Magyar Hírlap 2000-2001
-
Gazdaság 2000-07-11
Júniusban nem mérséklődött az infláció
Júniusban nem enyhült az infláció: májushoz hasonlóan 9,1 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakat. Elemzők szerint a következő hónapok mérséklődést hozhatnak, a tavalyi második félév kedvezőtlen áralakulása - a ,magas bázis" - miatt. -
-
-
Gazdaság 2000-07-18
Veszteség a lakossági részvényeken
Több mint 30 milliárd forintot veszítettek júniusban a háztartások a tőzsdei részvények árfolyamváltozása miatt. Egyelőre lanyha az építési hitelezés - derül ki az MNB megtakarítási adataiból. -
Gazdaság 2000-07-18
Kétszázmillió euró előcsatlakozásra
Mintegy 200-230 millió euró támogatást kaphat 2001-ben Magyarország az úgynevezett előcsatlakozási alapokból. A programokhoz szükséges magyar saját erő - az állami és az önkormányzati hozzájárulás együtt - 65-70 milliárd forint forrást igényel a hazai államháztartásból - mondta el a Magyar Hírlapnak Boros Imre tárca nélküli miniszter. -
102.1 Az OTP a félév legnagyobb forgalmazója 2000.07.19
Az első félév diszkontkincstárjegy- és államkötvény-aukcióin a legnagyobb részesedést az OTP Értékpapír Rt. szerezte meg - derült ki az államadósság-kezelő Központ (áKK) ünnepélyes, díjkiosztással egybekötött sajtótájékoztatóján.
-
Gazdaság 2000-07-19
Az idegenforgalom javítja a fizetési mérleget
Az MNB végleges számításai szerint májusban 81, öt hónap alatt 431 millió euró hiány keletkezett a folyó fizetési mérlegben, szemben a tavalyi ötödik havi 55, illetve első öt havi 759 millióval. A javulás főként az idegenforgalomnak köszönhető. A bankokba 118 millió eurót fektettek be a külföldiek január-május folyamán. -
Gazdaság 2000-07-20
Jövőre nem kell ügyeskedni a valutával
A jövő évtől aki teheti, szabadon tarthat más országban valutát, illetve nyithat devizaszámlát. A behozott külföldi fizetőeszközt pedig nem kell visszaváltani, sőt, bármilyen üzletet külföldi pénzben is meg lehet kötni. -
Gazdaság 2000-07-20
Javuló inflációs kilátások
Augusztus végére 8800, az idei év végére 10 554 pontos BUX-állást jósoltak a Reuters körkérdésére válaszoló elemzők. E hónapban lényegesen - konszenzusuk szerint a júniusi 9,1-ről 8,7 százalékra - mérséklődik az éves infláció. -
Gazdaság 2000-07-20
árajánlat a CW székházára
A Magyar Nemzeti Bank felszámolás alatt lévő leánybankja, a Central Wechselund Credit (CW) Bank árajánlatot kapott Bécs belvárosában lévő székházára. A vevő a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), mely november 30-ig 305 millió schillinget (5,8 milliárd forintot) fizet az ingatlanért. A vételárat a formálódó elképzelések szerint az áPV Rt. előlegezné meg - értesült a Magyar Hírlap. -
Gazdaság 2000-07-21
Tovább vizsgálódik az MNB felügyelőbizottsága
Szeptemberben tesz jelentést a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága (MNB fb) a fölszámolás alatt álló bécsi leánybank 7,4 milliárd forintos, úgynevezett pótlólagos veszteségéről - közölte érdeklődésünkre Kelemen László, a testület elnöke. Előbb ugyanis megvárják a PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló cég teljes körű jelentését. -
-
Gazdaság 2000-07-27
Nőtt a foglalkoztatottak száma
Nőtt a foglalkoztatottak, csökkent a munkanélküliek száma - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal negyedéves adataiból. A munkanélküliségi ráta a második három hónapban 6,5, júniusban 6 százalék volt. -
109.1 Tavaly szakszerűen működött a CW. 2000.08.01
Nem jutottak olyan információk a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságához (MNB fb), amelyek a jegybank fölszámolás alatt álló bécsi leánya, a CW bank 1999. évi szakszerűtlen gazdálkodására utaltak volna - olvasható a testület jelentésében. E megállapítás cáfolja a pénzügyminiszter közismert vádját, mely a jegybank viharos májusi közgyűlésén hangzott el. Az fb úgy találta, formailag érvényesülnek a jegybanktanács összetételére vonatkozó törvényes előírások.
-
Gazdaság 2000-07-31
Vaskos ipari áremelkedés
Júniusban az ipar a hazai piacon 13,5 százalékkal drágábban értékesített, mint egy évvel korábban, ami jóval magasabb a fogyasztói áremelkedésnél - derül ki a KSH adataiból. A kiugró ipari árindexért az energiatermelő ágazatok felelősek. -
Gazdaság 2000-08-03
Ketyegő Reorg Apport-bombák
A Postabank egykori rossz portfólióit kezelő, állami tulajdonú Reorg Apport Rt. veszteségeit minden bizonnyal csak részben fedezi az a 4,5 milliárd forint, amelyet a társaság tőkeemelésére szánt a napokban az áPV Rt. igazgatósága. További 15 milliárd forintra rúg ugyanis a Reorg Apport úgynevezett számviteli vesztesége, amelyre az áPV Rt. garanciát vállalt. Potenciális veszteség ez, ketyegő bomba, mely ha nem is feltétlenül idén, de jövőre mindenképp robbanni fog. -
-
Gazdaság 2000-08-04
Háromszázmillió eurónyi osztalékkivonás
A váratlan mértékű osztalékkivonások miatt megugrott a fizetésimérleg-hiány, bár féléves - előzetes adatok szerint 830 millió eurónyi - összege még így is ,belefér" az éves prognózisokba. Az adósságot nem növelő tőkebeáramlás eddig messze nem volt elegendő a folyó fizetési deficit finanszírozására. -
Gazdaság 2000-08-07
Megemelik a kétgyermekes családok adókedvezményét
Jövőre a kétgyerekes adózók jövedelme csaknem 650 ezer, a háromgyerekeseké 1 millió 350 ezer forintig adómentes lesz - legalábbis ilyen előterjesztésen dolgozik most a Pénzügyminisztérium. Járai Zsigmond pénzügyminiszter lapunknak nyilatkozva úgy becsülte: idén mintegy 100 milliárd forinttal több folyik be a büdzsébe, mint tervezték, ezt azonban teljes egészében el is viszik a már elhangzott ígérvények. A kétéves költségvetés keretében külön-külön törvényt készítenek a 2001. és a 2002. évi büdzséről, de egyszerre nyújtják be a T. Háznak. A miniszter leszögezi: a gázárak meghatározásában jövőre sem enged az inflációnál nagyobb mértékű drágulást. -
Gazdaság 2000-08-08
Gyermektelen adózók keressenek sokat
Az adórendszer jövőre fokozottan kedvez a három- és többgyerekes szülőknek: e körben még az átlagosan keresőknek sem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük -
Gazdaság 2000-08-08
Továbbra is súlyos gond a tartós munkanélküliség
Júliusban 376,9 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, 23,8 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor egy munkanélküli átlagosan 291 napig szerepelt a nyilvántartásban, és ezzel a regisztrációs idő 12 nappal meghosszabbodott. Feltűnő az is, hogy a munkanélküli-járadékból kilépőknek mindössze 30 százalékát alkotják azok, akik elhelyezkednek, a többieknek egyszerűen lejár a megszabott ellátási ideje. -
Gazdaság 2000-08-09
Derűre ború az inflációs jóslatokban
Újabban 8 százalékra becsüli a pénzügyminiszter az idei év átlagos áremelkedését. Elemzők azonban még ezt a megemelt előrejelzést is túlságosan derűlátónak tartják, sőt legtöbben a gazdasági miniszter napokban megjelent 8-8,5 százalékos jóslatát is. Felvetődhet: a jövő évi büdzsé is alábecsült inflációs előrejelzéssel készül. -
Gazdaság 2000-08-12
Meglódították az inflációt az élelmiszerárak
Az infláció júliusban minden várakozásnál és az előző hónapok pénzromlásánál is nagyobb: éves mértéke 9,6 százalék. Az élelmiszerek fogyasztói árszintje éves összehasonlításban már két számjegy? tempóban nő. A Pénzügyminisztérium szerint hosszabb távon folytatódik a drágulás fékeződésének folyamata, az elemzők viszont legalább 9 százalékos ez évi átlagos inflációt jósolnak. A kedvezőtlen hírt igencsak érzékelte az állampapírpiac. -
A három Eörsi
A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója
(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.