A soroksári felkelők, nemzetőrök a szovjetek második intervenciója előtt közös parancsnokság alatt, két nagyobb csoportban tevékenykedtek, később már csak egy bázishelyről folytatták az egyre reménytelenebb ellenállást. Ez a közösség jóval kevésbé spontán módon jött létre, mint a főváros belső kerületeiben, mivel tagjai közül sokan már régóta ismerték egymást. Sajnos csak ritkán derül ki a forrásokból, hogy e forradalmárok milyen indítékokból vállalták a harcokkal járó súlyos kockázatot, és hogy vezetőiket milyen ambíciók vezérelték. 

Ebben a témakörben messzemenőkig a legtöbb forrás a Juta-dombon harcolt három katonai alakulatokhoz köthető. (Itt vettek részt legnagyobb létszámban és legnagyobb tűzerővel a szabadságharcban a magyar hadsereg katonái.) Ezek között találjuk az 1956os megtorlás legtöbb – 52 főnyi – vádlottat felvonultató esztergomi légvédelmi tüzérek perét. De a pestszentlőrinci légvédelmi tüzérek és a kiskunmajsai lövészek egyesített, 25 főt felvonultató perében is nagyon sok adatot találhatunk.

A kötet első része Soroksár fegyveres ellenállásának történetét dolgozza fel, a második részben az eseménytörténethez kapcsolódó interjúk következnek, a harmadikban a soroksári fegyveres ellenállásban részt vettek életrajza.