EÖRSI JÁNOS (1953-2005)

Magyar Hírlap 1998-2000

  • Bravúr lenne az egy számjegyű infláció • 1999.12.27


    Játszhatunk a számokkal: vajon egy számjegyűre sikeredik–e az 1999. évi infláció? Ehhez kellene, hogy decemberben legfeljebb 0,1 százalékkal emelkedjenek az árak novemberhez képest, és ez nem könnyű az októberi 0,6, a novemberi 0,4, illetve a tavaly decemberi 0,3 százalékos havi drágulás után.

  • Nőttek a jövedelmi különbségek • 1999.12.28


    Jelentősen nőttek a jövedelemkülönbségek – állapítja meg a Tárki a háztartások helyzetét vizsgáló legújabb jelentésében. Úgy találták, 1999–ben 25 százalékkal, havi 32 ezer forintra nőtt az egy főre jutó jövedelem, a felső tized esetében viszont 35 százalékos gyarapodás után meghaladta a 84,5 ezer forintot. A fogyasztás alapján az emberek tizedét sorolják az elit és jómódú csoportokba, harmadát a középrétegekbe. A megtakarítások nagysága erősen függ a családok jövedelmétől.

  • 458.1 Előrejelzések 1999-re • 2000.01.03

  • 458.2 Gyarapodó normatívák, mérsékelt beruházások • Több jut a felsőoktatásra • 2000.01.04


    Nő 2000-ben a felsőoktatás költségvetési kiadásainak aránya a hazai összterméken (GDP) belül, s így a támogatottság ismét a Bokros-csomag előtti szintre emelkedik - számíthatjuk ki a költségvetésből. Hangsúlyosabbá válik az egyetemek normatív, hallgatói létszámhoz kötött támogatása, viszont kevesebb jut beruházásra, mint 1999-ben.

  • Túlköltekezik a családok harmada • 1999.12.29


    A jövedelmek 81,3 százalékát teszik ki a háztartások kiadásai – tudhatjuk meg a Tárki jelentéséből, a Háztartási monitor 1999–ből. Ugyanakkor a családok egyharmada „túlfogyasztó”, többet fogyaszt, mint amennyit megkeres. Az ingatlant birtokló magyar háztartások aránya az Európai Unió átlagának felét éri el.

  • Mérséklődő inflációs irányzat • Pénzhalmozás helyett beruháznak a háztartások • 2000.01.04


    A fogyasztói árak emelkedése egyszeri, monetáris politika által nem befolyásolható hatások: a világpiaci olajár–, valamint a gyógyszerár–emelkedés miatt gyorsult fel az óév harmadik negyedében – állítja a Magyar Nemzeti Bank az infláció alakulásáról szóló jelentésében. A belföldi kereslet annak ellenére is csökkent, hogy a lakosság – a csökkenő pénzügyi megtakarításai miatt – lényegesen többet fogyaszt jövedelménél.

  • Megélénkült a készpénzforgalom • 2000.01.11


    A devizatartalékok 1999 végén megközelítették a 11 milliárd dollárt, szemben az egy évvel korábbi 9,3 milliárddal – derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból. A forgalomban lévő készpénzmennyiség igencsak földuzzadt decemberben.

  • Tartotta a mértéket az államháztartás • A hiány a GDP 3,9 százaléka – Kiegyensúlyozottabbá vált a társadalombiztosítás mérlege • 2000.01.13


    Az engedélyezett 458,1 milliárd forint hiányon belül 440,5 milliárdos, a GDP 3,9 százalékának megfelelő deficittel zárt tavaly az államháztartás – közölte előzetesen a Pénzügyminisztérium. A társadalombiztosítás hiánya mindössze 6,7 milliárddal nagyobb az előirányzatnál. Thuma József helyettes államtitkár szerint számos érv szól amellett, hogy a későbbiekben egységes törvényben rendelkezzenek a központi és a tb–költségvetésről.

  • Várakozáson felüli drágulás decemberben • Tízszázalékos infláció • 2000.01.15


    Decemberben a fogyasztói árak várakozásokon felüli mértékben, 11,2 százalékkal emelkedtek 1998 utolsó hónapjához képest. Igaz, a teljes tavalyi év inflációja 10 százalék, lényegesen kisebb az 1998. évi 14,3 százaléknál – derül ki a KSH jelentéséből.

  • 463.1 Kisebb infláció • 2000.01.17

  • Csökkenő pénzügyi megtakarítás • 2000.01.17


    A háztartások pénzügyi megtakarításai tavaly nem érték el az 1998. évieket – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Bár részvényeitől szabadult a lakosság – még az év utolsó hónapjában is – az emberek kezében maradó vállalati papírok árfolyama komoly nyereségeket hozott.

  • Hétmillárd dollárra olvadt az adósság • Javultak a külső mérlegek • 2000.01.19


    Tavaly tizenegy hónap alatt a folyó fizetési mérleg hiánya 1,5 milliárd dollár, 0,1 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ország devizaadóssága eközben az év eleji 8,9–ről 7,1 milliárd dollárra olvadt – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

  • Példátlan kamatcsökkentés • Surányi: tűrhetetlenül drágák a lakossági hitelek • 2000.01.20


    Példátlan mértékben, másfél százalékponttal mérsékelte tegnap irányadó kamatát a jegybank. Nincs szó irányváltásról, de lezárult egy szakasz, amely „nagyfokú óvatosságra intett” – kommentálta a lépést Surányi György jegybankelnök. A bankárok nem számítottak ekkora ugrásra, a „teljesen új fejlemény” átrendezi a vállalatoknak, illetve a lakosságnak kínált hitel– és betéti kamatokat.

  • A CAIB az év állampapír–forgalmazója • Az EU–hoz igazodik a devizaadósság • 2000.01.20


    Idén a maastrichti kritériumként előírt 60 százalék alá csökken a tavalyi 61 százalékról az államadósság GDP–hez viszonyított aránya – ígérte Borbély László András, az áKK igazgatóhelyettese az áKK rendezvényén. Az elsődleges forgalmazók az állampapírok piaci értékesítésének 85 százalékát bonyolítják le – tette hozzá Bótor Anikó főosztályvezető.

  • Azonnal reagált a piac a kamatcsökkentésre • 2000.01.21


    Mind az állampapírpiacon, mind pedig a bankközi forintpiacon éreztette a hatását tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai, meglepetésszerű kamatcsökkentése. A 12 hónapos diszkontkincstárjegyek hozama csaknem másfél százalékponttal mérséklődött a jegybank döntésére reagálva, és lefelé mozdultak a napi kamatok is a bankközi piacon.

  • 468.1 Öt százalékkal nőtt a fogyasztás már 1998-ban is • Importba rejtett jövedelemkivonások • 2000.01.21


    A háztartások fogyasztása már 1998 óta erőteljesen növekszik - derül ki a részletesebb GDP-re vonatkozó adatokból. Kérdésünkre Mellár Tamás, a KSH elnöke "misztikusan magasnak" vélte a GDP-felhasználásnál mutatkozó készletfelhalmozást, mely szerinte az áruk és szolgáltatások külkereskedelmében elszámolt jövedelemkivonásokkal magyarázható.

  • Gyorsuló növekedést várnak • 2000.01.21


    Optimista előrejelzést adtak a Reuters januári körkérdésé– re az elemzők, kutatók. Idén 4,63, jövőre 4,8 százalékos növekedést várnak. Az inflációs kilátásokat viszont kedvezőtlenebbül ítélik meg, mint a kormány, sőt saját korábbi prognózisuknál is, a nem várt mértékű decemberi drágulás miatt.

  • Matolcsy a beszállítói programra koncentrál • Nemzeti gazdaságfejlesztési terv készül • 2000.01.25


    Nemzeti gazdaságfejlesztési terv készül a Gazdasági Minisztériumban. Az első változatot február végére ígérte bemutatkozó sajtótájékoztatóján a tárca új vezetője, Matolcsy György. Ugyancsak február végéig döntenek a gazdaságfejlesztési célelőirányzat (gfc) programjairól.

  • 470.1 Paktumhiányos idők • 2000.01.25


  • Testközelbe kerül az euró • 2000.01.25


    A forintot 2002–ben már az európai pénzhez köthetik, legfeljebb plusz–mínusz 15 százalékos lebegtetetési sávval – hangzott el egy tegnapi konferencián. Ez jelenti majd az EMR–2–höz (Európai Monetáris Rendszer) való csatlakozást. A közös európai valuta néhány éven belül átformálhatja a vállalkozások finanszírozását, sőt a lakosság pénztartási szokását is.

  • Veszteségeket okozhat a cserearányromlás • Medgyessy Péter: Éleződő szociális feszültségek • 2000.01.26


    A világpiaci olajár–emelkedés okozta cserearányromlás elviheti a növekedés gyorsulásának köszönhető többletet – fejtegette Vértes András a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke a XXI. Század Magyarországáért Egyesület rendezvényén. Simor András, a Budapesti Értéktőzsde elnöke szerint elkerülhetetlen a bankok, a pénzügyi cégek koncentrációja. Medgyessy Péter elnök a párbeszéd kialakulását és az integráció, globalizáció nyomán fölvetődő szociális kérdések napirenden tartását várja az új egyesülettől.

  • Mihályi Péter közgazdász háromszintű biztosítási modellt javasol • Finanszírozhatatlan egészségügy • 2000.01.27


    Az egészségügy hazánkban nem alulfinanszírozott, hanem finanszírozhatatlan – állítja Mihályi Péter közgazdász, aki most jelentette meg Magyar Egészségügy: diagnózis és terápia című könyvét. Egyaránt privatizálná a kórházakat és az egészségügyi ellátás hatvan százalékát.

  • Tovább csökkenő hozam • 2000.02.03


    A hathónapos diszkontkincstárjegy aukcióján folytatódott a hozamcsökkenés: az éves szinten 10,81 százalékos átlaghozam 0,16 százalékponttal elmarad a két héttel ezelőttitől. A hozamemelkedés mintha csak a még rövidebb (három hónapos) lejárat specialitása lenne.

  • Megjött az utolsó húsz BTR • Moszkva 320 millió dollárt írhatott le az adósságból • 2000.02.04


    átvette az orosz államadósság terhére szállított – összesen 555 darab – páncélozott járművek (BTR) utolsó darabjait a honvédelmi miniszter. Oroszország ezzel egy minimális összeget leszámítva 320 millió dollárt írhatott le tartozásából. Haditechnikával összesen 1,1 milliárd dollárt törlesztett Moszkva.

A három Eörsi

A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója

(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.