmiségi pártholdudvaronc«. […] Eörsi az MTI érdeklődésére elmondta: az ítélet nagy csapás a sajtószabadságra nézve. »Ellenzékben írtam 30 évig. Akkor a büntetőjogi fenyegetettségre kellett ügyelni. Ma viszont arra akarnak kényszeríteni, hogy minden jelző előtt fontoljam meg, mennyibe kerülhet. Hát nem fogom. Inkább még elvesztek néhány sajtópert, úgyis régóta tudom, hogy a szabadság sokba kerül« – mondta. Hozzátette: jogi képviselőjével mérlegelni fogja, hogy felülvizsgálati indítvánnyal éljenek-e a Legfelsőbb Bíróságon, az viszont több mint valószínű, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.06.20. (25.szám) Egy túlélő: A negyven másodperc
- Élet és Irodalom, 2003.07.04. (27. szám) Schmidt Mária, Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség!
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) Eörsi István: Furcsa pár
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség! – Eörsi válasza
2004.09.09.ma.hu, MTI: Schmidt Mária mégsem a legzüllöttebb - Eörsi 300 ezret fizet véleményéért
(Eörsi az ÉS-ben "közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája"-nak, "történelemhamisításra specializálódott üzletasszony"-nak és "bizniszértelmiségi pártholdudvaronc"-nak nevezte Schmidtet. Schmidt Mária jogerősen pert nyert Eörsivel szemben.)
Előzmény:
Élet és Irodalom, 2003.07.11. Eörsi István: Furcsa pár
Élet és Irodalom, 2003.07.18. Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség!2004.09.10. (37.szám) Élet és Irodalom, Gárdos Bálint: Nem csak egy nemzedéknek
Könyvkritika a Beatköltők (Sziget Könyvkiadó, 2004.) című kötetről. Szerkesztette Ferencz Győző. A fordítók közt: Eörsi István.
A kötet adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.
2004.09.10. (37.szám) Élet és Irodalom, Pető Iván: Eörsi Istvánról
Reflexió Eörsi István: Jegyzetek szünetben (Élet és Irodalom, 2004.09.03. 36.szám) című cikkére.
„Eörsit ezúttal az dúlta fel, hogy egy tévéinterjúban megemlítettem: politikai megnyilatkozásai régóta nem érdekelnek, mert ilyen tárgyú írásaiból is az alanyi költő szól, s az SZDSZ-ből való kilépésének számomra nincs különösebb jelentősége.” Pető bővebben kifejti, hogy miért mondta, amit mondott. Szerinte Eörsi szerepzavarban van, ítéletei lakonikusak, sértegető szándékúak, tárgyi tévedésektől hemzsegnek írásai. Mindezekért nem tudja komolyan venni Eörsit. „Célja, hogy a megbírált erkölcsi hitelét kezdje ki, hiszen talán hiszi is, hogy aki másként látja a világot, mint ő, annak intellektuális képességeivel van probléma, az morális vétséget követ el, így nem is ember az ilyen.”
Előzmény:
- 168 Óra, 2004.08.05. (31.szám) Interjú Pető Ivánnal – Nincs a rendszerünkben
- Népszabadság, 2004.08.17. E.I.: Levél utószóval
- Heti Válasz, 2004.08.19. (34.szám) Bódis András: Tejüvegzseb
- Élet és Irodalom, 2004.09.03. (36.szám) E.I.: Jegyzetek szünetben
- Hetek, 2004.08.27. Siposhegyei Péter: Eörsi Pista igazsága
Reagálás:
- Magyar Nemzet, 2004.09.11. Ludwig: Barátok közt
- gondola.hu, 2004.09.12. Egyesített Gyurcsány-művek Magyarország Rt – gondola hírösszefoglaló - 37. hét
- klubháló.hu, 2004.09.20. Verő Júlia: Paul Lendvai a Pallas Páholyban
- Magyar Nemzet, 2004.09.22. Csontos János: Liberális erkölcstan
- Magyar Nemzet Online, 2004.09.22. MNO: Csontos János (A nap idézete)
Kapcsolódó cikkek:
- Beszélő, 2000.04.szám (Folyóirat – április) Rádai Eszter: „Nem lehet valaki egyszerre kint is meg bent is” – Pető Ivánnal Rádai Eszter beszélget
- Beszélő, 2000.06.szám (Folyóirat – június) E.I.: Pártpolitika és értelmiség
- Élet és Irodalom, 2002.12.08. (49.szám) E.I.: Nincs kivel vitáznom
- Magyar Nemzet, 2004.09.06. Munkatárs: Védelem Csillag Istvánnak
- Magyar Hírlap Online, 2004.09.09. Galló Béla: A készlet még tart
- Népszava, 2004.09.11. Kocsi Ilona: „Újra bizakodó vagyok a közügyek megítélésében”
- Magyar Demokrata, 2004.09.16. Lovas István: Szuzdál dá, Budapest nyet (Lovas István nyílt levelei)
2004.09.10. (37.szám) Élet és Irodalom, Tamás Gáspár Miklós: Gerő András téved
Reflexió az Élet és Irodalom 2004.09.10. 37.számában megjelent Megbeszéljük című vitaindító írásra, amely Bolgár György és Gerő András Klub Rádióban szeptember 2-án elhangzott beszélgetését közölte. A beszélgetés apropója az volt, hogy a Fidesz vezetői (Pokorni Zoltán és Pálinkás József) a Demokrata tízéves ünnepségén beszédet mondtak, kiálltak mellette. Gerő a beszélgetésben egyenlőségjelet tett Eörsi és a szélsőjobboldali publicisták, valamint az Élet és Irodalom és a Demokrata közé. Szerinte mindkét lap használja a gyűlöletbeszédet, ami szerinte elfogadhatatlan. Tamás Gáspár Miklós véleménye a gyűlöletbeszédről, a Demokrata és az Élet és Irodalom lényeges különbségéről. „…aki a »gyűlöletbeszéd« terminust »gorombaság«, »éles bírálat« értelemben használja, az nem (vagy nem pusztán) műveletlen, hanem téved (is). […]Máskülönben pedig – a Magyar Demokrata és az ÉS »egy szintre helyezésével« – azt állítja, hogy AZ ÉLES BÍRÁLAT ÉS A FASIZMUS EGYARÁNT ÉS EGYENLŐ MÉRTÉKBEN VESZÉLYES.” Eörsi István említése.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2004.09.10.(37.szám) Megbeszéljük
2004.09.10. Magyar Hírlap, mti: Sajtóper
Rövidhír. Az Eörsi – Schmidt-per („jobboldal legzüllöttebb figurája”) – másodfokú ítélet.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) Eörsi István: Furcsa pár
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség!
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további tartalmakat olvashat, ha a keresőmezőbe beírja a FURCSA PÁR mondatot.
2004.09.10. Magyar Nemzet, Munkatárs: Schmidt pert nyert Eörsi ellen
„Eörsi … jogerősen pert vesztett Schmidt Máriával szemben, mert egy írásában megsértette a történész jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait.”
„közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája”, „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony” és „bizniszértelmiségi pártholdudvaronc”.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) Eörsi István: Furcsa pár – Élet és Irodalom, 2003.06.20. (25.szám) Egy túlélő: A negyven másodperc
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség – Eörsi válasza
Kapcsolódó cikkek:
- További kapcsolódó cikkeket találhat a témában az előzményben megjelölt cikkek felsorolásánál.
2004.09.10. Népszabadság, Farkas Tímea: Szépírók ünnepe először
Vámos Miklós író, az őszi Irodalmi Fesztivál szervezője a programról. A Szépírók Társaságának költői felolvasásán részt vesz többek közt Eörsi István.
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2004.09.02. Munkaktárs: Felolvasnak: írók, költők
- Népszabadság Online, 2004.09.09. Szépírók Társasága őszi irodalmi fesztiválja
- Népszabadság, 2004.09.13. Falusy Zsigmond: Szépírók, ne sírjatok!
2004.09.10. Népszabadság, Kunstár Csaba: Schmidt Mária pert nyert
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése az Eörsi–Schmidt-perben. A per előzménye: a holokauszt relativizálásával kapcsolatos vita, Ernst Nolte német történész meghívása és kijelentése kapcsán. Eörsi a Schmidt–Gerő kettőst „bizniszértelmiségi pártholdudvaroncnak”, Schmidt Máriát „történelemhamisításra specializálódott üzletasszonynak”, „közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurájának” nevezte.
„A Fővárosi Ítélőtábla tegnapi ítéletével jogerősen 300 ezer forintos kártérítésre kötelezte Eörsi Istvánt, mert megsértette Schmidt Mária történésznek, a Terror Háza főigazgatójának jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2003.06.20. (25.szám) Egy túlélő: A negyven másodperc
- Élet és Irodalom, 2003.07.11. (28.szám) E.I.: Furcsa pár
- Élet és Irodalom, 2003.07.18. (29.szám) Gerő András: Tisztelt Szerkesztőség – Eörsi válasza
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat az előzményben megjelölt cikkek felsorolásánál.
A három Eörsi
A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója
(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.