Magyar Hírlap 2000-2001
-
Gazdaság 2000-08-14
A rendőrséget vetnék be a titkos kartellek ellen
Most készítik elő a versenytörvény módosítását, és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt szeretné, hogy a rendőrség közreműködhessen a titkos kartellek vizsgálatában. Mint Nagy Zoltán elnök a Magyar Hírlapnak elmondja: az Európai Unióban is gyakorlat, hogy ilyenkor segít a rendőrség. Az sem idegen az uniótól, hogy a versenyhatóság egy erőfölénynek örvendő cég profitját veszi górcső alá, mint a Mol Rt.-nél a szeptemberben kezdődő új vizsgálat során tervezik. Bár a gyógyszergyárak az elmarasztalás nyomán elálltak a 8,5 százalékos áremeléstől, a versenyhivatal folytatja ez ügyben az eljárást. -
Gazdaság 2000-08-27
Mérsékelné az MSZP az adóterhelést
A személyijövedelemadó-terhelést, az áfa- és az üzemanyag jövedékiadó-kulcs csökkentését szorgalmazza a költségvetési bizottság MSZP-s elnöke a héten terítékre kerülő adó- és járuléktörvényben. Kezdeményezését kormánypárti oldalról hidegen fogadják, így a bizottság aligha nyújt be majd adóteher-csökkentő módosítványt. -
-
Gazdaság 2000-08-31
Széchenyi tervre: 290 milliárd
Jövőre 290 milliárd forintot emészt föl a Széchenyi terv, és 78-80 milliárdot szánnak a kis- és középvállalkozások adókedvezményére - tájékoztatta a parlament költségvetési bizottságát Járai Zsigmond pénzügyminiszter. A kormány még 200 milliárdot oszthat el a tárcák között a 2001. évi büdzsé tervezése során. -
123.1 Kasszíroz az MFB, jótáll az áPV Rt. • Regionális társaságok ötmilliárdért • 2000.09.07
Az állami Privatizációs és Vagyonkezelő (áPV) Rt. alapította holding mintegy 5 milliárd forintot fizet ki a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a júniusban átvett regionális fejlesztési társaságokért. A fizetés 2001 nyarán esedékes, a készülő költségvetési törvénytervezet szerint a vagyonkezelő készfizető kezességet vállalna - értesült a Magyar Hírlap.
-
Gazdaság 2000-09-07
Szakszerűnek tartják a CW gazdálkodását
A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága ma délutáni ülésén vitatja meg végelszámolás alatt álló bécsi leánybankjáról, a CW bankról szóló legújabb jelentést. A PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló cég nem igazolta a pénzügyminiszter korábbi állítását, miszerint a CW-ben tovább folytatódott volna a szakszerűtlen és felelőtlen gazdálkodás. Sőt az ott folyó tevékenységet szabályozottnak minősíti. -
124.1 Polémia a CW bank körül. 2000.09.09
Továbbra is másképp ítéli meg a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank a jegybank végelszámolás alatt álló bécsi leánya, a CW bank 1998 júniusa óta folyó gazdálkodását - derült ki a legújabb faxnyilatkozat-csatából. Eltérően értelmezik a PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló cég jelentését (MH, szept. 7.).
-
-
Gazdaság 2000-09-12
Az infláció továbbra is 9,6 százalék
Augusztusban a fogyasztói árak 9,6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest - jelentette a KSH. Vagyis az infláció ezúttal nem nőtt, ez azonban nagy részben a júliushoz képest 18 százalékkal olcsóbbodó idényáras élelmiszereknek köszönhető. Az alapdrágulás csökkenése megállt, sőt az MNB júliusra már gyorsuló maginflációt mutatott ki. -
Gazdaság 2000-09-13
Postabanki veszteségeket rendezett a Reorg Apport
A Postabank egykori kinnlevőségeit, befektetéseit kezelő, állami tulajdonú Reorg Apport Rt. négy kft. alaptőkéjét leszállította a birtokában lévő öt ,spanyol ingatlanos" cég közül. A cégiratok szerint az 1999-ben keletkezett veszteségeket rendezte ezzel, összesen 38,8 milliárd forint értékben. -
Gazdaság 2000-09-14
Nagyobb lesz a hiány, mint Járai szerette volna
Jövőre 35-78 milliárd, 2002-ben 82-100 milliárd forinttal nagyobb hiányt tervez a kormány az államháztartásban, mint amennyit Járai Zsigmond pénzügyminiszter korábbi, lapunknak adott interjúiban előre jelzett. Ugyanakkor továbbra is többletforrást jelenthet a büdzsében az alábecsült nominális bruttó hazai termék (GDP). -
Gazdaság 2000-09-15
Tőkeemelés autópálya-építésre
Még idén újabb, 25 milliárd forintos tőkeemelést hajtanak végre az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankban, ezúttal kifejezetten az autópálya-építés céljára - hámozható ki a zárszámadási törvényjavaslatból. A korábban elhatározott tőkejuttatással együtt a bank csak ebben az évben 57 milliárd forint közpénzzel gazdagodhat. Az állami Privatizációs és Vagyonkezelő (áPV) Rt.-nek szintén még idén 60,3 milliárdot juttatnak a privatizációs tartalék kiegészítésére, amelyből az év végére 20-22 milliárd maradhat meg. -
Gazdaság 2000-09-18
Nyoma sincs a költségvetésben az Orbán-Torgyán-paktumnak
A parlamenthez pénteken benyújtott, 2001-2002. évi költségvetési törvényjavaslatban nyoma sincs annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Torgyán József földművelésügyi miniszter a hónap elején megállapodott volna az agrártámogatások 190 milliárdos megfejeléséről. -
-
Belföld 2000-09-19
Az Országimázs Központ elutasított két képviselőt
Nem engedett betekintést szerződéseibe a miniszterelnökségnél működő, idén 4,3 milliárd forintos keretből gazdálkodó Országimázs Központ (OIK) Keller László és Veres János (MSZP) képviselőknek. Az OIK álláspontja szerint a képviselőknek csupán válaszolniuk kell. -
Gazdaság 2000-09-20
Kétes adatok a tb bevételeiről
Az APEH a tb-alapok tavalyi bevételeire vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesítette - erősítette meg az állami Számvevőszék megállapítását Bihary Zsigmond igazgató a parlament számvevőszéki bizottságában. A hiba azonban szerinte idén már nem ismétlődik meg, így az áSZ elfogadja a PM előterjesztését, amely az egészségbiztosítási alap bevételét a valóságosnál 20,8 milliárddal többnek, a nyugdíjalapét pedig ugyanennyivel kevesebbnek állítja be. -
Gazdaság 2000-09-21
Kettős mérce a zárszámadásban
Kettős mércét alkalmaztak a tavalyi zárszámadásban: hol érvényesítették az úgynevezett pénzforgalmi szemléletet, hol nem. Míg az egészségbiztosítás (E alap) hiányát az utólagos fizetésre hivatkozva nem rontották le, s nem javították a nyugdíjbiztosítás (Ny alap) többletét, addig az MNB-nek februárban visszafizetett, 5,6 milliárdos pénzbevonási nyereséggel növelték a tavalyi büdzsé hiányát. -
Gazdaság 2000-09-22
Beavatkozik a kormány?
Harmadik napja nem lehet semmi biztosat tudni a TVK sorsáról, a Mol és BorsodChem alkuját ugyanis megzavarta a Gazprom határozott fellépése. Az orosz gázóriás képviselői csütörtökön egész nap tárgyaltak a Mollal, s a megbeszéléshez állítólag a kormány képviselői is csatlakoztak. -
Gazdaság 2000-09-23
Borulátóak az elemzők inflációs jóslatai
Az elemzők, kutatók egyre rosszabbnak ítélik meg az inflációs kilátásokat - derül ki a Reuters legújabb körkérdéséből. A drágulásra vonatkozó jóslataik borúlátóbbak a kormány előrejelzésénél, miközben a növekedést gyorsabbra, a fizetési mérleg és az államháztartás hiányát pedig kisebbre teszik. -
Gazdaság 2000-09-23
Hátráltató tényező a jogbizonytalanság
A mezőgazdasági termelés növekedése jövőre felgyorsul - jósolja Mohácsi Kálmán, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa. A fejlődést azonban akadályozza szerinte az agráriumban uralkodó jogbizonytalanság, a piaci normák lassú terjedése. -
Gazdaság 2000-09-25
MNB: jövőre romlik a fizetési mérleg
Megállt az infláció trendjének mérséklődése - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentésében. Lassul a pénzromlás fékeződésének folyamata, és ez szükségessé teszi a monetáris feltételek szigorítását - teszik hozzá. Jövőre romló fizetési mérleget várnak az államháztartás növekvő finanszírozási igénye - azaz deficitje - miatt. -
Gazdaság 2000-09-26
Számlakezelési hibák az FVM-nél
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) letéti számlájára az árvízkárosultak segélyezésre elkülönített 15 millió forinttól 14 millió a vajai Teréz Anya Segítő Egyesülethez vándorolt. A vajai országgyűlési képviselő, Balogh Gyula (FKGP) egyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács FVM részéről delegált megbízottja kérdésünkre úgy nyilatkozott: már megvan az a hat kistelepülés, amelynek kiutalják a pénzt. -
Gazdaság 2000-09-27
Növekvő lakásberuházások
A második negyedévben a lakosság jövedelmének 5,6 százalékát költötte lakásberuházásra, érzékelhetően többet, mint az előző év azonos hónapjaiban - derül ki az MNB elemzéséből. A gazdasági növekedést mindinkább a nettó export - azaz a kivitel behozatalt meghaladó gyarapodása - lendíti előre. -
Belföld 2000-09-28
Kétharmad kell a kétéves büdzséhez?
Vajon bevezethető-e a többéves költségvetés az ellenzék hozzájárulása nélkül? Az érvényben lévő - kétharmados többséggel módosítható - házszabály ugyanis négy ízben is ,éves", illetve ,következő évre vonatkozó" büdzsét említ. Az ellenzéki fölvetésre a házbizottságban az a válasz érkezett, hogy a 2002. esztendő is ,következő év".
A három Eörsi
A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója
(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.