EÖRSI ISTVÁN (1931-2005)

Cikkek

  • 2002.05.27. gondola.hu, MeH: A nap fontosabb publicisztikái

    Tihanyi Örs Magyar Nemzetben megjelent publicisztikáját elemzi, mely az idei választások tanulságairól szólt.

    „A szerző egyértelműnek tartja, a jelenlegi magyar politikai struktúrában azok számítanak jobboldalinak, akik az MSZP–SZDSZ szövetségén kívül állnak, önmeghatározásukban pedig alapvető elvet jelent az 1994 és 1998 közötti négy év elutasítása. […] »Nem véletlen az az ismételt gyűlölködés, amit az Eörsi István és Mester Ákos vezette baloldali sajtó indított a Kossuth téri srácok ellen: az illető úriemberek pontosan tudják, hogy a történelem igazi nagy politikusgenerációi az utcaköveken kezdték meg a pályafutásukat, hogy aztán majd egykoron a miniszteri bársonyszékekben érjenek a csúcsra. Érzik, hogy a lefasisztázott, leorbánjugendezett fiatalok áradata hosszabb távon elmoshatja az MSZP és az SZDSZ jövőjét: ezért árad hát a gyűlölet a tinédzserek ellen, akiknek lelki igénye a jelek szerint messze túllépett a baloldal által megálmodott multiplex kultúrán.«”

    Előzmény:

    • Magyar Nemzet, 2002.05.27. Tihanyi Örs: A politikai térfél jobboldala

  • 2002.05.27. Magyar Nemzet, Tihanyi Örs: A politikai térfél jobboldala
    A rendszerváltás óta először a Fidesznek sikerült a tizen- és huszonéves korosztályt kiszabadítani az apátiából

    A választási eredmények tanulságai. Mit jelent a jobboldal, mi az, ami a látszólag nagyon is különböző politikai nézeteket valló erőket összetartja?

    „Nem véletlen az az ismételt gyűlölködés, amit az Eörsi István és Mester Ákos vezette baloldali sajtó indított a Kossuth téri srácok ellen: az illető úriemberek pontosan tudják, hogy a történelem igazi nagy politikusgenerációi az utcaköveken kezdték meg a pályafutásukat, hogy aztán majd egykoron a miniszteri bársonyszékekben érjenek a csúcsra. Érzik, hogy a lefasisztázott, leorbánjugendezett fiatalok áradata hosszabb távon elmoshatja az MSZP és az SZDSZ jövőjét: ezért árad hát a gyűlölet a tinédzserek ellen, akiknek lelki igénye a jelek szerint messze túllépett a baloldal által megálmodott multiplexkultúrán.”

    Reagálás:

    • gondola.hu, 2002.05.27. A nap fontosabb publicisztikái

  • 2002.05.28. Népszabadság, Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók

    Olvasói levél. Reflexió Eörsi István A fasizmus, mint lelki igény című cikkére, illetve a körülötte kibontakozott vitára.

    „A vita tehát nem arról folyik igazából, hogy megjelent-e a »fasizmus mint lelki igény«, hanem arról, hogy szabad-e ezt kimondani. A vita egyes résztvevői (Takács Géza, Szalai Erzsébet) szerint Eörsi megengedhetetlenül túloz, mások szerint igaza van, mégis mindannyian úgy vélik, hogy magunknak idézzük fel azt a jövőt, amitől szorongunk; a politikai hisztéria legjobb ellenszere az erőt sugárzó, méltóságteljes nyugalom.”

    Előzmény:

    • Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus, mint lelki igény

    Kapcsolódó cikkek:

    • A témához kapcsolódó további cikkeket olvashat az előzményben megjelölt cikk felsorolásánál.

  • 2002.05.30. Magyar Nemzet, Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól

    Összeállítás a kormányzásra készülő baloldali politikusok durvuló hangneméről a kampányban.

    „A baloldali politológusok szerint is nehezen tudták »kezelni« azt a tényt, hogy nem csupán a két forduló közt, de a választások után is hatalmas számban jelentek meg fiatalok a polgári oldal nagygyűlésein. Velük, s a rendezvényeken megjelentekkel szemben csak látens, burkolt figyelmeztetéseket fogalmaztak meg. Fellépésüket fiatalságuk számlájára írták, ám látványosan hallgattak az ellenérdekelt politikusok, amikor Eörsi István, az SZDSZ író-politikusa a fasizmus iránti lelki igényt vélte felfedezni a soraikban. Márpedig Eörsi az SZDSZ alapítója, s presztízse állítólag igen komoly a baloldalon, így véleménye nem lehet pusztán »írói munkásságának« a része. Természetesen az MSZP érvrendszerében a negatív tendenciák mögött a Fidesz áll, amely úgymond az »utcai politizálással« felkorbácsolja az indulatokat. Átvéve Eörsi terminológiáját, a Vezér megjelenését akarják láttatni, s Kovács László odáig is elmegy, hogy – furcsa morális csavarral – egykori baloldali politikustársához, Milosevicshez, máskor pedig bukott diktátorhoz hasonlítsa Orbán Viktort.”

    Előzmény:

    • Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény

    Kapcsolódó cikkek:

    • gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
    • gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
    • Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
    • Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
    • Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
    • gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
    • Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
    • Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
    • Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
    • Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
    • Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
    • Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
    • Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
    • Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
    • Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
    • Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
    • Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
    • Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
    • gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
    • Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
    • Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
    • Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
    • Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
    • kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
    • viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
    • figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
    • magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel

  • 2002.05.30. Magyar Nemzet, Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
    Dr. Haskó László: Nem ártunk-e többet, mint használunk?

    Beszélgetés Dr. Haskó Lászlóval a fasizmusról mint erkölcsi kérdésről. A Népszabadságban reagált Eörsi írására, aki azt állította, hogy Magyarországon a fasizmus lelki igény. Idéz a nagy vitát kiváltott Eörsi-cikkből, vitázik azok kijelentéseivel, megpróbálja cáfolni.

    „Eörsi István cikkében arra figyeltem fel, nem teljesen biztos abban, hogy ezt ki lehet mondani. Emellett az utóbbi négy hétben figyeltem a tömegdemonstrációkat, és azt, milyen változásokon ment keresztül Orbán Viktor karaktere.”

    Előzmény:

    • Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény
    • Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés

    Kapcsolódó cikkek:

    • gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
    • gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
    • Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
    • Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
    • Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
    • gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
    • Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
    • Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
    • Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
    • Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
    • Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
    • Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
    • Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
    • Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
    • Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
    • Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
    • gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
    • Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
    • Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
    • Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
    • Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
    • kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
    • viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
    • figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
    • magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel

  • 2002.05.31. Magyar Nemzet, Ludwig Emil: A pengefal két oldala

    Az OCTOGON Építészetkritikai Műhely vezetője, Bojár Iván András elemzése a Terror Házáról a Népszabadságban.

    „…végre valaki nem öregkori viszketegségből elboruló tudattal firkál disznóságokat az áldozatok múzeumáról, mint Eörsi István tette a februári nyitás előtt. A kritikus korrektül sorra veszi az épület különböző belső és külső részleteit, és tiszteletre méltó szakvéleményt önt szavakba róluk.”

    Előzmény:

    • Népszabadság (Budapest melléklet), 2002.05.29. Bojár Iván András: Nehéz. De muszáj, ha nehéz is – Nincs a rendszerünkben

    Kapcsolódó cikkek:

    • A témához kapcsolódó további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja a TERROR HÁZA mondatot.

  • 2002.05.szám Ezredvég, Bertolt Brecht: Az ulmi szabó

    Vers. Fordította: Eörsi István.

  • 2002.05.szám Ezredvég, Bertolt Brecht: Gyerekhadjárat, 1939

    Vers. Fordította: Eörsi István.

  • 2002.05.szám Ezredvég, Bertolt Brecht: Liturgia a fuvalomról

    Vers. Fordította: Eörsi István.

  • 2002.05.szám Híd, Harkai Vass Éva: Egy talált műfaj meghonosítása

    Könyvkritika. Magyar badar. 300 limerik. Válogatta, szerkesztette és az előszót írta Várady Szabolcs. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. Az antológiában Eörsi István: Pártos limerikek című verse is szerepel.

    • A kötet adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.

  • 2002.05.szám Színház, Tarján Tamás: JOHANN WOLFGANG GOETHE: STELLA
    Die Seifenoper

    Színikritika a Katona József Színház Kamrájában bemutatott Johann Wolfgang Goethe: Stella című darabról. Dramaturg: Eörsi István – rendező: Lukáts Andor.

    Kapcsolódó cikk:

    • Pesti Műsor, 2002.02.07. (6.szám) GOETHE: STELLA

  • 2002.06.01. (6.szám) Havi Magyar Fórum, Vasvári Erika: Egy senkiházi tragédiája
    Esterházy Péter: Javított kiadás

    Könyvkritika.

    „Sosem értettem, hogy egy Esterházyt mi vonzhat az Eörsik, Konrádok, Kertész Imrék világába (hogy mi tartja ott, azt tudom). Lázadás a fajtám ellen? Hát legyen, de az írói ízlés miért nem érzi meg a talmit?”

    • A kötet adatait és az Eörsire vonatkozó szövegrészleteket megtalálhatja a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Eörsi Istvánról szóló kötetrészeknél.

    Kapcsolódó cikkek:

    • Magyar Demokrata, 2002.06.13. (24.szám) Szalay Károly: Gróf háromper-három
    • Élet és Irodalom, 2002.06.21. (25.szám) E.I.: Esterházy Péter diadala
    • A témához kapcsolódó további cikkeket találhat az előzményben megjelölt cikkek felsorolásánál.

  • 2002.06.01. Magyar Nemzet, Kristóf Attila: Én nem tudom...
    (ki a fasiszta...)

    Eörsi Népszabadságban megjelent – A fasizmus mint lelki igény – írásából idéz, és kommentálja azokat.

    „Én nem tudom, érdemes-e vitatkozni a fasizmustól rettegő független, baloldali haladó publicistákkal. […] Eörsi István, aki végigvicsorogta a Fidesz-kormány négy esztendejét, most a győzelem bűvöletében kíntól hörög. Őt nyilván az alkotásra képtelen alkotók nyomorúságos gőgje emészti. Az irodalmi féligsikerültség és a politikai kreténség csatázik mindig dúlt bensőjében. Személyiségét céltalan minősítenem, irodalmi igényű publicisztikájáról azonban kijelenthetem, hogy azt nyilvánvalóan az elméjében és lelkében fölhalmozódott beteges gyűlölet és meggyötört önérzet vezérli.”

    Előzmény:

    • Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény

    Kapcsolódó cikkek:

    • gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
    • gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
    • Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
    • Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
    • Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
    • gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
    • Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
    • Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
    • Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
    • Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
    • Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
    • Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
    • Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
    • Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
    • Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
    • Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
    • Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
    • Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
    • gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
    • Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
    • Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
    • Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
    • Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
    • kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
    • viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
    • figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
    • magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel

  • 2002.06.04. Magyar Nemzet, Haklik Norbert: A nácizás koncepciója

    A balliberális média gyűlölethadjárata a polgári kormány politikusai és mindazon magyar állampolgárok ellen, akik a jobbközép irányvonalát támogatták. Példaként hozza fel Eörsi A fasizmus mint lelki igény című, Népszabadságban megjelent cikkét, majd idéz belőle. Szerinte Haskó László válaszában balról előzte Eörsit.

    Előzmény:

    • Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény

    Kapcsolódó cikkek:

    • gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
    • gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
    • Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
    • Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
    • Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
    • gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
    • Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
    • Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
    • Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
    • Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
    • Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
    • Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
    • Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
    • Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom... (ki a fasiszta...)
    • Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
    • Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
    • Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
    • Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
    • gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
    • Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
    • Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
    • Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
    • Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
    • kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
    • viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
    • figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
    • magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel

  • 2002.06.06. (23.szám) Magyar Demokrata, Mészáros Anita: Lelki igény

    Olvasói levél. Üzenet azoknak, akik Eörsit bántják írásai miatt. Sajnálatraméltó, szánalmas embernek tartja, hozzá hasonlóként említi Kende Pétert is. Orbán Viktornak köszönetet mond, hozzátéve, hogy nem érzi magát fasisztának.

    Előzmény:

    • Népszabadság, 2002.05.02. E. I.: A fasizmus mint lelki igény

    Kapcsolódó cikkek:

    • A témához kapcsolódó cikkeket olvashat a Népszabadság, 2002.05.02. E. I.: A fasizmus mint lelki igény című cikknél felsoroltaknál.

  • 2002.06.06. Népszabadság, Fábri Péter: Egy célszemély gondolatai

    Fábri végre öt év után megkapta a Történeti Hivataltól a róla összegyűjtött információikat. A legérdekesebb a Hétfői Színpadról szóló rész volt, amit két besúgó jegyzett. A Fehér Tamás (Kovács Péter), Bercsényi és Gyapjas álnevű spicliknek üzeni, hogy a megbocsátáshoz először bocsánatot kellene kérni. Ideje lenne végre már az álneveket nyilvánosságra hozni.

    „Az összesen néhány oldalnyi szöveg legérdekesebb, legalaposabb, és rögtön két besúgó által jegyzett része a Hétfői Színpadról szól, arról a műsorsorozatról, amelyet 1977 és 1981 között szerkesztettem a Belvárosi Ifjúsági Házban, és ahol többek között Petri Györgynek, Csalog Zsoltnak, Kornis Mihálynak, Eörsi Istvánnak, Dalos Györgynek és, ki másnak, Esterházy Péternek rendeztem műsort. […] Az Orbán-kormánynak fontosabb volt a Terror Háza, mint a múlt valóságos feltárása, és nem tartották feladatuknak az elődeik által hozott törvény kijavítását.”

  • 2002.06.06.muveszetek.hu, Bíró Zoltán: Döbrentei Kornél: Vajúdó feltámadás

    (Kötetajánló és részlet a könyvből.)

  • 2002.06.07. Magyar Nemzet, Kerényi Imre: Médiaegyensúly 3. – Elek István és Kovács László

    Médiaegyensúly egy tévétudósítás tükrében. A Magyar ATV Pro és kontra című műsorának moderátora Elek István, a Heti Válasz című lap alapítója. Kovács László csak bizonyos feltételek teljesülése mellett hajlandó nyilatkozni a lapnak.

    „Köszöntünk, Eörsi István, te drága magyargyűlölő magyar.”

  • 2002.06.08. Népszabadság, Takács Ferenc: Valami bűzlik

    Könyvkritika Eörsi István Ismerős úr a csúszdán Publicisztikai írások című kötetéről.

    „Eörsi írásaiban a legtöbb tollhegyre vett magyar közéleti momentumról, illetve a momentummal kapcsolatos személyről hamarosan kiderül, hogy bűz árad belőle, mégpedig abból a kézenfekvő szerves kémiai okból kifolyólag, hogy rothadóban van, vagy már meg is rohadt egészen. […] Eörsi szövege mélyéről egy végképp szarrá ment ország eregeti magából a reménytelen rothadás gázait. […] Eörsi kötetéből sugárzik a szerző hite: igenis, tisztára lehet mosni, sőt egyszer már végre tisztára kell is mosni ezt a gatyát. Szövege viszont ehhez rezignáltabb sejtelmet mellékel: aki felteszi életét erre a mosásra, Ágnes asszonyi munkára vállalkozik, s elmeállapota tekintetében is előbb-utóbb ugyanarra jut, mint a ballada hősnője.”

    • A kötet adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Magyar nyelvű résznél.

    Kapcsolódó cikkek:

    • A témához kapcsolódó további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja a könyv címét.

  • 2002.06.13. (24.szám) Magyar Demokrata, Szalay Károly: Gróf háromper-három
    SZÓKIMONDÓ

    Esterházy Péter apjának ügynökmúltjáról megjelent könyvei (Harmonia caelestis és a Javított ​kiadás) ürügyén, saját – 1990-ben – megjelent szatírájáról, amiért Fodor András és Domokos Mátyás megfeddték. Az erről szóló tévévitáról.

    „Émelyegni különben már akkor kezdtem, amikor olvastam az újságban, hogy Konrád György följelentette a barátját. Majd az ÉS cikksorozatában Tar Sándorról derült ki, hogy besúgta legjobb barátját, Kenedi Jánost. Kenedi pedig Molnár Gál Pétert mószerolta be. A baloldal – önmagát sem kímélve – rögvest erkölcsi szájhabzásba zuhant, élen a Sztálin halálába majdnem belehaló Eörsi Istvánnal, a filozófiától mindmáig intakt, vagyis szűzen maradt Tamás Gáspár Miklósig bezárólag.”

    Kapcsolódó cikkek:

    • Havi Magyar Fórum, 2002.06.01. (6.szám) Vasvári Erika: Egy senkiházi tragédiája. Esterházy Péter: Javított kiadás (és az itt megjelölt cikkek)
    • Élet és Irodalom, 2002.06.21. (25.szám) E.I.: Esterházy Péter diadala (és az itt megjelölt cikkek)


  • 2002.06.14. (24.szám) Élet és Irodalom, sé-: Papírfigura

    Glossza. Az ÉS glosszaversenye 2002. II. szakasz, 11. forduló.

    A Kossuth Rádió riporterének kiigazítása, aki szerint Széchenyi „több mint 100 éven át papírízű figurája volt a magyar történelemnek” – 160 éve… Eörsi drámájának említése. 

  • 2002.06.14. Magyar Nemzet Online, Zimonyi Melinda: A megbékélés esélye tízmillió sértett országában

    Beszélgetés Kerényi Imrével. A jobboldal értékrendjéről, a mai demokratikus állapotokról, amikor már nem kell összekacsintani. Aczél Endréről. A Madách Színház élén maradásának feltételeiről. Schmitt Pálról és Demszky Gáborról. Egy tervezett szellemi kör létrehozásáról.

    „Sajnos ennek van egy nagyon utálatos bevezetése: listába kell szedni a sérelmeket. Tőlem például Eörsi Istvánnak és Spiró Györgynek bocsánatot kell kérnie. Nem tőlem, Kerényi Imrétől, hanem tőlem, Magyarországon lakó magyartól.”

  • 2002.06.17. Magyar Nemzet, Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
    Tudományos konferenciának nevezett egyoldalú és belterjes propagandabeszédek a választási kampány ürügyén

    A polgári erők, valamint híveik lejáratását és démonizálását célzó kampány körébe sorolja Eörsi és Haskó Népszabadságban megjelent cikkét. A Közép-európai Egyetemen megtartott Hol a határ? – Kampánystratégiák és kampányetika című tanácskozásról.

    „Tamástól [Tamás Gáspár Miklós] az Eörsi-félék fasisztázó őrülete is megkapta a magáét: mint elmondta, azok, akik kivonultak a Kossuth térre, nem idióták és nem is fasiszták, hanem minden bizonnyal okos és jó szándékú emberek, mindössze egyetlen baj van velük – az, hogy meg vannak tévesztve.”

    Előzmény:

    • Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény
    • Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés

    Kapcsolódó cikkek:

    • gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
    • gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
    • Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
    • Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
    • Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
    • Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
    • gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
    • Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
    • Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
    • Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
    • Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
    • Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
    • Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
    • Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
    • Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
    • Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
    • Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
    • Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
    • gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
    • Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
    • Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
    • Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
    • Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
    • kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
    • viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
    • figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
    • magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel

  • 2002.06.18.Frankfurter Allgemeine Zeitung, István Eörsi: Seine Schande, sein Sieg. Péter Esterházy und sein Vater, der Spitzel

A három Eörsi

A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója

(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.