Cikkek
-
2002.05.06. gondola.hu, Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
Publicisztika, gondolatfoszlányok a forradalmakról, Eörsiről, Litván Györgyről, a baloldalról, Simon Tibor labdarúgó haláláról, a szélsőségekről
„Lelki igény. A fasizmus! Az a lelki igény, a nagy magyar író, Eörsi István szerint. »Opti Pista« (ahogy magát nevezni szokta) ezekben a napokban kissé pesszimista, noha minden oka meglenne, hogy ne legyen az. (Pártja kormány- és szalonképes, míg a rettegett MIÉP alulról szagolja a sajtot, amit kiénekeltek a szájából.) De nem! Barátunk a félelemben most úgy gondolja, hogy a magyar fiatalság egyik (nyilván rosszabbik, mert jobb felé kacsingat) felében lelki igény van a fasizmusra. (A fasizmus mint lelki igény; Népszabadság, 2002., május 2.: »Előrebocsátom: írásomnak nincs aktuálpolitikai célja. Csak megállapítok valamit, ami – ha igazam van – feladja a leckét minden demokratikus erőnek, hogy miként politizáljon a következő években.«)”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E. I.: A fasizmus mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
- Magyar Demokrata, 2002.05.09. (19.szám) Székely Kecskés János: „Er ist auch klein”
- Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
- Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
- Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
- gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
- Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
- Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
- Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
- Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
- Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
- Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
- Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
- Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
- Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
- Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
- gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
- Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
- Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
- Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
- Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
- kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
- viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
- figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
- Magyar Idők, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel
2002.05.07. gondola.hu, A nap fontosabb puclicisztikái
Reflexió Molnár Tamás publicisztikájára, mely a választások után született, és a választási csalásokról írt. Idéz Molnár cikkéből.
„A szadeszes Béki Gabika nem tudja már ezekből az elkanászodott ifjoncokból kiirtani a hazaszeretet. Hiába csattogtatja fénylő macskaköveken pszichopatáit Kende, hiába áll esténként a holdvilágos rakparton Dunába lövetésre várva Eörsi, hiába térdepel nejlonlepedős ágyak előtt Veér doktor, ez a korosztály már nem kussol az RTL Klub híradó által idiotizált szoclib jövő előtt.”
Előzmény:
- Szittyakürt, 2002.05.01. (3.szám) Molnár Tamás: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
- Magyar Nemzet, 2002.05.07. Molnár Tamás: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
2002.05.07. Magyar Nemzet, Molnár Tamás: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
Bokros hazaindult Zágrábból • Most fordítva csinálják: előbb osztogatnak, hogy később fosztogathassanakPublicisztika a választások második fordulója után. A szerző választási csalásokat vizionál.
„A szadeszes Béki Gabika nem tudja már ezekből az elkanászodott ifjoncokból kiirtani a hazaszeretetet. Hiába csattogtatja fénylő macskaköveken pszichopatáit Kende, hiába áll esténként a holdvilágos rakparton Dunába lövetésre várva Eörsi, hiába térdepel nejlonlepedős ágyak előtt Veér doktor, ez a korosztály már nem kussol az RTL Klub Híradó által idiotizált szoclib jövő előtt. Ők már nem veszik be a Sorosra kötött demokratikus kleptománia gengszterizálódó Kunczepcióját.”
Másodközlés:
- Szittyakürt, 2002.05.01. (3.szám) Molnár Tamás: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
Reagálás:
- Gondola.hu, 2002.05.07. A nap fontosabb publicisztikái
2002.05.09. (19.szám) Magyar Demokrata, Kádár István: Hírünk a világban
Herr Gruber és a sckaffhauseni pontosságIdézetek Rudolf Gruber cikkeiből, a svájci Schaffhauser Nachrictenből. Balliberális elfogultsággal vádolja a cikkírót. Csurka Istvánról, Orbán Viktorról, az új Nemzeti Színházról, a választási esélyekről. Gruber cikkének negatív visszhangja a Svájcban élő magyarok körében.
„Csürhe, rendpártiság, középkori korona, behízelgés a magyaroknál... És ekkor végre kibújik a szög a zsákból, megismerjük Gruber informátorát: »Orbán alatt kibelezték a demokráciát Magyarországon«, vélekedik Eörsi István, az ország egyik vezető írója. Így a parlamenti ülések számát drasztikusan csökkentették. Az ellenőrző bizottságok jogkörét is megnyirbálták. Az állam szinte minden irányító helyén, az állami televíziót is beleértve, Orbán-vazallusok ülnek. »A hatalom egy Orbán körüli szűk körre összpontosul«, mondja Eörsi.”
2002.05.09. (19.szám) Magyar Demokrata, Székely Kecskés János: „Er ist auch klein”
Tompa Pufi klottgatyábanSajtószemle a héten megjelent lapokból. Orbán-ellenes cikkek. Kocsis L. Mihály Gondolában megjelent publicisztikájából idéz Eörsi Népszabadságban közölt cikkéről.
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E. I.: A fasizmus mint lelki igény
- gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó cikkeket olvashat a Népszabadság, 2002.05.02. E. I.: A fasizmus mint lelki igény című cikknél felsoroltaknál.
2002.05.09. Magyar Nemzet, Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa?
Publicisztika. Rágalomhadjárat indult azok ellen, akik a választások során a jobbközép erőket támogatták.
„Ám a polgári erők támogatóinak teljes erkölcsi megsemmisítésére törő hadjárat május 2-án szélesedett totális háborúvá. Ekkor jelentette meg a Népszabadság a demokráciáért s a toleranciáért magát rendszeresen betegre aggódó Eörsi István A fasizmus mint lelki igény című cikkét, amelyben a szerző – miután biztosította az olvasókat arról, hogy írásának »nincs aktuálpolitikai célja« – kijelentette, hogy a két forduló közötti választási gyűléseken, amelyek számára »Orwell szatirikus regényének, az 1984-nek a világát idézték fel«, a »fanatizálás vezérkultuszos formája« ülte diadalát, és a »hatalom megszállottjai«, mármint a Fidesz politikusai hívószavaikat »prefasiszta reminiszcenciákba burkolva, drogként fröcskölik az egyetlen testté pépesedő tömeg ereibe«. Mint Eörsi fogalmaz, »Magyarországon megjelent az utcákon és a képernyőkön a fasizmus mint őszinte lelki igény«. Eörsi István másfél millió magyarországi szavazópolgárnak gázolt a becsületébe azzal, hogy lefasisztázta, magyarán legyilkosozta őket.”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- Magyar Nemzet Online, 2002.05.03. Veress Kata: Az új kormány erkölcsi vesztesége
- gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
- gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
- Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
- Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
- gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
- Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
- Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
- Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
- Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
- Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
- Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
- Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
- Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
- Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
- Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
- gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
- Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
- Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
- Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
- Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
- kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
- viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
- figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
- magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel
2002.05.09. Népújság – Marosvásárhely, Kiss Éva Evelyn: Osztrovszkij: ERDŐ
Kaposváriak vendégjátéka a Marosvásárhelyi Nemzeti SzínházbanSzínikritika. Dramaturg: Eörsi István, Merényi Anna – rendező: Ascher Tamás.
„Ascher legjobb rendezéseiben – az Erdő közéjük tartozik – az életanyag és a szellemi muníció ritka komplexitásával nyer meg.”
Kapcsolódó cikkek:
- Mai Nap, 1990.01.14. (11.szám) Karizs: Mi újság? Csiszár Imre
- Színház, 2002.03.szám Koltai Tamás: Lélek, élet, tűz. OSZTROVSZKIJ: ERDŐ
- Népújság – Marosvásárhely, 2002.04.30. Kiss Éva Evelyn: Osztrovszkij: Erdő
2002.05.09.Magyar Narancs, E.I.: OptiPista (Laikus közbeszólás)
2002.05.10. (19.szám) Élet és Irodalom, Pákozdi Imre: Kedves Eörsi István!
Reflexió Eörsi István „Tégy a gyűlölet ellen” című cikkére. Pákozdi megköszöni Eörsinek a Vekerdy Tamásnak írt levelére adott válaszát. A gyűlölködésről, a hazafias szólamokról.
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2002.04.12. (15.szám) Pákozdi Imre: Kedves Vekerdi Úr!
- Élet és Irodalom, 2002.04.19. (16.szám) E.I.: Tégy a gyűlölet ellen
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2002.02.26. E.I.: Vacakságok vacaksága
- gondola.hu, 2002.02.26. A nap fontosabb publicisztikái
- Népszabadság, 2002.03.19. Lantai András: Tényleg akkora vacakság?
- Magyar Hírlap, 2002.03.29. Boros János: Az MSZP öngóljai
- gondola.hu, 2002.03.29. A nap fontosabb publicisztikái
- Élet és Irodalom, 2002.04.19. (16.szám) Tamás Gáspár Miklós: Kis méltánylatot
2002.05.10. (19.szám) Heti Válasz, Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
Reflexió Eörsi Népszabadságban megjelent cikkére.
„Attól tartok, amikor Eörsi a fideszes tömegdemonstrációkkal kapcsolatban »tömegpszichológiai rémségről« beszél, akkor az értelmiségi ember tömegiszonyának enged. […] Míg Eörsi fasiszta lelki igényeket lát bele az ifjú Fidesz-szimpatizánsokba, Kéri László szerint inkább Mao vörösgárdistáira emlékeztetnek.”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E. I.: A fasizmus mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
- gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
- Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
- Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
- gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
- Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
- Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
- Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
- Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
- Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
- Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
- Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
- Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
- Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
- Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
- gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
- Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
- Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
- Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
- Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
- kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
- viszavzsodor.blogspot.com, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
- figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
- Magyar Idők, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel
2002.05.11. Magyar Nemzet, Kormos Valéria: Az utca népe
Mindig legyen annyi parázs, amelyből tüzet lehet csiholni
Kedves diákok!A szerző konzervatív, nemzeti érzelmű fiatalokat szólaltat meg a jobboldal választási veresége után. A nemzethez, a családhoz való tartozásról, a történelmi örökségünkről, a nemzeti öntudatról. A fasisztázásról, az antiszemitázásról, a szabadosságról, a liberalizmusról, a másságról – amikből elegük van. Mit jelentett számukra a Fidesz-kormány? Miért gondolják, hogy a mostani kormány alatt rosszabb lesz az életük? Az utcai megnyilvánulásokról, a Kossuth téri nemzeti gyűlésről. Az új országos mozgalomról, az Áprilisi Ifjak Egyesületéről, akik a Millenáris parkban a vereség ellenére győzelmi hangulatban élték meg az eseményeket. A cikk végén néhány idézetet közöl a lap baloldali újságokból.
„»A kellemes, fiatal arcok a szemünk láttára torzultak el a kamerák pillantásainak kereszttüzében, ahányszor elhangzott egy szocialista vagy szabad demokrata politikus neve, és máris zengett a pfuj meg a gyalázkodás. (…) Könnyű elképzelni, mi történt volna, ha az első forduló súlyos vereségének sokkjától megkergült több százezres tömeget végigsétáltatják Pesten, a számukra lefoglalt Kossuth tértől a számukra lefoglalt Hősök teréig. A fanatizálás vezérkultuszos formájának az a sajátossága, hogy a tömeg a legvérlázítóbb aljasságot is erkölcsi pátosszal követi el.« (Eörsi István: A fasizmus mint lelki igény. Népszabadság, f. é. május 2.)”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
- gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
- Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
- Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
- Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
- gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
- Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
- Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
- Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
- Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: "Szeretetüzenetek" a régi-új hatalomtól
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
- Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
- Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
- Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
- Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
- Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
- Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
- gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció:Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
- Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
- Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
- Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
- Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
- kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
- viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
- figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
- magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel
2002.05.11. Magyar Nemzet, Rózsa-Flores Eduardo: Amikor E.I. fasiszta fiatalokat látott
Hadüzenet Eörsinek, aki – szerinte – félelmet gerjesztett és keltett azzal a cikkével, melyben arról írt, hogy fasiszták tombolnak Budapest közterein. Bőven idéz Eörsi mondataiból, majd cáfolni igyekszik. Szerinte Eörsi „saját tükörképét láthatta a tévében, papucsban, otthon, s majd belehalt az irigységbe. Ezért gyűlöl ő minket. […] Ön, E. I. húsz évvel ezelőtt még a kommunista diktatúra összeomlásának se látta esélyét – akkoriban sokan mások sem –, mégis lekerült az Országház kupolájáról a vörös csillag. Ha abból indulok ki, hogy milyen szirupos és szar, de szívből jövő ódát írt a nagybeteg, ellágyult agyú Joszif Visszarionovics Sztálin tiszteletére 1953-ban, lehet, hogy ön ezt nem is szerette volna soha.”
- Eörsi István Sztálin című verse az Agitatív antológiaköltészet Magyarországon, 1945–1956 című kötetben is megjelent. A kötet adatait megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Antológiák, társszerző, -fordító résznél.
Előzmény:
- Új Hang különkiadás, 1953.03.szám (március) E.I.: Sztálin
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- Magyar Nemzet Online, 2002.05.03. Veress Kata: Az új kormány erkölcsi vesztesége
- gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
- gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
- Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
- Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
- Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
- gondola.hu, 2002.05.16. A nap fontosabb publicisztikái
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
- Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
- Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
- Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
- Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: "Szeretetüzenetek" a régi-új hatalomtól
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
- Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
- Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
- Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
- Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
- Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
- Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
- gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció:Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
- Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
- Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
- Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
- Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
- kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
- viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
- figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
- magyaridok.hu, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel
2002.05.13. regi.terasz.hu, (trinapló) Juszt László: Eörsi István
2002.05.20. regi.terasz.hu, (trinapló) Juszt László: Eörsi IstvánRészlet a Magyar ATV-ben elhangzott Eörsi Istvánnal készült januári Juszt-interjúból. Az írók beilleszkedése a Kádár-rendszerbe. Igazsága kontinuitásáról. Cigánypolitikáról, nácitlanításról, a náci fogalmáról. „Én az elit irodalom része vagyok, csak nem ismerik el.” „orbánkövérsimicskáról”, Pokorniról, a jobboldali lapok indok nélküli hazaárulózásáról, Heinéről, polgárpukkasztásról, a magyar jobboldalról, Csurkáról. Az EU-csatlakozás szükségességéről. Az SZDSZ jövőképe, Tamás Gáspár Miklós visszahúzódásának okai. Horn a pápánál. Az értelmiség és a politikusok. A Fidesz a szélsőjobboldal parolázik. A politika züllöttségéről. Az egyház és a „Cápalátogatás”.
„Nácinak nevezhető mindenképpen az először is, aki a történelem szemléletében a német vereséget magyar katasztrófának fogja fel, az egy magyar náci. A Magyar Fórumban egyszer azt írták, hogy nemzeti tragédia volt a háború elvesztése, mert a németeknek több érzékük volt a magyarság lelki szükségletéhez, mint az amerikaiaknak. Abban a pillanatban, amikor Bosnyákot és Kolozsváry-Borcsát, mint hős hazafiakat dicsőítik, akkor rehabilitálják azokat a legvadabb náci erőket, és vallomást tesznek a nácizmus mellett. Ezenkívül az a világszemlélet, amelyik a világtörténelem eseményét zsidó összeesküvésként fogja föl, ez közvetlen náci ideológiai hagyományokra vezet vissza.”
- Ez az interjú megjelent Juszt László: Magánbeszélgetések című kötetében is. A kötet adatait és az Eörsire vonatkozó részleteket megtekintheti az Eörsi István / Kötetek / Eörsi Istvánról szóló kötetrészeknél.
A Juszt-interjú videóját a cikk végén található linken megnézheti.
- A témával kapcsolatos további cikkeket olvashat, ha a keresőmezőbe beírja JUSZT LÁSZLÓ nevét.
2002.05.14. Népszabadság, Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
Az olvasói levélíró Eörsi A fasizmus, mint lelki igény című cikkére reagál. Eörsi néhány gondolatát ordító aránytévesztőnek ítél.
„Megértem, ha ellenszenvesnek találta a két forduló közötti, hazugságoktól és rágalmaktól sem mentes Fideszkampányt, de ordító aránytévesztésnek tartom a történteket a fasizmushoz hasonlítani.”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus, mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket olvashat az előzményben megjelölt cikk felsorolásánál.
2002.05.16. (20.szám) Magyar Fórum, Csurka István: Magyar szemmel
A Magyar Út Körök Mozgalom szervezéséről. A nemzeti ellenállás szükségessége. Választási csalásról ír, amiről Orbánnak is tudnia kellett. Az SZDSZ, „a legnemzetellenesebb erők” kezébe kerültek a stratégiai tárcák. Magyarország végső kiárusításának víziója. Ron Werber választási kampánya. A MIÉP programhirdetése.
„Az a jelenség játszódik le, ami már annyiszor Magyarhonban: az ellenfél ócsárlásai, sőt vádjai és rágalmai igazolják a mozgalom helyességét. Eörsi, Medgyessy és az egész balliberális sajtó háborog, vezérkedéssel vádolja Orbánt, nácizmust emleget, félti a demokráciát, ergo mi, akik ezt csináljuk – dagad fel a polgáriak önérzete –, jól csináljuk. Jó úton járunk – kitaposott magyar úton mert a Népszabadságtól a New York Timesig mindenütt szidnak bennünket.”
2002.05.16. gondola.hu, A nap fontosabb publicisztikái
Tallózás és kommentár a választások után a Népszabadságban megjelent publicisztikákból.
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. Eörsi István: A fasizmus, mint lelki igény
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
- Népszabadság, 2002.05.16. Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
- Népszabadság, 2002.05.16. Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
Kapcsolódó cikkek:
- gondola.hu, 2002.05.05. gondola-hírösszefoglaló
- gondola.hu, 2002.05.06. Kocsis L. Mihály: Egy (több) gondola bánt engemet
- Magyar Nemzet, 2002.05.09. Haklik Norbert: Másfél millió fasiszta országa
- Heti Válasz, 2002.05.10. (19.szám) Horkay Hörcher Ferenc: Mérgező szavak
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Rózsa-Flores Eduardo: Amikor Eörsi István fasiszta fiatalokat látott
- Magyar Nemzet, 2002.05.11. Kormos Valéria: Az utca népe
- Népszabadság, 2002.05.14. Polyánszky T. Zoltán: Erős sarkítás
- Népszabadság, 2002.05.23. Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkampány?
- Népszabadság, 2002.05.28. Dr. Nagy András: Vádlott és vádlók
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Megyeri Dávid: „Szeretetüzenetek” a régi-új hatalomtól
- Magyar Nemzet, 2002.05.30. Stefka István: A fasisztázás mint lelki igény
- Magyar Nemzet, 2002.06.01. Kristóf Attila: Én nem tudom… ki a fasiszta…
- Magyar Nemzet, 2002.06.04. Haklik Norbert: A nácizás koncepciója
- Magyar Nemzet, 2002.06.17. Haklik Norbert: Látlelet a valódi határátlépőkről
- Népszabadság, 2002.06.29. Seres László: Polgárok határok nélkül
- Magyar Nemzet, 2002.08.19. Haklik Norbert: A virtuális Kádár-kolbász
- Magyar Nemzet, 2002.10.11. Kopasz Mária: ÁVH-s módszerek a rendőrségen. Tisztelt Szerkesztőség!
- gondola.hu, 2002.12.02. gondola sorozat a kultúráról és szellemi életről – 9. stáció: Lövészárok-temetés, és fasizmus mint lelki igény
- Beszélő (Folyóirat – április), 2003.04.szám Elek István: Mit csinál a kormány?
- Magyar Nemzet, 2003.06.28. Tóth Gy. László: Szembesítés
- Magyar Narancs, 2003.09.11. Gavra Gábor: Polgári körök váraljai országos találkozója
- Magyar Nemzet, 2004.04.19. Achs Károly: Werber, Tóbiás és a holokauszt
- kommunista.net, 2011.06.27. Phoenix: 2003-ban így láttam. Az értelmiség megijedt saját magától
- viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
- figyelojehu, nolbog.hu, 2015.09.19. jehu (Gusztos István): Minek magunkat lassan ölni? / Nem jobb egyszerre megdögölni?
- Magyar Idők, 2015.09.19. Berszán György: Értelmiségi terrorizmus szavakkal és képekkel
2002.05.16. Népszabadság, Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés
Reflexió Eörsi A fasizmus, mint lelki igény című cikkére. Haskó egyetért Eörsi megállapításaival.
„A Hajrá, Magyarország!-ban (vagy bármi más néven) ugyanis minden kétséget kizáróan egy igazi ősfasiszta szörnyeteg készül megmérgezni hétköznapjainkat és tönkretenni hazánk jövőjét.”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket olvashat az előzményben megjelölt cikk felsorolásánál.
2002.05.16. Népszabadság, Haskó László: A fasizmus erkölcsi kérdés2002.05.16. Népszabadság, Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
Reflexió Eörsi István A fasizmus, mint lelki igény című cikkére.
A hisztériakeltésben a baloldali és liberális értelmiségiek is elmarasztalhatók. Szalai szerint Tamás Gáspár Miklós és Eörsi István rengeteget ártottak a közhangulatnak: 2000-ig folyamatos neoliberális politika súlyos társadalmi tünetek okozója. Szalai az osztályelméletet már nem tartja alkalmasnak az újkapitalizmus tárgyalására. A legfontosabb mondanivalója azonban az, hogy ellentétben a Fidesszel, az MSZP és az SZDSZ nem tudott saját közösségeket felvonultatni (nem is gondolkodtak közösségben), az MSZP a technokrata máz mögött túlkompenzálja a közösségi társadalomban betöltött szerepét, az SZDSZ pedig már az individualizmus túlzásba vitelével jellemezhető. Szalai figyelmeztet, hogy a fiatalok a Fidesz képviselte oldalon állnak, számukra nincsenek értékek a baloldalon, pedig övék a jövő. Orbán Viktor május 7-i beszéde.
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus, mint lelki igény
- Élet és Irodalom, 2002.05.03. (18.szám) Tamás Gáspár Miklós: A középosztály lázadása – Nincs a rendszerünkben
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket olvashat az előzményben megjelölt Eörsi-cikk felsorolásánál.
2002.05.16. Népszabadság, Takács Géza: Eörsi Úr, olvassa Ön, amit ír?
Reflexió Eörsi István A fasizmus, mint lelki igény című cikkére.
„Orbán Viktor Eörsi szerint, a liberális kritika szerint már régóta, legalábbis az SZDSZ-szel való szakítása óta, de alighanem inkább már születése óta hataloméhes, gátlástalan politikai fenevad. Ha nem látszik annak, akkor annál inkább az, mert még leplezi is. […] A fasizmus mint lelki igény nem a kormánypárti gyűlés fiataljait jellemzi, hanem magát Eörsi Istvánt. […] Szerintem végső fokon a fasizmus bélyegének könnyelmű osztogatója is holokausztrevizionista.”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus, mint lelki igény
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket olvashat az előzményben megjelölt cikk felsorolásánál.
2002.05.17. (20.szám) Élet és Irodalom, Kálmán C. György: Ismerős vigyor
Könyvkritika Eörsi István: Ismerős úr a csúszdán című publicisztikai írásokat tartalmazó kötetéről.
A kötet adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Magyar nyelvű résznél.
2002.05.18. Magyar Nemzet, Végh Alpár Sándor: Bagoly mondja verébnek?
Levélféle Medgyessy Péternek arról, ki szakította ketté az országotA választási kampányról, a baloldal által elkövetett hibákról. Az árokásásról – felidézi Szamuely Tibor beszédének egy részletét.
„Évtizedeken át minden tavasszal ünnepelni kellett a Tanácsköztársaság hőseit. Akik – ne kerteljünk – gyilkosok voltak, ideértve a filozófust, Lukács Györgyöt is. Hatásuk máig ér. Példa rá Eörsi István, aki oly mélyre letüdőzte Lukács szivarfüstjét és inkvizítori szellemét, hogy máig szédeleg tőle. [...] Elég valakinek néhány paszományt varrnia a kabátjára, máris görbén néznek rá az eörsiistvánok.”
2002.05.19. gondola.hu, gondola hírösszefoglaló
TÁRSADALOM
Társadalomkép: a „képmutató” társadalom, és a bűnözés reklámozásaHogyan kezeli a liberális média a móri vérengzést? „A liberális jogállam válságáról”, az elitek felelősségéről, a „protesztszavazásról”, Bíró Béla és Görgey Gábor gondolatairól.
„A társadalmat irritáló móri vérengzés »közéleti« eseményként a magyar állam és társadalom legkomolyabb kritikája, a liberális jogértelmezés és -gyakorlás, a rendbiztosítás helyzetének demonstrálója. A politikai rendszer és a politikai aktorok felelősségének minősítője, a médiarendszer tarthatatlanságának jelzője, amennyiben a bűnözők üzenhetnek a társadalomnak a médián keresztül, a bűnözők védője kizárólagossággal magyarázhatja az eseményeket, a hozzátartozót (aki nyilvánvalóan tudott a rejtőzködő bűnöző hollétéről) nem tartóztatják le bűnpártolásért és így tovább. A társadalom eróziójának okozójaként a móri eset nyilvánossága is növeli a mai magyar társadalom áldozatainak számát, akik sora a megélhetési bűnözők előidézte baleset gyermekáldozataitól a móri kivégzettekig terjed. […] A választási hisztéria jelenségét értékeli a hiteles baloldali tudós szociológus, Szalai Erzsébet, aki elismeri, hogy a hisztériakeltésben a baloldali és liberális értelmiségiek is elmarasztalhatók. Szalai szerint Tamás Gáspár Miklós és Eörsi István rengeteget ártottak a közhangulatnak: a 2000-ig folyamatos neoliberális politika súlyos társadalmi tünetek okozója.”
Kapcsolódó cikk:
- Népszabadság, 2002.05.16. Szalay Erzsébet: Hisztéria és baloldal
2002.05.23. (21.szám) Magyar Demokrata, Szentesi Zöldi László: Lenin, terrorizmus
A szeptember 11-ei amerikai merényletek után a terrorizmuskutatás reneszánsza. Az államellenes cselekedetek története. A terrorizmusnak „Lenin az egyik legfontosabb szereplője”. Krausz Tamás gyilkosságrelativizálóként való feltüntetése. A terrorizmus lényegének körülírása. Utalás Eörsi Élet és Irodalomban megjelent cikkére (A torony védelmében), megjegyezve Eörsi Sztálin-szeretetét.
„Megjegyzése azért megdöbbentő, mert a baloldali terrorizmus eredetét és folytonosságát nem tagadja, ellenben vén fejjel is hisz a »haladó eszmék tiszteletével összefonódott morális igényű terrorizmus« fogalmában. Valójában azonban nem arról van-e inkább szó, hogy az áldozatok nemzetiségétől és osztályhelyzetétől függően Eörsi bocsánatos bűnnek tart egyes tömeggyilkosságokat?”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2001.10.05. (40.szám) E.I.: A torony védelmében
Kapcsolódó cikkek:
- Amerikai Magyar Népszava – Szabadság, 2014.10.31. (39.szám) Kertész Ákos: A hamis zsidó önkép. Baloldali antiszemitizmus
- Amerikai Népszava (online), 2014.11.24. Eörsi László hozzászólása Kertész Ákos cikkéhez
2002.05.23. Népszabadság, Dr. Kelemen András: Heavy metál – totálkmapány?
Reflexió Eörsi István A fasizmus, mint lelki igény és Szilágyi Ákos Totális kampány című cikkére. A jobboldal megbélyegzéséről, a negatív kampányról.
„De míg itt a másik oldaltól várható intézkedésekről szólt az a bizonyos negatív kampány, addig a baloldal folyamatosan szélsőségesnek, nácinak minősíti a középjobbot (ld. Eörsi István: A fasizmus mint lelki igény), vezetőjét véreskezű diktátorokhoz, a nagygyűléseken megjelenő fiatalokat pedig szélsőséges szervezetek tagságához hasonlítja (Hitlerjugend, maoista vörösgárda).”
Előzmény:
- Népszabadság, 2002.05.02. E.I.: A fasizmus, mint lelki igény
- Népszabadság, 2002.05.11. Szilágyi Ákos: Totális kampány – Nincs a rendszerünkben
Kapcsolódó cikkek:
- A témához kapcsolódó további cikkeket olvashat az előzményben megjelölt Eörsi-cikk felsorolásánál.
A három Eörsi
A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója
(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.