EÖRSI LÁSZLÓ (1955- )

Kötetek

  • A "Baross Köztársaság" (A VII. kerület felkelőcsoportjai).

    E tanulmánykötet a VII. kerületi felkelőcsoportokról szól, amelyek csaknem az októberi harcok befejezésekor alakultak, hogy részt vegyenek a sztálini rendszer lebontásában. A novemberi harcokból viszont alaposan kivették a részüket, a belvárosi körzetben ők folytatták legtovább az ellenállást az óriási szovjet túlerővel szemben.

    A legnagyobb VII. kerületi és a harmadik legnépesebb budapesti csoport a Baross téri volt, Nickelsburg László irányításával. Az első napokban „Baross Köztársaságként” tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes nemzetőrségbe. November 4-e este, miután a szovjetek szétlőtték bázisukat, szétszóródva folytatták a harcot.

    A Thököly úti csoport – amely túlnyomó részben „lumpenproletárokból” állt – Klauber István vezetésével kirívó sikerrel harcolt a megszállók ellen.

    A kerület Lenin körúti körzetében több csoport is megalakult, miután a kormányfő tűzszünetet hirdetett. A Kovács Dezső hőszigetelő vezette „Farkas-csoport” az Almássy téret, és a Steiner Lajos szállítómunkás vezette Csengery utcai csoport, a kerületi tanács épületét foglalta el. A Hársfa utcai kapitányságon lévő csoporttal kiegészülve együttesen foglalták el a Royal szállót és a Közlekedés és Postaügyi Minisztériumot és 9–10-éig kitartottak.

    E kerület fegyveres forradalmárai közül ítéltek halálra a legtöbbet, összesen 37-et. Közülük egyiküket sem részesítették kegyelemben.


    1956-os Intézet – L’Harmattan – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. 2011. 512 pp.
  • "Megbombáztuk Kaposvárt" (A kaposvári Csiky Gergely Színház és a kultúrpolitika).

    A hetvenes évek közepére Kaposvárott alakult ki a legnagyobb hatású magyar színház. A kitüntetett figyelemnek is köszönhetően kezdte jó néhány előadás tűrt kategória az aczéli kereteit feszegetni.

    A legprovokatívabb (egyben a legsikeresebb) produkciójuk igen erős ’56-os áthallása miatt a Peter Weiss Marat/Sade-ja volt. A művelődési miniszter a sajtóban fejezte ki rosszallását, Kádár János pedig nagyobb szigort követelt elvtársaitól. Ám az előadás mindeközben átütő nemzetközi sikereket aratott, így végül nem tiltottak be.

    A rendszerváltás utáni csaknem tíz évig tartó viszonylagos függetlenségét lassanként újból a politikai beavatkozás kísérletei váltották fel. A hatalomra jutó Fidesz–KDNP nem kedvelte az aktuális üzeneteket közvetítő és egyben „polgárpukkasztó” produkciókat.

    Az 56 06/őrült lélek vert hadak című előadás sokakat magyarságukban sértett, és ez kapóra jött a jobboldali városvezetésnek arra, hogy Schwajda György igazgatói kinevezésével a színház arculatát megváltoztatva, megszüntesse a „Kaposvár-jelenséget”.

    Így e nagy múltú, Európa-szerte ismert műhely ledarálásában a „nemzeti erők” eredményesebbnek bizonyultak a pártállami kultúrvezetésnél.


    Napvilág Kiadó – 1956-os Intézet Alapítvány, 2013. 224 pp.
  • Soroksár 1956.

    A soroksári felkelők, nemzetőrök a szovjetek második intervenciója előtt közös parancsnokság alatt, két nagyobb csoportban tevékenykedtek, később már csak egy bázishelyről folytatták az egyre reménytelenebb ellenállást. Ez a közösség jóval kevésbé spontán módon jött létre, mint a főváros belső kerületeiben, mivel tagjai közül sokan már régóta ismerték egymást. Sajnos csak ritkán derül ki a forrásokból, hogy e forradalmárok milyen indítékokból vállalták a harcokkal járó súlyos kockázatot, és hogy vezetőiket milyen ambíciók vezérelték. 

    Ebben a témakörben messzemenőkig a legtöbb forrás a Juta-dombon harcolt három katonai alakulatokhoz köthető. (Itt vettek részt legnagyobb létszámban és legnagyobb tűzerővel a szabadságharcban a magyar hadsereg katonái.) Ezek között találjuk az 1956os megtorlás legtöbb – 52 főnyi – vádlottat felvonultató esztergomi légvédelmi tüzérek perét. De a pestszentlőrinci légvédelmi tüzérek és a kiskunmajsai lövészek egyesített, 25 főt felvonultató perében is nagyon sok adatot találhatunk.

    A kötet első része Soroksár fegyveres ellenállásának történetét dolgozza fel, a második részben az eseménytörténethez kapcsolódó interjúk következnek, a harmadikban a soroksári fegyveres ellenállásban részt vettek életrajza.


    Táncsics Mihály Művelődési Ház, 2014. 304. pp.
  • Kérdések és válaszok 1956-ról. (Feitl Istvánnal, Ripp Zoltánnal és Standeisky Évával.)

    A Kérdések és válaszok sorozat e darabjával olyan uj szemléletű, áttekintő munkát vehet kezébe az olvasó az iskolában és azon kivül egyarant , amelyből megbizhatóan tájékozódhat e máig lezáratlan és nehezen feldolgozható időszakról, az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A benne helyet kapott írások amellett, hogy a jobb megértést elősegitendő felvázoljak az előzményeket és a háttérben zajló eseményeket is, a legfontosabb mozzanatokra koncentrálva, az objektivitáshoz ragaszkodva foglalják össze dióhéjban a történteket, megkísérelve értelmezve bemutatni a magyar történelem e jelentős eseményét.


    Napvilág Kiadó, 2015. 138 pp.
  • A pesterzsébeti fegyveres ellenállás, 1956

    Kötetünk Pesterzsébet 1956os történetéről szól. Ma már nem látszik a Juta-domb, ahol 1956 november 4-én – a szovjetek intervenciójának napján – az egyik legsúlyosabb harc zajlott le, amelyben komoly veszteséget szenvedtek a világ legerősebb szárazföldi hadseregét felvonultató szovjet erők és magyar csatlósaik.

    E harcban az idevezényelt katonákon kívül részt vettek a városrész civil fegyveresei is, akik már a forradalom első napjaitól sokat tettek a demokratizálás és a függetlenség eléréséért. Nemzetőrségi csoportjaik Pesterzsébeten szerte tevékenykedtek. A tanulmánykötet elsősorban róluk szól, ahogyan a sztálinista rendszer lebontásáért küzdöttek.

    A forradalmat követő megtorlás részben a Juta-dombnál lefolyt harcokhoz kapcsolódik a legnagyobb, 52 fős monstre perrel, amelyben 11 halálos ítélet hirdettek ki, és hét katonát ki is végeztek. Rajtuk kívül felakasztottak két civilt is. Többeknek 15 éves börtönbüntetést kellett elszenvedniük.

    A kötetben a tanulmányt interjúk, életrajzok, forrásjegyzék, névmutató, különböző táblázatok és illusztrációk egészítik ki.


    1956-os Intézet Alapítvány – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 230 pp.
  • Kőbánya 1956 (Fegyveres ellenállás a X. kerületben)

    Az események rekonstruálása amiatt is problematikusabb, hogy a kőbányai forradalmi események három legfőbb vezetője (Sótonyi Tamás, Kovács József, Drabant Ervin) az ellenállás leverése után azonnal emigrált, róluk, tőlük alig tudunk valamit. Pedig távolról sem jelentéktelen események zajlottak le Kőbányán. Bár a helyi pártbizottság a forradalom első időszakában féken tudta tartani a társadalom önszerveződését, a tűzszüneti időszakban erre már a legkevésbé sem volt képes, majd a szabadságharcosok az intervenciós csapatok több páncélosát is megsemmisítették.

    Még az olyan fontos eseményről sincsenek források, mint a Gyűjtőfogházban lévő rabok kiszabadítása. Leginkább a Pf. 2960. sz. „honi” légvédelmi tüzérezred 4. ütegének beosztottaitól származó források segítségével kapunk képet az itteni történésekről.

    Kőbányai Önkormányzat támogatásával az 1956-os Intézet Alapítvány, 2016. 92 pp.
  • A csepeli fegyveres ellenállás, 1956

    "Vörös Csepel" hűségében talán leginkább megbízott a kommunista diktatúra. Mindhiába, pár nap múlva összeomlott a helyi hatalom, bázisaikat rövid időn belül elfoglalták a zsarnokságot végképp megelégelő tömegek. A felkelők különösen a városrészt központját és a Királyerdőt vonták ellenőrzésük alá. Bár a régi hatalom átmenetileg visszaszerezte a városrészt, de a politikai fordulat következtében a forradalmárok vették kezükbe az irányítást, és a felkelők nemzetőrökké lényegültek át.

    November 4-étől e körzetben az egyik legkeményebb, legelszántabb ellenállás bontakozott ki, amely hat napig tartott, és súlyos áldozatokkal – a magyar oldalról főleg a lakosság soraiból –, a városrész lerombolásával járt. A novemberi harcok következtében a magyar részről összesen 69-en haltak meg, míg a megszálló erők 15–20 főt vesztettek.

    A kádárista megtorlás során 12 csepeli felkelőt, szabadságharcost ítélték halálra és végeztek ki, mások súlyos börtönbüntetést szenvedtek.


    1956. Kronosz– Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–1956-os Intézet, 2016. 226 pp.
  • Zugló 1956 (Fegyveres ellenállás a XIV. kerületben)

    Zuglóban gyorsan megkezdődött a társadalom önszerveződése, elsősorban az újjáéledő (1945-47) Nemzeti Bizottság jóvoltából. Újjászervezték a közigazgatást, így a helyi nemzetőrséget is. A fegyveres egyetemi szervezet, a Forradalmi Egyetemi Zászlóalj sehol az országban nem jutott ekkora szerephez, mint ebben a kerületben.

    A november 4-én kezdődő szabadságharc elsősorban a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésénél, tehát a VII. és a XIV. kerület határában bontakozott ki. Itt országos szinten is az egyik legeredményesebb ellenállás folyt, amelyben a „csikágói” nagyvagányok (játszották a főszerepet. 

    A megtorlás legsúlyosabban az ő köreiket érte: tizenkettőjüket kivégezték. A zuglói körzetben tíz forradalmárt ítélték tíz évnél súlyosabb börtönbüntetésre. Tizenegyen – köztük több vezető – hagyták el az országot.


    Zuglói Önkormányzat, 2016. 138 pp.
  • "Rendkívüli idők, rendkívüli cselekmények" (Tóth Ilona és Mansfeld Péter története és mítosza)

    Kötetünk három tanulmányból áll. A rendhagyó bevezető arról szól, hogy a pártállami tabusítás, agyonhallgatás után miként torzult el, miként vált az aktuálpolitika martalékává az 1956-os forradalom és szabadságharc ethosza.

    Három bátorlelkű forradalmár, Tóth Ilona és két társa megölt egy besúgónak vélt embert. Ezt az eseményt a cáfolhatatlan bizonyítékok ellenében – bármennyire is szeretnénk – nem tudjuk meg nem történtté tenni. Fontos lenne, hogy szembe tudjunk nézni a múltunkkal.

    A forradalom legfiatalabb kivégzettje, Mansfeld Péter távolról sem volt gáncstalan szabadsághős, viszont ő a megtorlás embertelenségének, legfőbb szimbóluma.


    Szerzői kiadás, 2016. 204 pp.
  • Pesti srácok az Erzsébetvárosban

    Az Erzsébetvárosban különösen jelentős szerephez jutott a „Csikágónak” nevezett városnegyed, azon belül a Baross tériek, akik különleges stratégiai fontosságú bázishelyet foglaltak el. A Lenin (ma Erzsébet) körúton vagy annak közvetlen közelében működő csoportok is fontos szerepet töltöttek 1956 történetében, sorrendben a „Wesselényi-csoport”, a Csengery utcai tanács és a Hársfa utcai rendőrkapitányság nemzetőrsége, végül a Lenin körúti pártház és a New York palota civil védői. Különösen fontos helyszín volt a Péterfy Sándor utcai kórház (a „forradalom kórháza”), amely mindvégig támogatta a felkelőket, majd a politikai ellenállás egyik legfontosabb központja lett.

    7. Kerület Barátai Egyesület, 2016. 40 pp.
  • ’56 Erzsébetvárosban

    E füzetben fellelhetőek a jelentősebb szabadságharc-központok (Baross tér, Almássy tér, Csengery utca, Hársfa utca, Thököly út), de olvashatunk a forradalom olyan fontos VII. kerületi jelenlétéről, mint az első szabad sajtó és annak színhelye, a New York Palota, a “forradalom kórházáról” ami ma is működő Péterfy Sándor utcai kórházat jelentette, valamint a nemzetközi hírnevet szerzett Nagy-budapesti Központi Munkástanácsról, amely az Akácfa utcában székelt.


    Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal, 2017. 18 pp.
  • A "budai srácok" 1956

    E tanulmánykötet a főváros budai oldala 1956-os fegyveres csoportjainak történetét tárgyalja – a Széna tériek kivételével. A hat budai kerületben különböző időpontokban és eltérő körülmények között, egymástól függetlenül jöttek létre ellenállóközpontok, amelyek többnyire munkások, ipari tanulók köreiből rekrutálódtak.

    A megalakult nemzetőrségi csoportok a rendfenntartást igyekeztek biztosítani, míg egyes osztagaik az előző rendszer vétkeseit keresték, hogy felelősségre vonják őket. 

    A szovjetek novemberi intervenciójára napokig tartó ellenállás bontakozott ki a Budaváron, az óbudai Schmidt-kastélyban és a Kamaraerdőnél, a balatoni műút S kanyarjánál. Egy-egy napig tartó fegyveres konfliktus zajlott a Déli pályaudvar körzetében és a Móricz Zsigmond körtér környékén.

    A kádárista megtorlás során a budai szabadságharcosok közül – a Széna térieken kívül – tizenhármat végeztek ki, hatan pedig még az 1963-as „nagy amnesztia idején” sem szabadultak.


    OSZK, 2018. 300 pp.
  • A pesti lányok 1956

    E tanulmánykötetben 66 nő szerepel, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc idején egy-egy harcoló csoportban fegyverrel vagy vöröskeresztes tevékenységgel, élelemellátással, netán röpcédulák előállításával vettek részt a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelemben.

    Sorsuk, sorozatos megaláztatásuk, alávetettségük tükrözi azt a társadalmi rendszert is, amelyben éltek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc egy kivételes időszak volt számukra: megélték a szabadság reményét.

    A résztvevők személyiségükben is igen különböznek, valamint abban is, hogy miért vállaltak szerepet a forradalomban. Egyesek tudatosan, végeredményben az egyetemisták 16 pontjának érvényesítéséért szálltak síkra, míg mások véletlenül kerültek bele a küzdelmekbe, inkább csak sodródtak az eseményekkel.

    Kevéssé ismert forradalmárok mellett olvashatunk itt híres nőkről is, mint Tóth Ilonáról, akiről jelenleg is élénk viták folynak, személyiségének értékelése már 1957 óta megosztja a közvéleményt. A kötet szereplői között találjuk Wittner Máriát is, akinek személye szintén éles vitákat vált ki.

    Noran Libro, 2019. 212 pp.
  • A külpesti srácok 1956

    E tanulmánykötet a főváros északi és keleti körzetei 1956-os fegyveres ellenállásának történetét tárgyalja. A külvárosi forradalom sajátossága, hogy a helyi mikrostruktúrának sokkal nagyobb jelentősége volt, mint a Budapest belső körzeteiben; a peremvárosi régiókban mindenütt a tár- sadalom gyors önszerveződése következett be október 23-a után. Az alapvető célkitűzéseik mindenütt ugyanazok voltak a külső körzetekben is. Legfontosabbak: az ország függetlenségének a visszaszerzése és a demokrácia megteremtése. Angyalföldön a hatalom csak a novemberi intervenciós csapatok támadásakor omlott össze, amikor a kerület északi részén intenzív ellenállás bontakozott ki. Az Újpesti Nemzeti Bizottság nemcsak a közigazgatást irányította, hanem – rendkívüli módon – a közbiztonságot, sőt a szabadságharc szervezését és vezetését is. Pestszentlőrincen szinte teljes konszenzus jött létre a régi rendfenntartó erők és a spontán módon összeállt felkelők között – természetesen csak november 4-éig. Kispesten a közbiztonság ellenőrzését a katonai és nemzetőrségi-rendőrségi erők együtt gyakorolták. A szabadságharcot viszont a civil erők folytatták.

    Wesley János Lelkészképző Főiskola, 2020. 436 pp