E tanulmánykötet a VII. kerületi felkelőcsoportokról szól, amelyek csaknem az októberi harcok befejezésekor alakultak, hogy részt vegyenek a sztálini rendszer lebontásában. A novemberi harcokból viszont alaposan kivették a részüket, a belvárosi körzetben ők folytatták legtovább az ellenállást az óriási szovjet túlerővel szemben.

A legnagyobb VII. kerületi és a harmadik legnépesebb budapesti csoport a Baross téri volt, Nickelsburg László irányításával. Az első napokban „Baross Köztársaságként” tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes nemzetőrségbe. November 4-e este, miután a szovjetek szétlőtték bázisukat, szétszóródva folytatták a harcot.

A Thököly úti csoport – amely túlnyomó részben „lumpenproletárokból” állt – Klauber István vezetésével kirívó sikerrel harcolt a megszállók ellen.

A kerület Lenin körúti körzetében több csoport is megalakult, miután a kormányfő tűzszünetet hirdetett. A Kovács Dezső hőszigetelő vezette „Farkas-csoport” az Almássy téret, és a Steiner Lajos szállítómunkás vezette Csengery utcai csoport, a kerületi tanács épületét foglalta el. A Hársfa utcai kapitányságon lévő csoporttal kiegészülve együttesen foglalták el a Royal szállót és a Közlekedés és Postaügyi Minisztériumot és 9–10-éig kitartottak.

E kerület fegyveres forradalmárai közül ítéltek halálra a legtöbbet, összesen 37-et. Közülük egyiküket sem részesítették kegyelemben.