Cikkek
-
2010.07.30. Népszabadság Online, Kubik Elvira: Alkotó családok
Páros interjúRészlet az interjúból.
Novák Ferenc: „Régen a liberálisok is itt ültek, Eörsi Pistával az élen, aztán a rendszerváltás után már csak külön lehetett velük találkozni. Magyar átok ez a – média által is gerjesztett – szekértáborokra való osztódás. Senki sem akarja elhinni, de Eörsi még gyűjtőútra is jött velem Erdélybe. Korniss Péter egyik fotóján Jobbágytelkén viseletes emberekkel beszélget. Aztán már – számomra érthetetlen módon – ez nem érdekelte”
2010.07.30.nol.hu, Kubik Elvira: Alkotó családok. Páros interjú.
(Részlet. Beszélgetés Novák Ferenccel. Régi emlékek, amikor Eörsi még gyűjtőútra is elment velem Erdélybe.)
2010.08.12.Magyar Narancs, Bán Zoltán András: A felvilágosulatlan abszolutizmus
(Részlet a publicisztikából. A kultúrpolitika pénzmegvonásairól, amelyekben tetten érhető a megtorlási indulat. Hasonló a helyzet a 80-as évekéhez, amikor Eörsi István az Írószövetség egy közgyűlésén követelte a cenzúra bevezetését, mert akkor legalább papírunk lenne arról, hogy mihez tartsuk magunkat.)
2010.08.19. (33.szám) Élet és Irodalom, Valachi Anna: Irodalmi botrány(könyv)-krónika
Zsák Judit: Találkozás egy szellemmel – Kultusz, kiadástörténet, emlékezetRészlet a könyvkritikából. Eörsi István említése.
2010.08.19. mandiner.blog.hu, aristo: A nagy generáció – I. rész: A Nyugat
A háromrészes írás első fejezete. Miből nőtt fel a nagy generáció. A szabadságfogalomról. Fotók
„Egy Heller Ágnessel folytatott beszélgetésben Ági néni a posztmodernre a »mindent szabad« definícióját találta adni, mire a jelen lévő Eörsi pikírten megkérdezte »Ágika akkor nekem most mit szabad?« A »mit szabad itt és most?« kérdésének megválaszolatlansága nagyon gyorsan kiprovokálta a szabadság abszurd értelmezését, a bűn dicsőítését (lásd de Sade márkitól Stirneren, Lautréamonton keresztül Nietzschéig), némiképpen aláásva a szabadság és az ész összefüggésébe vetett hitet.”
2010.08.19.mandiner.blog.hu, aristo: A nagy generáció - I. rész: A Nyugat
(Részlet Eörsi István Heller Ágnessel folytatott beszélgetéséből a szabadságról.)
2010.08.23. irodalmijelen.hu, Onagy Zoltán: Nemes Nagy Ágnes
Megemlékezés a tizenkilenc éve elhunyt írónőről. Egy 2004-es Eörsi-cikk említése. Fotók
Kapcsolódó cikk:
- Élet és Irodalom, 2004.08.27. (35.szám) E.I.: Egy elfogultság rejtelmei
2010.08.30. kuruc.info, Lipusz Zsolt: Zámolytól Párizsig – Kövesse meg Magyarországot a negyven hazaáruló!
Publicisztika a Strassburgban menedékjogot kapott zámolyi romákról. 2001 márciusában negyven értelmiségi köszönőlevelet írt Franciaország miniszterelnöke, Lionel Jospin számára. Idézetek a köszönőlevélből, és néhány aláíró felsorolása. 2010 augusztusában a francia belügyminiszter rendelete értelmében országban három hónapon belül felszámolják az illegális cigánytáborok felét, és szinte azonnal kitoloncolják Romániába és Bulgáriába azokat a cigányokat, akik bűncselekményeket követtek el. Az egykor aláíró negyven magyar értelmiségi azonban most hallgat.
„Ám azóta már olyan elhalálozott, közismert baloldali személyiségek is aláírták a dokumentumot, mint például a Sztálin halálának alkalmából lírai nekrológgal jelentkező költő, Eörsi István és Faludy György költő. […] Amit a »zámolyi üggyel« összefüggésben művelt az a bizonyos »negyven értelmiségi«, nem más, mint a hazaárulás minősített esete. A mostani franciaországi történések tükrében különösképpen illendő és aktuális lenne egy bocsánatkérést elrebegni ama »negyvennek«, azok nevében is, akik közben már eltávoztak soraikból.”
- Eörsi István Sztálin című verse az Agitatív antológiaköltészet Magyarországon, 1945–1956 című kötetben is megjelent. A kötet adatait megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.
Kapcsolódó cikkek:
- Új Hang különkiadás, 1953.03.szám (március) E.I.: Sztálin
- A témával kapcsolatos további cikkeket olvashat, ha a keresőmezőbe beírja JOSPIN nevét.
2010.09.02. mandiner.blog.hu, Rajcsányi Gellért (ergé): Születtek Magyarországon – II. rész
Fényképes, videós összeállítás Magyarország huszadik századi mikrotörténelméről, az 1945 utáni totalitárius rendszerről, a Kádár-rendszerről. Eörsi István: Sztálin halálára című verséből részletek. Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag című verse. Cseh Tamás – Bereményi Géza: A hatvanas években című dalszövege. Kex: Csillagok, ne ragyogjatok című dalszövege és a videó linkje. Mini: Vissza a városba című dalszövege és a videó linkje.
- Eörsi István Sztálin című verse az Agitatív antológiaköltészet Magyarországon, 1945–1956 című kötetben is megjelent. A kötet adatait megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.
Kapcsolódó cikk:
- Új Hang különkiadás, 1953.03.szám (március) E.I.: Sztálin
2010.09.03. (35.szám) Élet és Irodalom, Kardos András: A trón észfosztása I.
Részlet. Kadarkay Árpád (Kadarkay Árpád: Lukács lelke a szocializmusban, ÉS, 2010/34., aug. 27.) cikkének bírálata, melyet Lukács György 1957 márciusában Kádár Jánoshoz intézett leveléről írt. Idézet Az Életrajz magnószalagon című, Eörsi István és Vezér Erzsébet által készített interjúból.
Lukács György, Vezér Erzsébet: Megélt gondolkodás. Életrajz magnószalagon című kötet adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.
2010.09.04.eszerint.blog.hu, tothpb: Dal és szöveg - Cseh Tamás emlékére
(A szerzői jogról. Cseh Tamás ravatalnál Bereményi Géza mondott beszédet. Idézet a dal és a szöveg közös alkotás voltáról. Gryllus Dániel emlékei Eörsi István versének megzenésítéséről. Eörsi: "Ha úgy érzitek, hogy az úgy jobb, akkor nemcsak jogotok, hanem kötelességetek is megváltoztatni!")
2010.09.11. Népszava, Márton László: Rettenetes napok
Mit jelent a XXI. századi Magyarországon zsidónak lenni?
„A kortól és persze a zsidótól függ, mit vállal, mit nem a lehetséges szerepek közül, de annyit már Shakespeare előtt is tudtunk, hogy nem csupán szabad választásán múlik. […] Három példával szemléltetném, milyen szerepvállalásra gondolok. Lehetne bizonyára harminchárom is, de maradnék a kaptafámnál. Az első Radnótié, aki nem engedte, hogy »zsidót csináljanak« belőle. Ha élőt nem tudtak, »csináltak« belőle halott zsidót. A második Eörsi Istváné, aki »csak az antiszemitáknak« akart zsidó lenni. Ez sem sikerült. A harmadik Heller Ágnesé, aki nagy kitérő után vállalja, felmutatja, magyarázza. A három egyedi tapasztalatot három nagyon különböző, de kiteljesedett életmű húzza alá.”
Másodközlés:
- Amerikai Magyar Népszava – Szabadság, 2010.09.24. (40.szám) Márton László: Rettenetes napok
2010.09.20. Népszava, Balogh Gyula: Most egy helyen van a stukker
Görgey Gábor új drámán és egy napi gondolatfoszlányokat összegyűjtő köteten dolgozikBeszélgetés Görgey Gáborral annak apropóján, hogy a Pesti Színházban a pozsonyi Astorka Komámasszony, hol a stukker? című darabját viszi színre a Magyar Dráma Napja előestéjén. A magyar drámák egykori és mai helyzetéről.
„A magyar drámának volt egy nagy korszaka, a Kádár-korszak liberalizációja idején a hatvanas évek végétől, amikor megjelentek drámáikkal Fejes Endre, Örkény István, Csurka István, Szakonyi Károly, Eörsi István, Schwajda György, jómagam és mások. A rendszerváltás után a kultúra és magyar dráma kissé háttérbe szorult, mert érthetően a magyar társadalom azzal volt elfoglalva, hogy felébredjen egy nyomasztó álomból.”
2010.09.20. Szombat, Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága
Antiszemita jelenségek Magyarországon 1998 és 2006 közöttTanulmány. Lovas István jegyzete a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azon közszereplők neveit sorolta föl, akik, megítélése szerint az ország lejáratásán munkálkodnak. Eörsi István is a listáján van. Sokak szerint Lovas nyíltan zsidózott, aki természetesen tagadja, hogy antiszemita lenne. Elek István szerint is zsidózott Lovas. Csurka István dőlt betűkkel szedte az általa zsidónak nyilvánított írók neveit. Jobboldali vélemények – idézetekkel – Kertész Imre irodalmi Nobel-díjáról. Szőcs Zoltán: „...vajon mikor és ki lesz az első magyar Nobel-díjas író?” Hering József minőségi kifogásai. Franka Tibor összeesküvés-elméletete. Csurka István szerint Kertész a nemzetközi zsidóság eredményes lobbizásának köszönheti az elismerést. Szerinte összefüggés van a szeptember 11-i terrortámadások és Kertész díjazása között. Seszták Ágnes: Baljós árnyak, mélyülő árkok című publikációja. Fotók
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2000.05.15. Aczél Endre: Közszolgálati zsidózás
- Magyar Nemzet, 2000.05.20. Elek István: A teljes magyarság kulturális integrációja
- Magyar Nemzet, 2000.05.22. Lovas István: Válasz Aczél/Acsádi Endrének és Elek Istvánnak egy jegyzet ügyében
- Magyar Fórum, 2000.10.17. Szőcs Zoltán: Auschwitz Nobel-díjat kapott – Nincs a rendszerünkben
- Magyar Fórum, 2002.10.17. Hering József: Sikeres téma, sikeres író – Nincs a rendszerünkben
- Magyar Demokrata, 2002.12.12. Seszták Ágnes: Baljós árnyak, mélyülő árkok – Nincs a rendszerünkben
- Magyar Demokrata, 2003.01.09. Franka Tibor: A Nobel-díj az utcán hever – Nincs a rendszerünkben
- Magyar Fórum, 2003.01.16. Csurka István: Magyar szemmel – Nincs a rendszerünkben
- Magyar Fórum, 2003.10.16. Csurka István: Magyar szemmel – Nincs a rendszerünkben
- További kapcsolódó cikkeket olvashat a témában az eddig megjelölt cikkek felsorolásánál és ha a keresőmezőbe beírja KERTÉSZ IMRE nevét.
2010.09.22.karancs.nolblog.hu, bezdomnij (jehu = Gusztos István): In memoriam E. I. - 1.
(Emlékezés Eörsi Istvánra. Egy Ginsberg-fordítása.)
2010.09.24. (38.szám) Élet és Irodalom, Váncsa István: Nincs fölrúghatnánkvágy
Részlet a publicisztikából. Az OÉT és a szakszervezeti problémák. Eörsi István mondatai 1975-ben az OÉT feladatáról: „Ha rajtam állna, elrendelném, hogy hozzák létre [...] az oly régóta esedékes Országos Érdekegyeztető Tanácsot. Az OÉT gondoskodna például arról, a mezőgazdasági termelők érdekében, hogy a mezőgazdasági termékek ára szakadatlanul emelkedjen, de egyben, az ipari, a hivatali dolgozók és az értelmiségiek érdekében, szakadatlanul csökkenjen is.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 1975.12.27. (52.szám) E.I.: Rendelt rendeletek
2010.09.24. (40.szám) Amerikai Magyar Népszava – Szabadság, Márton László: Rettenetes napok
Mit jelent a XXI. századi Magyarországon zsidónak lenni?
„A kortól és persze a zsidótól függ, mit vállal, mit nem a lehetséges szerepek közül, de annyit már Shakespeare előtt is tudtunk, hogy nem csupán szabad választásán múlik. […] Három példával szemléltetném, milyen szerepvállalásra gondolok. Lehetne bizonyára harminchárom is, de maradnék a kaptafámnál. Az első Radnótié, aki nem engedte, hogy »zsidót csináljanak« belőle. Ha élőt nem tudtak, »csináltak« belőle halott zsidót. A második Eörsi Istváné, aki »csak az antiszemitáknak« akart zsidó lenni. Ez sem sikerült. A harmadik Heller Ágnesé, aki nagy kitérő után vállalja, felmutatja, magyarázza. A három egyedi tapasztalatot három nagyon különböző, de kiteljesedett életmű húzza alá.”
Első közlés:
- Népszava, 2010.09.11. Márton László: Rettenetes napok
2010.09.25. karancs.nolblog.hu, bezdomnij (jehu = Gusztos István): In memoriam E. I. – 2.
Emlékezés Eörsi Istvánra. V. V. Majakovszkij Nadrágba bújt felhő című poémájából az Előhang. Fordította: Eörsi István.
Kapcsolódó cikk:
- Szovjet Irodalom, 1977.12.szám Vlagyimir Ognyev: Az én Adym
2010.09.27. jehuah.blogspot.com, jehu(Gusztos István): A disznók különcbizoccsága. Avagy: az Orbán-kormány...
Orbán Viktor „...a rohamosan megvalósuló egycentrumú, fölösleges vitáktól mentes...” nemzetálma „az állatfarmot, a kaposvári előadást juttatja eszembe”. „Én, Orbán-Napólajos meg teljesítem akaratukat...”
- További kapcsolódó tartalmakat találhatnak, ha a keresőmezőbe beírják a darab címét.
2010.09.27. karancs.nolblog.hu, bezdomnij (jehu): In memoriam E. I. - 3.
Emlékezés Eörsi Istvánra. Politikai tárgyú publicisztikájáról. Orbán és Sztálin című írása magyarázatokkal.
Előzmény:
- Magyar Nemzet, 2002.03.11. Bayer Zsolt: Az ellenzék a gengszterizmus útjára lépett
- Élet és Irodalom, 2002.03.22. (12.szám) Eörsi István: Orbán és Sztálin
2010.09.29. karancs.nolblog.hu, bezdomnij (jehu = Gusztos István): In memoriam E. I. – 4.
Eörsi István, könyörtelen humanizmusEmlékezés Eörsi Istvánra. Zsidó témájú írásai miatt gyakran támadták Eörsi Istvánt még zsidó értelmiségiek, vagy liberálisok is.
„E támadások egyik kiváltó oka az a könyörtelen humanizmus, amely gyakran vezette Izrael állam politikájának elítéléséig.”
Előzmény
- Élet és Irodalom, 2004.11.12. (46.szám) E.I.: Egy „szélsőbaloldali” monológja
Kapcsolódó cikkek:
- Szombat, 2004.09.01. Peremiczky Szilvia: A jó zsidó és a rossz izraeli
- Élet és Irodalom, 2004.10.22. (43.szám) E.I.: Válasz helyett
- Magyar Nemzet Online, 2004.11.03. Keresztes Lajos: Brüsszel: Naponta bukik egy komisszár
- Élet és Irodalom, 2004.11.05. (45.szám) Szántó T. Gábor: Nem felekezeti, nem nacionalista, nem fundamentalista – csak zsidó
- Élet és Irodalom, 2004.11.12. (46.szám) Peremiczky Szilvia: Szirének és hajósok
- Szombat, 2004.12.01. Szántó T. Gábor: Eörsi István zavara
- gondola.hu , 2004.11.23. Nincs pénz művelődésre – 102. rész
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat az eddig megjelölt cikkek felsorolásánál.
2010.09.szám Alföld, György Péter: Az Apám helyett
A LUKÁCS ÖLTÖZŐJÉBENÉletrajzi esszé (1. rész). Nádas Péter Párhuzamos történetek és Ottlik Géza Iskola a határon című regényéről. Kovách János (Wolkenstein Hansi), Rótt András (André), és Lippay-Lehr Ágost Nádas kötetében. Nádas fotográfiai írásmódja. A Kádár-rendszer kritikája. Mi a különbség és az azonosság a két író hősei között? Elbert János és családja halála. Déry regényének a hősei. György emlékei apjáról. A rendszer kulturális deficitjének korszaka.
„A domesztikálás/fordítás mikéntje nem csak hatalompolitikai, de a magyar nyelvű társadalomtudományos és kulturális transzfer kulcskérdése volt. Az olyan antológiák, mint a kortárs amerikai ’beat irodalmat’ bemutató, az Európa Kiadónál megjelent Üvöltés jól példázták ezt. A szerkesztés, a kötelező kísérő tanulmány az ideológiai normákat jól ismerő, ugyanakkor elég nyitott Sükösd Mihály munkája volt, aki - mint oly sokan - komoly árat fizetett azért, hogy ösztöndíjasként az Egyesült Államokban vehetett részt egy íróprogramon. Informátor, besúgó lett, 1989 után elitértelmiségiből gyanús és marginalizált, a leleplezéstől rettegő figura. A kötet fordítói jóval több integritást és szabadságot élveztek. Eörsi István vagy Orbán Ottó ezekben az években épp - más-más okoknál fogva - már kívülesett az ideológiai fronton résztvevőknek kijáró figyelmen. Orbán Ginsberg élménye, a hosszú szabadversek felszabadító hatása saját költészetében is fontos szerepet játszott. A 80-as években Magyarországra többször is visszatérő amerikai költő Eörsivel való barátságával összefüggésben, komoly szerepet játszott a korszak alternatív zenei életében is.”
2010.09.szám Színház, Eörsi László: A kaposvári Marat/Sade és a kultúrpolitika
Esszé. A híres Marat/Sade előadás elemzése kultúrpolitikai szempontból. Rendező: Ács János. A darabot Görgey Gábor, a dalszövegeket Görgey és Eörsi István fordította. Fotó: jelenetek a darabból
„1982-ben az igazgatónak el kellett távolítania ellenzékiségéről ismert dramaturgját, Eörsi Istvánt. […] Babarczy erre a következőképpen emlékszik vissza: »Az Eörsi elbocsátásáról szóló történetünknek nem is Aczél, hanem Tóth Dezső volt a főszereplője. A párt fejébe vette, hogy Eörsi a színház rossz szelleme, pedig csupán néhány darab – köztük a Marat halála – szövege hegyeződött az ő szíve vágya szerint. [...] A bosszúhadjárat részeként közölték velem: el kell küldenem. Egészen pontosan Tóth Dezső utasította a megyei pártbizottságot, a megyei pártbizottság az én közvetlen felettesemet, a megyei tanács kulturális titkárát, ő meg utasított engem. Védtem Eörsit, elmondtam, hogy kiválóan dolgozik, [...] a színházon belül nem politizál. Erre közölték velem, ha nem bocsátom el, engem váltanak le...«”
A témáról sok szó esik Eörsi László: Megbombáztuk Kaposvárt. A kaposvári Csiky Gergely Színház és a kultúrpolitika című kötetében. A könyv adatait megtekintheti az Eörsi István / Kötetek / Eörsi Istvánról szóló kötetrészeknél. Az Eörsi Istvánra vonatkozó részleteket a TARTALOM ikonra kattintva elolvashatja.
Kapcsolódó cikkek:
- Újnépszabadság, 2019.12.08. Eörsi László: A „Kaposvár-jelenség”
- A témával kapcsolatos további cikkeket olvashat, ha a keresőmezőbe beírja MARAT/SADE, vagy MARAT HALÁLA, vagy a MARAT szót.
2010.10.01. Népszabadság, Varsányi Gyula: Megvárjuk, míg olcsóbb lesz
A minőséget féltik a túlzott könyves árleszállítástólA szokatlanul széles körű és nagymértékű szeptemberi könyvkiárusítás háttere. Eörsi István említése.
A három Eörsi
A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója
(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.