Cikkek
-
2002.11.08. (45.szám) Élet és Irodalom, E.I.: A kisebb rossz hagyománya
és csatlakozásunk EurópáhozA frankfurti Paulskirchében az Európai Unió bővítéséről 2002. november 1-jén, 2-án tartott konferencián elmondott beszéd szövege.
Magyarország történelmének áttekintése. A választási lehetőségeink között mindig volt kisebb rossz, amit közmegegyezésnek vagy konszenzusnak neveztek, és persze voltak tabuk. A „legvidámabb barakk” korszaka, majd a rendszerváltás. Az értelmiségiek nagy részének lelkiismerfurdalása volt Kádár korábbi elfogadása miatt, sokan új múltat gyártottak maguknak. „Így aztán olyan átvilágítási törvények születtek, amelyek mindmáig inkább védik a spiclik személyiségi jogait, mint a besúgottakét.” A jobboldaliság újjáéledése – nacionalizmus, rasszizmus, klerikalizmus, a Trianon hívószava. Antall József „lélekben” 15 millió kormányfője akart lenni. Az Orbán-kormány is átvette ezt, de a „lélekben” kimaradt. Ennek a polikának azonban nem kívánt következményei voltak. Medgyessy kémelhárítói múltja. Ki hogyan áll az Európai Unióhoz. Mit vár Eörsi a csatlakozástól? „…remélhetjük, hogy megszakad végre a »kisebb rossz« logikájának láncolata, vagyis nem kisebb rosszként választjuk jövőnknek az Európai Uniót.”
2002.11.08. Magyar Hírlap, Kádár Judit: A karthauzi párt
„Az SZDSZ fogyatkozó népszerűségének egyik oka éppen a nyilvános vitákat kárhoztató attitűd, amely a bírálatok elutasításával az elvi álláspontok tisztázását – és az érdeklődők tájékoztatását – gátolja.” Bauer Tamásról, Kuncze Gáborról. Az SZDSZ vezetésének is meg kell újulnia. „Ha szükséges, módosítani kell az alapszabályokat, amint azt az ÉS hasábjain Eörsi István sürgette.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2002.08.16. (33.szám) Kis János: Levél az SZDSZ vezetőihez
- Élet és Irodalom, 2002.08.23. (34.szám) E.I.: A szabad demokraták és az értelmiség
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2002.08.25. Tamás Tibor: Az SZDSZ „magyarbálintosodásáról”
- Élet és Irodalom, 2002.08.30. (35.szám) Szigeti András: A liberálisok szomorú szerdája
- Élet és Irodalom, 2002.08.30. (35.szám) Angyalosi Gergely: Üröm az örömben
- Élet és Irodalom, 2002.08.30. (35.szám) Bacsó Béla: „Levelező tagozat”
- Élet és Irodalom, 2002.09.06. (36.szám) E.I.: A Medgyessy-ügytől Arisztotelészig
- Élet és Irodalom, 2002.09.20. (38.szám) Nyilas Attila: Az SZDSZ helye
- Élet és Irodalom, 2002.10.04. (40.szám) Farkas János László: A szekér és a ló
- Kapu, 2002.11–12.szám Jobbik Médiafigyelő Szolgálata: Így írtok ti, balliberális ároktemetők...
- Élet és Irodalom, 2008.08.15. (33.szám) Kőszeg Ferenc: Sakk! Matt?
- Népszabadság, 2008.08.16. Nyusztay Máté: Kőszeg: Magyar Bálint a hibás
- Élet és Irodalom, 2008.08.22. (34.szám) Litván Györgyné: Töprengések Kőszeg Ferenc töprengéseiről
- Élet és Irodalom, 2008.08.22. (34.szám) Haraszti Miklós: Ne bántsd a Magyart!
- Élet és Irodalom, 2008.09.26. (39.szám) Kőszeg Ferenc: Sakk! Matt?
- Népszabadság Online (nolblog.hu), 2009.07.17. Erlauer: Az SZDSZ magyarbálintosodásáról
- Népszabadság, 2009.07.22. Kőszeg Ferenc: Az SZDSZ hercegei
- Népszabadság, 2009.08.05. Hell István: Az SZDSZ lelki üdvössége
2002.11.10. (45.szám) Somogyi Hírlap (Vasárnap Reggel), Szabó Zoltán Attila: Merre repülnek a szabad madarak?
RÉGI PÁRTTABLÓRiport az SZDSZ múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Akik megszólalnak: Hack Péter, Ágh Attila, Dornbach Alajos, Kuncze Gábor, Tamás Gáspár Miklós, Fodor Gábor, Bauer Tamás és Bőhm Antal.
„Eörsi István publicisztikáiban kritizálja pártját, s Rajk Lászlóról is inkább építészként (Corvin mozi, Lehel piac) hallunk.”
2002.11.13. Magyar Nemzet, Löffler Tibor: Az antiszemitizmus vádja megrendelhető
Az amerikai sajtóban Magyarországról szólva már a lakiteleki gyűlés másnapján megjelent a rasszizmus bélyegeA Foreign Affairs cikke felveti Magyarország NATO-ból való kizárását. Miért van jelen a jobboldali kormányok állítólagos nacionalizmusa és antiszemitizmusa a külföldi sajtóban? Egyes magyar lapokban egyenlőségjelet tesznek Orbán Viktor és Hitler közé.
„Eörsi István írta a mértéktartó Magyar Hírlap 1998. szeptember 19-i számában: »Az úgynevezett nemzeti tábor, amelyet az ifjú liberálisok hosszabb jegyesség után a magukévá tettek, a nemzetet nem történelmileg kialakult kulturális közösségnek, hanem származási és vallási kritériumok függvényének tekinti, és kirekeszti belőle azokat, akik nem felelnek meg a »magyar« és a »keresztény«… fogalmának. Innen nézve pedig már feldereng a láthatár szélén a követelés, hogy az ily módon magyartalanítottak távozzanak más országba, és ha erre nem hajlandók, akkor a Dunába vagy a gázba.«”
Előzmény:
- Magyar Hírlap, 1998.09.19. Eörsi István: A légköri viszonyokról
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat az előzményben megjelölt cikk felsorolásánál.
2002.11.14. (46.szám) Magyar Demokrata, Hankó Ildikó: Dinamittá vált aranyérem
Kertész Imre Nobel-díjáról, Kertész korábbi és legutóbbi nyilatkozatairól és az annak nyomán kibontakozó vitáról. Azokról a magyar származású Nobel-díjasokról, akik nem lettek „hálátlanok” Magyarországhoz.
„Ha figyeljük Kertész nyilatkozatait, a rá rímelő hazai sajtó cikkeit – Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István stb. – azonnal kiderül, hogy provokációra használják föl Alfred Nobel hagyatékát.”
Kapcsolódó cikkek:
- Magyar Hírlap, 2002.10.11. Tamás Gáspár Miklós: Kertész Imre magyar író Nobel-díjas. Zsidó – Nincs a rendszerünkben
- Hetek, 2002.10.18. Tihanyi Péter: Angyal diktálta ezt a regényt
- Magyar Nemzet, 2002.10.21. Haklik Norbert: Doronggá alázott Nobel-díj
- Élet és Irodalom, 2002.11.29. (48.szám) J. Győri László: Magyar lobogók
- Magyar Hírlap, 2002.12.14. Szakmai, erkölcsi rendet a köztévében
- Népszabadság, 2002.12.14. Tiltakozás a Kertész-műsor miatt
- Népszava, 2002.12.14. Tiltakozás az Éjjeli menedék ellen
- Magyar Nemzet Online, 2002.12.16. Németh Balázs: Éjjeli Menedék – Újabb támadások
- filmtortenet.hu, 2002.12.16. filmhu: A gyűlöletkeltés ellen
- litera.hu, 2002.12.17. Tiltakozás az Éjjeli menedék Kertész-adása ellen
- Magyar Demokrata, 2002.12.19. (51–52.szám) bp: Kertész és a diktatúra
- Magyar Demokrata, 2002.12.19. (51–52.szám) Szabó Kálmán: Arctalanság
- Magyar Nemzet, 2002.12.20. Haklik Norbert: Grál-lovagok és bértollnonok
- Magyar Demokrata, 2003.01.09. (2.szám) Lovas István: A likvidálandó söpredék
- Magyar Demokrata, 2003.01.23. (4.szám) Szalay Károly: A Kertész-szindróma
- Magyar Nemzet, 2003.11.08. Gyurkovics Tibor: Idehaza-odahaza
2002.11.14. Magyar Hírlap, Száz magyar nábob a gazdaglistán
Szakértők, közéleti személyiségek a száz leggazdagabb magyar listájáról. Eörsi István és Brecht gondolatai a pénzről.
„1945. március 4-én az emigráns Brecht azt jegyzi fel Munkanaplójában, hogy a darabban, amelyen másodmagával dolgozik, »nem beszélhetünk pénzről«, mert »ez tabu a Broadwayn«, majd hozzáfűzi: »Az üzletszempontú színházban valóban éppolyan kevéssé beszélnek a pénzről, mint a rákról a rákbetegek előtt.« Csakhogy az üzletszempontú színházban mindent a pénz kormányoz. Ha valaki itt nem beszélhet a pénzről, akkor semmiről sem beszélhet. Ez esetben a pénz a személyiségi jogok köntösébe bújva láthatatlanná válik, és láthatatlan formájában legyőzi egyéb jogainkat, például azokat, amelyek a szólás- és a sajtószabadságot biztosítanák nekünk. Szólás- és sajtószabadság híján elértéktelenedik a gondolkodás szabadságához fűződő emberi jog is.”
2002.11.16. Népszabadság, Pogonyi Lajos – Révész Sándor: Kik csinálták a rendszerváltást?
Beszélgetés a közelmúltról Nyers Rezsővel és Tamás Gáspár Miklóssal.Hogyan látják a rendszerváltó éveket? Hogyan bomlott fel a Kádár-rendszer a hatalom és az ellenzék szemszögéből nézve? Voltak-e illúzióik, és ha igen, leszámoltak-e velük?
Nyers Rezső megemlíti Eörsi nevét, aki szintén ott volt Levendel László szalonjában, ahol az ellenzék különféle szárnyai és a párton belüli reformerek különböző csoportjai is képviseltették magukat.
Fotók: Nyers Rezső és Tamás Gáspár Miklós beszélgetés közben (+ rövid életrajzuk) – Tamás Gáspár Miklós és Nyers Rezső 1990-ben a parlamentben.
2002.11.19. Népszava, Meiszter Dávid: Preventív csapás és túszdráma?
Izraeli – palesztin viszály. Az USA preventív katonai csapással kapcsolatos álláspontjáról és a moszkvai túszdrámáról folyó vitáról, a nemzetközi tömegterrorizmus elleni harcról.
„Az Élet és Irodalom szeptember 27-i számában Eörsi István az alábbiakat írja: »a háború a terrorizmus ellen nem nyerhető meg a harmadik világ tömegnyomorának enyhítése nélkül«.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2002.09.27. E.I.: A túlélés öröksége II. (és az itt felsorolt cikkek)
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2003.09.06. E.I.: Az újságolvasás nehéz művészete (és az itt felsorolt cikkek)
2002.11.21. (47.szám) Pesti Műsor, „Helyettem kis világ”
Programismertető. Jótékonysági rendezvényt tartanak a tehetségről a Trafóban. Interaktív kerekasztal-beszélgetések tudósokkal, művészekkel, lelkészekkel. Az esten részt vesz többek közt Eörsi István.
2002.11.21.Magyar Narancs, - Tépé -: Opera: A menthetetlen
(Színikritika; Fekete Gyula: A megmentett város. Szövegkönyv: Eörsi István, rendező: Halász Péter.)
2002.11.22. (47.szám) Élet és Irodalom, E.I.: A besúgójelentés mint kultúrtörténeti forrásmunka
Publicisztika. Eörsi 75 oldalnyi anonimizált spiclijelentést kapott a Történeti Hivataltól. A spiclibarát törvényeink miatt takarták ki a neveket. Eörsi „Sárdi” [Sándor András] későbbi, róla szóló jelentéseit kommentálja a cikkben, és közread kortörténeti dokumentumokat, beszámolójelentéseket is. „1971. március 29-én, hétfőn az Eötvös Klubban megrendezték Balaskó Jenő és Szentjóby Tamás írói estjét. Az estet Erdély Miklós vezette be.” Egy másik beszámoló, amely 1972. június 26-án készült A film nyelve című nyilvános előadásról.
Reagálás:
- Terasz.hu, 2002.11.24. Milián Orsolya: Öngerjesztő alteregók; A dokumentarista III/III (ÉS-szemle)
- gondola.hu, 2002.12.01. gondola – CPG: gondola sorozat 14. rész: Hány napja rejtegetik a média érintettjeit?
- Élet és Irodalom, 2002.12.13. (50.szám) Peternák Miklós: Hétköznapi művészettörténet III.
- Élet és Irodalom, 2002.12.13. (50.szám) E.I.: Válasz Peternák Miklósnak
- Magyar Műhely, 2003.128–129. szám Müllner András: Az első happening
- Holmi, 2004.10.szám Havasréti József: Széteső Dichotómiák
- Élet és Irodalom, 2006.02.03. (5.szám) Ungváry Krisztián: Mozgástér és kényszerpályák. Ecsetvonások egy egyházfő életrajzához
- Új Forrás, 2011.06.szám Bódi Lóránt: Művészeti és közösségi élet Petrigalla Pál szalonjában
- Jelenkor, 2013.12.szám K. Horváth Zsolt: Keselyű az URH-sávban
- Műút, 2020.03.szám Szolláth Dávid: Az ablakmosó és az „ablakmosó-botrány”
Kapcsolódó cikk:
- Élet és Irodalom, 2002.11.22. (47.szám) Varga László: Kit figyeltek? – avagy a vágy titokzatos tárgya – Nincs a rendszerünkben
2002.11.22. (47.szám) Élet és Irodalom, Rádai Eszter: Értelmiségi vagy politikus?
Interjú Pető Ivánnal, az SZDSZ ügyvivőjével az SZDSZ-t és politikáját ért kritikákról.
„Az SZDSZ-t és politikáját mostanában néhány nagy tekintélyű liberális politikus és volt politikus, értelmiségi, társadalomtudós és publicista keményen bírálja. Közülük ketten – Kis János, az SZDSZ első elnöke és Hack Péter, a nemrég még meghatározó szabad demokrata politikus – el is hagyták a pártot. Vannak, akik még belül vannak és nem is szándékoznak távozni, mint Bauer Tamás és Eörsi István, és vannak, akik már régen elszakították ezeket a szálakat, vagy mindig is a »holdudvarhoz« tartoztak. A névsor mindenesetre jelentős és meggyőző.”
Kapcsolódó cikkek:
- Élet és Irodalom, 2002.12.08. (49.szám) E.I.: Nincs kivel vitáznom (és az itt felsorolt cikkek)
2002.11.23. Magyar Nemzet, Megyeri Dávid: Kinek lesz itt félnivalója?
Gyűlöletbeszéd, baloldali hangolásban · Tesztelik a tűrőképességet„Az MSZP–SZDSZ-kormányzat a gyűlölet-, illetve uszító beszéd komolyabb szankcionálása céljából a Btk. módosítását ígéri. Feltehetően nem saját megnyilvánulásainak féken tartására gondoltak, ám összeállításunk felvillant néhányat a szélsőségesen intoleráns kormányzati megnyilatkozásokból.”
A Btk. módosítására az ad alapot, hogy október 23-án a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál kifütyülték az SZDSZ-es politikusokat, köztük Mécs Imrét.
„Eörsi István író a napokban úgy nyilatkozott egy tévéinterjúban, hogy meg kell gátolni az olyan beszédet, amelynek nyomán embereknek, illetve egyes csoportjaiknak félnivalójuk lehet. A gyűlöletbeszéd különösen elítélendő, ha hatalmi pozícióból teszik ezt, mint ma. A mostani kormányzati frazeológiának ugyanis az a célja, hogy megteremtse azt a társadalmi közeget, amelyben az ellenzékkel szembeni fellépés elfogadott lehet.”
2002.11.23. Népszabadság (Budapest melléklet), D. V. G. (Valaczkay Gabriella): Tehetség-nap a Trafóban
Legyen Tudor Műhely a fővárosban is!A Tudor Műhely A Tehetség Szimpózium nevű programsorozata interaktív kerekasztal-beszélgetésein neves művészek vesznek részt, és más programok is lesznek. Az alapítvány a szegény gyerekeket segíti.
„Az interaktív kerekasztal-beszélgetéseken például Kamarás István, Ranschburg Jenő, Eörsi István, Ortutay Tamás és Janikovszky Éva beszélget majd a tehetségek felfedezéséről és felkarolásáról.”
Kapcsolódó cikk:
- Köznevelés, 2003.03.21. (11.szám) Varga Stella: Tudorok
2002.11.24. Terasz.hu, Milián Orsolya: Öngerjesztő alteregók; A dokumentarista III/III (ÉS-szemle)
Az Élet és Irodalom című folyóirat 2002/7. számának szemléje a szerző megjegyzéseivel. Az ügynökügyekről. A Magyar Nemzet és a Happy End Kft. körüli zűrös pénzügyek a Fidesz közreműködésével. A Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítványról.
„A vélelmek és tények kapcsolata a jelen És-szám kulcsmotívuma. Varga László az ÁVH és egyéb belügyi szervek stratégiáit firtató írása ehhez egy újabb elemet társít, mégpedig a fantáziát. Ha valaki azt hiszi, hogy figyelik, netán üldözik, az még korántsem jelenti azt, hogy ez így is van, sőt. […] Eörsi István javaslata kifejezetten szimpatikus: használjuk a sokat kárhoztatott ügynöki jelentéseket mint szövegeket, mint művészeti mozgalmak, események kultúrtörténeti rögzítéseit. (És ne fizessünk érte jogdíjat. A honoráriumot felvették korábban.)”
Kapcsolódó cikkek:
- Élet és Irodalom, 2002.11.22. (47.szám) Varga László: Kit figyeltek? – avagy a vágy titokzatos tárgya – Nincs a rendszerünkben
- Élet és Irodalom, 2002.11.22. (47.szám) E.I.: A besúgójelentés mint kultúrtörténeti forrásmunka (és az itt felsorolt cikkek)
2002.11.28. (48.szám Magyar Demokrata, Szalay Károly: Hitünk bátor megvallása
SZÓKIMONDÓEgy gyerekkori hitről szóló kockajáték kapcsán arról, hogy mennyire vállalták hitüket a bal- és jobboldali művészek, írók?
„Szembeszökik, hogy az úgynevezett baloldaliak harsányan vállalják nézeteiket, pártpolitikai elkötelezettségüket. Vegyük az írókat. Moldova, Eörsi, Konrád, a Nobel-díjas Kertész, Görgey, Orbán Ottó, Kardos G. György, vagyis olyanok is, akik korábban semlegesek voltak politikai kérdésekben vagy legalábbis nem foglaltak állást nyíltan, az utóbbi években bátran megvallották baloldali hitüket, mi több, még azokban az acsarkodásokban, hecckampánykodásokban is részt vettek, amelyek eladdig csak az erre szakosodott médiamatadorok sajátja volt.”
[A tények kedvéért: Eörsi, aki „korábban semleges volt politikai kérdésekben...” 1956-ban újságíró, költő, röpcédula-szerkesztő, a Központi Munkástanács és az Írószövetség összekötője részt vesz a forradalomban. December 9-én letartóztatják. 1957 május 23-án, elsőfokon, öt évre, szeptember 23-án, jogerősen nyolc évre ítélik. 1960. augusztus 20-án amnesztiával szabadul. (Sz. V.)]
2002.11.29. (48.szám) Élet és Irodalom, J. Győri László: Magyar lobogók
Publicisztika. Szalai Annamária szerint nemtelen támadás folyik az Éjjeli menedék című műsor készítői ellen. Idézetek a műsorból. Kertész Imre irodalmi Nobel-díjáról.
Szentmihályi-Szabó Péter: „Meg kell vallanom, hogy én magam sem olvastam egyetlen sort sem az említett úriembertől, tehát ily módon nem is lenne logikus, hogy véleményt mondjak e tárgykörben.”
Idézetek Matúz Gábor és Döbrentei Kornél reagálásából.
Aztán behívják Eörsi Istvánt is a stúdióba, aki nem érti a Kertész Nobel-díja, illetve Kertész ellen tiltakozókat.
Plágiumvád Bán Pál Csacsifogat című darabjával kapcsolatban.
Reagálás:
- Magyar Hírlap, 2002.12.14. Szakmai, erkölcsi rendet a köztévében
- Népszabadság, 2002.12.14. Tiltakozás a Kertész-műsor miatt
- Népszava, 2002.12.14. Tiltakozás az Éjjeli menedék ellen
- Magyar Nemzet Online, 2002.12.16. Németh Balázs: Éjjeli Menedék – Újabb támadások
- litera.hu, 2002.12.17. Tiltakozás az Éjjeli menedék Kertész-adása ellen
- Magyar Demokrata, 2002.12.19. (51–52.szám) bp: Kertész és a diktatúra
Kapcsolódó cikkek:
- Magyar Hírlap, 2002.10.11. Tamás Gáspár Miklós: Kertész Imre magyar író Nobel-díjas. Zsidó – Nincs a rendszerünkben
- Hetek, 2002.10.18. Tihanyi Péter: Angyal diktálta ezt a regényt
- Magyar Nemzet, 2002.10.21. Haklik Norbert: Doronggá alázott Nobel-díj
- Magyar Demokrata, 2002.11.14. (46.szám) Hankó Ildikó: Dinamittá vált aranyérem
- filmtortenet.hu, 2002.12.16. filmhu: A gyűlöletkeltés ellen
- Magyar Demokrata, 2002.12.19. (51–52.szám) Szabó Kálmán: Arctalanság
- Magyar Nemzet, 2002.12.20. Haklik Norbert: Grál-lovagok és bértollnonok
- Magyar Demokrata, 2003.01.09. (2.szám) Lovas István: A likvidálandó söpredék
- Magyar Demokrata, 2003.01.23. (4.szám) Szalay Károly: A Kertész-szindróma
- Magyar Nemzet, 2003.11.08. Gyurkovics Tibor: Idehaza-odahaza
2002.11.30. (278.szám) Krónika, Papp Attila Zsolt: Lenin elvtárs és a villanyerő
KÖNYVESPOLCKönyvkritika a Munkás, paraszt, értelmiség munkaverseny lázában ég! Agitatív antológiaköltészet Magyarországon 1945–1956. című kötetről. Az antológiához A vas és az acél országa címmel BudaAttila írt előtanulmányt. Szerkesztője L. Simon László.
„Szervilis hangvételű és meglehetősen nagy mennyiségű verssel szerepel viszont Benjámin László, Zelk Zoltán, Földeák János, Szüdi György; Kuczka Péter, Kónya Lajos vagy Eörsi István – ez tény, és nem ítélet.”
Eörsi István versei a kötetben: Anyám 84. oldal, Kazincbarcikai jegyzetek 131. oldal, Rákosi egyetemváros 199. oldal, Sztálin 260. oldal.
- A könyv adatai és tartalomjegyzéke megtekinthető a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.
Kapcsolódó cikkek:
- A témához további kapcsolódó cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja a kötet címét.
2002.11.szám (Tavasz – Nyár) iv.hu (Irodalom Visszavág), Kukorelly Endre: Bruce Willis és az ő hazai változata
KÖZTÉRI MULATSáG - Kukorelly Endre a roggyant pankrátorokról
NAPLÓ 2002. március 20. szerdaA Kortárs 2–3-as számában Kolozsvári Papp cikke a Magyar Irodalmi Díj ügyeiről. Kolozsvári Papp a díjat undorítónak tartja, és javaslatot tesz, kiket díjazzanak eztán – többek között Konrádot, Eörsit, Balla Zsófiát, Esterházyt, Kornist és Kukorellyt.
Előzmény:
- Kortárs, 2002.02–03.szám Kolozsvári Papp László: A végkiárusítás melankóliája
- Romániai Magyar Szó, 2002.04.09. Barabás István: Lehet a felével kevesebb?
2002.11.szám Beszélő (Folyóirat – november), Kálmán C. György: Egy tálból
Könyvkritika. Magyar badar. 300 limerick. Válogatta, szerkesztette, az előszót írta Várady Szabolcs.
„Aki Simicskáról, Schlechtről, Torgyánról és Demszkyről limerickel, az nyilván Eörsi; aki meg archaizáló-kimódolt szavakból központozás nélkül nagyon (túl) hosszú sorokat állít össze limerickjeiben, az Határ Győző.”
A kötet adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.
2002.12.01. gondola.hu, gondola – CPG: gondola sorozat 14. rész: Hány napja rejtegetik a média érintettjeit?
Ügynök ügy – háttérPolitikai és társadalmi válság az ügynökügyek miatt, melyekben 45–50 újságíró érintett. A Medgyessy-ügy elsimításának kísérlete. Relativizálás és eltusolás.
„A társadalmi relativizáló trend másik érdekes dolgozata Eörsi Istváné, aki a besúgójelentések kultúrtörténeti forrásmunkaként való értékelését veti fel, »a Kádár-korszak módszertanának pótolhatatlan, becses dokumentumaiként«. A kétségkívül érdekes írás azonban az ügynökök és a besúgók közötti különbségtételt, a diktatórikus hatalmi politika és tetteseinek felelősségre vonása helyett a társadalom szemétjét teszi az ügynökválság középpontjába.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2002.11.22. (47.szám) E.I.: A besúgójelentés mint kultúrtörténeti forrásmunka
Kapcsolódó cikkek:
- gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
- Élet és Irodalom, 2002.12.13. (50.szám) Peternák Miklós: Hétköznapi művészettörténet III
- Élet és Irodalom, 2002.12.13. (50.szám) E.I.: Válasz Peternák Miklósnak
- Holmi, 2004.10.szám Havasréti József: Széteső Dichotómiák
- Jelenkor, 2013.12.szám K. Horváth Zsolt: Keselyű az URH-sávban
- Műút, 2020.03.szám Szolláth Dávid: Az ablakmosó és az „ablakmosó-botrány”
2002.12.02. gondola.hu, gondola – CPG: gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
Alcímek a cikkben: Szellemi élet a választások után – Kultúra mint a kulturális rezsimek egymásutánja – Médiakutatás: a média mint szellemi élmény – Az értelmiségi elit tovább kampányol?! – Meggyalázott, elfeledett ünnepek.
„Eörsi István írói munkásságán senki sem botránkozik meg, most sem tűnik furcsának a »fasizmus mint lelki igény« című írása, amikor a magyar társadalomban feltűnt közösségi igény (hogy ne mondjunk, nemzeti minimumigény) láttán a fasizmust mint őszinte lelki igényt látja elharapózni Magyarországon. Az író olyan messzire távolodhat el a társadalmi valóságtól, a nemzettől és hazától, amennyire csak akar (ez művészi előjoga), de csak akkor, ha nem akar társadalmi norma lenni, pl. elvbarátai által.”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
- gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
- Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
- Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
- Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
- gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
- Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
- Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
- Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
- Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
- Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
- Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
- Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
- Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
- Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
- Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
- gondola.hu, 2002.12.01. gondola – CPG: gondola sorozat 14. rész: Hány napja rejtegetik a média érintettjeit?
- Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
- Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
- Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
- Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
- kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
- viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
- figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
- Magyar Idők, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel
2002.12.08. (49.szám) Élet és Irodalom, E.I.: Nincs kivel vitáznom
Eörsi indokai, hogy miért nem vitázik Pető Ivánnal, aki „A párttagsággal vagy pártfunkcióval járó kötelmeket tehát fontosabbnak tartja, mint személyes véleményét. [...] a hazugsági kényszert nem problematikus határesetnek tünteti fel, hanem természetes és általános állapotnak.” Bauer Tamás a többségi véleménnyel szemben a maga véleményét hangoztatja, ami Pető szerint helytelen, Eörsi viszont egyetért Bauerrel. A frakció összetételéről.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2002.11.22. (47.szám) Rádai Eszter: Értelmiségi vagy politikus?
Reagálás:
- Népszava, 2002.12.11. Marno János: Ötvenhat kiló
Kapcsolódó cikkek:
- Beszélő (Folyóirat – április), 2000.04.szám Rádai Eszter: „Nem lehet valaki egyszerre kint is meg bent is”
- Beszélő (Folyóirat – június), 2000.06.szám E.I.: Pártpolitika és értelmiség
- Heti Válasz, 2004.08.19. (34.szám) Bódis András: Tejüvegzseb
- Élet és Irodalom, 2004.09.03. (36.szám) E.I.: Jegyzetek szünetben
- Népszava, 2004.09.11. Kocsi Ilona: „Újra bizakodó vagyok a közügyek megítélésében”
- A témával kapcsolatos további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja: E.I.: Nincs kivel vitáznom.
2002.12.09. w3.externet.hu, Szabó Ferenc: Kertész Imre kapta az idei Nobel Díjat
Idézet a bírálóbizottság indoklásából. Kertész néhány fontosabb művének elemzése.
Kicsoda Kertész Imre? Széljegyzetek a Nobel-díjas szerző művéhez. A visszhangok és az értékelések.
Eörsi vitája Kertésszel, saját identitásának meghatározása: „Magyar vagyok tehát. . .”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2002.07.19. (29.szám) Eörsi István: A túlélés öröksége (és az itt felsorolt cikkek)
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2003.09.06. E.I.: Az újságolvasás nehéz művészete (és az itt felsorolt cikkek)
A három Eörsi
A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója
(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.