Az e kötetben szereplő tanulmányok korábbi változatai 1994–2002 között jelentek meg különböző folyóiratokban, periódiumokban. Együttes kiadásukat nem csupán tematikájuk indokolja – valamennyi dolgozat szorosan összefügg az 1956-os magyar forradalommal –, hanem az is, hogy e tárgykörök mindegyikét – kisebb-nagyobb mértékben – legendák, mítoszok lengik körül. Nem lehetnek illúzióink; már sokszorosan beigazolódott, hogy sziszifuszi küzdelem szembeszállni a szirénhangokkal, amelyek meg szeretnének édesíteni egy-egy történetet, vagy – rendszerint valamilyen ordas politikai célból – a forradalom egyes hőseit be akarják feketíteni. De talán mégis érdemes a kutatások eredményeit, a tényeket közzétenni, mivel akadnak olyanok is, akiket ezek (is) érdekelnek. Mint ahogy a mítoszok is érdekesek, csak tudjuk róluk, hogy azok egy másik „műfajhoz” tartoznak.

Az ’56-os legendák már a forradalom első napjaiban kibimbóztak, akkor főleg az információk hiányából fakadóan. Ezek közül a legismertebb Nagy Imre védelmében született, miszerint a sztálinisták ráirányított géppisztollyal kényszerítették a statárium és a kijárási tilalom bevezetésére.

A kötetben hat tanulmány olvasható:

A Budapest ostroma, 1956. felfogható egy majdan megszülető monográfia rövid összegzésének.

Dudás József, a Nemzeti Bizottmány mindenese ellentmondásos szerepet töltött be, és – ha lehet - még ellentmondásosabb az utókor megítélése.

A legnagyobb vitákat Tóth Ilona története, halálra ítélése váltotta ’56 témaköréből. Koncepciós volt-e a per, vagy a medika két társával valóban megölt egy embert? A bizonyítékok már ekkoriban is elegendőek voltak. 

Mansfeld Péter története és tragédiája talán a leggyakrabban visszatérő témája az ’56-os megemlékezéseknek. Nem véletlenül, hiszen a megtorlás legfiatalabb áldozatáról van szó.

A bécsi „Magyar Forradalmi Tanács” és a „Bástya” csoport egy kül-, valamint egy belföldi ellenállócsoport tevékenységét mutatja be, egyes később is hírneves szereplővel.