Cikkek
-
2005.06.02. Magyar Hírlap, E.I.: Tapsikol a Kádár
Az államfőjelölés folyamatában felvetődött szocialista érveket elemzi, s arra jut, hogy az MSZP-ben a többi pártra kötelező döntésnek tekintik saját kongresszusi határozatukat, amelynek szelleme így az egypártrendszer logikájára épül.
„Az MSZP határozatának szelleme az egypártrendszer logikájára épül. Aztán itt van a szemforgatás a baloldaliság jelszavával. Kádár, miközben munkásokat akasztatott, fölöttébb baloldali volt. A szovjet tradíció a baloldaliságot értékjelző kifejezésnek használja, teljesen függetlenül attól, hogy ez milyen magatartást és milyen politizálást takar. Így baloldali Szili Katalin is, és aki nem őrá szavaz, az a jobboldalt segíti. […] Az MSZP funkcionáriusai azt hajtogatják, hogy a jobboldalt támogatja, aki Sólyom Lászlóra szavaz, de még senki sem bizonyította be, hogy Sólyom jobboldalibb, mint Szili. Egyáltalán: mit tudunk Szili világnézetéről? A baloldaliság mint üres jelszó: Kádár tapsikol örömében.”
A szabaddemokraták „…nem adnak le szavazólapot, intellektuális és morális szempontból is egyenlőségjelet tesznek a két jelölt közé, ami nyilvánvaló képtelenség.”
Reagálás:
- Magyar Nemzet Online, 2005.06.02. MNO: Eörsi István: Kádár fölöttébb baloldali volt. A nap idézete
2005.06.02. Magyar Nemzet Online, MNO: A nap idézete
Eörsi István: Kádár fölöttébb baloldali voltKöztársaságielnök-választás.
„Eörsi István: Ha pedig azt mondja, hogy mint legnagyobb pártnak joga van a legalkalmasabb államelnök kiválasztásához, és ez az államelnök ráadásul az ő magas rangú funkcionáriusa, akkor ezzel bejelenti, hogy ragaszkodik az egypártrendszer hagyományaihoz. Ahányszor mérvadó szocialista személyiségek, például Suchman Tamás vagy Toller László, de az utóbbi időben már sajnos nem csak ők, erről a témáról beszélnek, Kádár tapsikol örömében. Meg is van rá az oka. Az MSZP határozatának szelleme az egypártrendszer logikájára épül. Aztán itt van a szemforgatás a baloldaliság jelszavával. Kádár, miközben munkásokat akasztatott, fölöttébb baloldali volt.”
Előzmény:
- Magyar Hírlap, 2005.06.02. E.I.: Tapsikol a Kádár
2005.06.02. Népszabadság, Varsányi Gyula: A könyvpiac nem tekintélytisztelő
76. Ünnepi Könyvhét. Írók és könyves szakemberek vallanak a szerzők és a kiadók kölcsönösen kiszolgáltatott helyzetéről. Eörsi István említése.
2005.06.02.(22.szám) Magyar Demokrata, Szentmihályi Szabó Péter: Dicsőségtábla és szaknévsor (A-K)
VISSZASZÁMLÁLÁSAz „uszító balliberálisok” névsora, melyben szerepel Eörsi István neve is.
„A Bazi Nagy Roma Balhé politikai és sajtóbotránya hosszú ideig emlékezetes marad közéletünkben, tanulságait azonban aligha vonják le az uszító, magukat balliberálisnak valló körök.”
- További kapcsolódó cikkeket olvashat a témában, ha a keresőmezőbe beírja a ZÁMOLYI ROMÁK kifejezést.
2005.06.03. (22.szám) Élet és Irodalom, Vágvölgyi B. András: Obwohl doctor
Könyvkritika Eörsi István: dr. Noha című, kisprózáit tartalmazó kötetéről, mely a könyvhéten jelent meg. A könyvet fia, Eörsi János illusztrálta.
„Dr. Noha nem volna Eörsi, ha aktualitásokat nem sorolna: A Terror Háziasszonyával szembeni vesztes perét Swiftbe ojtja, egyik ellenfele »humortalan számlatömb« lesz – a másik dr. Pataki Árpád tanácsa előtt »történelemhamisításra specializálódott üzletasszony« volt.”
- Eörsi István: Dr Noha. Történetek című kötete adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti az Eörsi István / Kötetek / Magyar nyelvű résznél.
2005.06.04. Magyar Hírlap, Erdei Tamás: Könyvünnep: amikor pénzben és olvasóban sincs hiány
Beszámoló a 76. Ünnepi Könyvhét első napjáról.
„Kőrössy P. József, a Noran kiadó vezetője, aki Eörsi István és Konrád György legújabb műveit emelte ki, állítja, a könyvkiadás nem üzlet, hanem izgalmas, változatos pálya, amit csak maximális odaadással lehet művelni.”
2005.06.04. Népszava, A Vörösmarty téren
Rövid hír. Dedikálások az Ünnepi Könyvhéten. Az eseményen dedikál többek közt Eörsi István.
2005.06.06. Népszabadság, Ungváry Krisztián: A többségi elv fogságában
Sólyom László köztársasági elnökké választásának támogatása Szili Katalin ellenében. Az SZDSZ szerepe.
„A harmadik köztársaság tizenöt éve alatt nem fordult elő, hogy annyira homlokegyenest ellenkező nézeteket valló értelmiségiek, mint pl. Eörsi István és Makovecz Imre a nagy nyilvánosság előtt belpolitikai kérdésekben egyetértettek volna. Ez most megtörtént. Sólyom László személyében ugyanazt javasolták köztársasági elnöknek.”
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2005.02.24. Nagy N. Péter: A tökéletes utazó indulhat? (és az itt felsorolt cikkek)
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja SÓLYOM LÁSZLÓ nevét.
2005.06.06. Népszabadság, Varsányi Gyula: Hétvégi könyves mérleg
Beszámoló a Könyvhétről.
„A noran változatlanul keresett novellasorozatával, de két kortárs favoritja, Konrád György és Eörsi István egy-egy új kötetével ugyancsak fölcsigázta az olvasók érdeklődését.”
2005.06.08. (109.szám) Krónika, Bakk Miklós: A helyes mérték útja
A köztársasági elnök megválasztásának parlamenti csatája, a pártok siralmas helyzete. Mire lehet megoldás a jelöltek – Szili Katalin vagy Sólyom László – megválasztása?
„Sólyom László ezzel szemben a társadalomban rejlő morális többletet szembesíti a szűk elitdemokrácia kisszerűségével. Jelölésének előtörténete azt példázza, a politikán kívüli társadalomnak még vannak olyan – Makovecz Imrétől Eörsi Istvánig elfogadott – személyiségei, akik pártkompromisszumtól függetlenül is tudják, merre kell keresni a helyes utat.”
2005.06.09. (23.szám) Magyar Demokrata, Bencsik András: Pünkösdi levél 3.
MŰHELYA magyarok eltűnésének víziója, külpolitikánk felelőssége ebben az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán.
„A mennyországban az egyik legszebb égi udvarház ámbitusán Petőfi, Arany és Mikszáth pipázgatnak. Csend van ott és béke. Kevés madárcsicsergés, méhek döngése. Aranyló, örök, el nem múló nyár. Az udvarház kapuja elé gördül a pokolból érkező rozzant, rozsdásvörös turistabusz. A foglyokat ugyanis odalent időnként nevelő célzattal egy buszba ültetik. A sűrű ráccsal védett, lezárt ablakokon Petri, Spiró, Nádas, Kornis, Konrád, Esterházy, Eörsi, Kertész, Tamás Gáspár és hasonlók lesnek kifelé sötét, gyűlölködő arccal.”
2005.06.09. (23.szám) Magyar Demokrata, Matúz Gábor: Rozika megmenekült
Avagy a hetvenötödik ünnepi könyvhét
KULTÚRABeszámoló a könyvhétről.
„Az egyes sorszámot viselő Noran-pavilon melletti asztalnál egy másik kritikust a Nemzeti Színház neves ellenzőjét (ellenségét?), Koltai Tamást fedeztem fel. Ehhez az asztalhoz ült le rövid időre Eörsi István. Legújabb verseiből már értesülhetett az olvasóközönség arról, hogy súlyos betegséggel küszködik, mégis megrázó látvány volt élőben találkozni a csontbőrre fogyott költővel. (»Ha volna isten, szeretne engem, / bebugyolálná belemet, / rendbe rakná a csontvelőmet / De mivel nincs, hát nem szeret.«)”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2005.05.13. (19.szám) E.I.: Apró versek
2005.06.09. Népszabadság Online, A Népszabadság Online 23. heti könyvajánlata
Eörsi István: dr. NohaA könyvborító hátlapjának idézete.
- Eörsi István: Dr Noha. Történetek című kötete adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti az Eörsi István / Kötetek / Magyar nyelvű résznél.
2005.06.09. ujkonyvpiac.hu, Alexandra Könyvhét Pécsen
Részlet a könyvhét programjából. Eörsi István Dr. Noha című könyvének bemutatója.
- Eörsi István: Dr Noha. Történetek című kötete adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti az Eörsi István / Kötetek / Magyar nyelvű résznél.
2005.06.10. (23.szám) Élet és Irodalom, E.I.: Két tétova kérdés
Kornai János rendhagyó önéletrajzának elolvasása utánKönyvkritika Kornai János: A gondolat erejével című kötetéről.
„Kornai az ötvenes évek második felétől egészen a legutóbbi időkig kutatta a szocialista rendszer törvényszerűségeit, és erről akkor írt átfogó monográfiát, amikor a szóban forgó rendszer éppen összeomlott. Vajon miért? És miért foglalkozik még évtizedekkel azután is, hogy kiábrándult a tervutasításos gazdaságirányítási rendszer lényegéből, a tervezési eljárások és módszerek tökéletesítésével? […] De hogyan ítéljük meg azt az eljárást, ha a szerző az általa választott téma integráns részeit, azokat, amelyek megsértik a hivatalos politika valamelyik tabuját, eleve elkülöníti a téma többi részétől? Mivel ezekről nem írható meg az igazság, és mivel hazudni semmiképp sem hajlandó, a szerző öncenzúrát alkalmaz…”
Reagálás:
- Beszélő, 2005. 08.szám (Folyóirat – augusztus) Révész Sándor: Egyrésztek és másrésztek között
- Humánpolitika, 2007.01.szám Himmer Péter: Címszavak – etikához
Kapcsolódó cikk:
- Élet és Irodalom, 2006.03.17. (11.szám) Himmer Péter: Az ügynökügy tragikumához
2005.06.10. Népszabadság, Pál Ernőné: Alapozó és púder
Olvasói levél. Reflexió Eörsi politikusokról írt cikkére.
„Összefoglalva: nem érdekel, hogy hiú, olykor hazug a politikus: feddhetetlen legyen. És nem bűnbakok ők, hanem bűnösök. Abban, hogy Magyarország rossz vágányon halad.”
Előzmény:
- Népszabadság, 2005.05.07. Hankiss Elemér: Politikusaink sajátos és szomorú esete – Nincs a rendszerünkben
- Népszabadság, 2005.05.18. E.I.: A politikusokról
Kapcsolódó cikk:
- Magyar Nemzet Online, 2005.05.18. MNO: Eörsi István: A politikus és a hazugság
2005.06.10.Napi Gazdaság, Elhunyt Eörsi János újságíró
2005.06.11. Magyar Nemzet, F. Z.: Bűn és bűnhődés
Elterelő hadműveletKozenkay Jenő volt hivatásos kémelhárító védekezése. Az egyház és az ügynökügyek a Kádár-korban. Eörsit is idézi. Beresztóczy Miklós, békepapi mozgalom vezetőjének a beszervezéséről. Egykori cellaszomszédja, Ispánki Béla visszaemlékezése Beresztóczy vallatásáról. „Amikor fogak nélkül és a tüskeszúrásoktól gyulladt körömágyakkal szabadult, így búcsúzott: »Ha ti azon mentetek volna keresztül, amin én, akkor megértenétek mindazt, amit tenni fogok. Furcsa dolgokat fogtok rólam hallani, de gondoljatok arra, amit nekem kellett viselnem…«”
„»Közhelyszámba megy, noha nálunk kevesen beszélnek róla, hogy számos kelet-közép-európai katolikus egyházhoz hasonlóan a magyar is kiszolgálta, gyakran önfeladásig menően, egyrészt a hitlerizmussal, másrészt a Sztálin birodalmával együttműködő rendszereket« – kezdi cikkét Eörsi István az Élet és Irodalomban. Ezt a »közhelyszámba menő« megállapítást tekinthetnénk valami érdekes fantasztikus mű részének, ha nem lenne túlságosan egyértelmű a szerző szándéka.”
Előzmény:
- Élet és Irodalom, 2005.02.11. (6.szám) E.I.: Egyház és állam
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2005.01.20. E.I.: Egyház és politika + Révész Sándor válasza
- Magyar Nemzet, 2005.02.19. Fáy Zoltán: Hit, bizomány
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat az előzményben megjelölt cikk felsorolásánál.
2005.06.11. Népszabadság, Nagy N. Péter: Europaea elrablása
Sólyom László államfővé választásáról. A köztársaságielnök-választás kínos, nevetséges epizódjai, baklövései. A magyar politikai élet fordulópontjához érkezett. A koalíció nehézségei. Szili Katalin és Mádl Ferenc jelöltsége. Áder János politikai korrupcióval vádolta meg az MDF-et, Horváth Balázs akciója. Tölgyessy Péter és Hende Csaba szavazása. Az SZDSZ-es kulcsszavazók lázadása. Fotó
„Aztán Sólyom László lett az elnök, mert vele tudta kihasználni a Fidesz azt a ziccert, amit kábult ellenfelei felkínáltak. Egyébként nagy valószínűséggel kevés nála alkalmasabb embert adhatott volna a véletlen és a Makovecz Imrétől Eörsi Istvánig feszülő szakadékon átívelő, közös építésű aláíráshíd.”
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2005.02.24. Nagy N. Péter: A tökéletes utazó indulhat? (és az itt felsorolt cikkek)
- Népszabadság, 2005.06.06. Ungváry Krisztián: A többségi elv fogságában
- A témához kapcsolódó további cikkeket találhat, ha a keresőmezőbe beírja SÓLYOM LÁSZLÓ nevét.
2005.06.11.Terasz.hu, Alexandra Könyvhét Pécsen
(Könyvheti program, könyvbemutatók, felolvasások, beszélgetések, írói estek. Részlet.)
2005.06.13.litera.hu, Nyílt Fórum a POSZT-on
Előadások és beszélgetések a kortárs magyar drámárólHuszonhat helyszínen csaknem 160 különböző program közül válogathatnak az érdeklődők. A fesztivál programjai között a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma 2005 címmel könyvbemutatókat, vitafórumokat és előadásokat tartanak. Ízelítő a programsorozatból.
„Június 15-én 14 órától a nagyteremben Eörsi István A fogadás című drámakötetének bemutatója Mohácsi János és Radnóti Zsuzsa közreműködésével.”
- A kötet adatait és tartalomjegyzékét megtekintheti a honlapon az Eörsi István / Kötetek / Magyar nyelvű résznél.
2005.06.15. archiv.poszt.hu, POSzt-Híradó - Napló
(Színházi Dramaturgok Céhe Nyílt Fóruma a POSZTon. Eörsi, A fogadás című kötetének bemutatója. Babarczy László Eörsi darabjainak színpadra állítási nehézségeiről beszélt. Mohácsi János Eörsiről. Bezerédi Zoltán Eörsi írását adta elő.)
2005.06.15. gondola.hu, Varga Domokos György: Sólyom László és a gyűlölettelenítés – II. rész
„Sólyom László államfővé választásának van egy olyan várható hozadéka is, amelyről eddig senki nem beszélt. 2002. évi megalakulása óta a szocialista-szabad demokrata kormány újabb és újabb kísérletet tesz arra, hogy törvényileg állja útját a »gyűlölködésnek«, ezzel is kifejezve – igazolva – eltökéltségét a »szélsőségekkel« (értsd: fasisztákkal, nácikkal, antiszemitákkal, szélsőjobboldaliakkal stb.) szemben.”
„Eörsi István író-újságíró támadása és kettős mércéje. »Lomnici Zoltán beállítottságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy […] a »gyűlöletbeszéd« kategóriájának égisze alatt egy kalap alá vonja ifj. Hegedűs Loránt és Tamás Gáspár Miklós megnyilatkozásait. […] Nyilvánvaló ugyanis, hogy a különféle »gyűlöletbeszédeket« stiláris kategóriák, nem pedig tartalmi kritériumok alapján ítéli meg. […] A főbíró úr szerint egyre megy, hogy valaki a galíciaikat gyűlöli-e rasszista indulattal, vagy a rasszizmust gyűlöli. […] Szerintem léteznek nyomorító és humánus gyűlöletek.« (Megjegyzés: íme, a kettős mérce egyik tápláló gyökere – VDGy.)”.
Előzmény:
- Népszabadság, 2003.11.21. E.I.: A tekintély feltételei
Kapcsolódó cikkek:
- Népszabadság, 2003.11.27. Szalai Erzsébet: Sajnos...
- Népszabadság, 2003.12.02. Eörsi István: Osztályok és pártok
- Népszabadság, 2003.12.16. Szalai Erzsébet: Tőkelogika és hamis tudat
- Politikatudományi Tanulmányok, 2012.02.szám Pál Gábor: A gyűlöletbeszéd fogalma a politikai vitákban. Értelmezések és alkalmazások.
- viszavzsodor.blogspot.hu, 2013.09.15. Varga Domokos György: Törzsi trilógia Ötödik könyv. II. rész
2005.06.16. (24.szám) Magyar Demokrata, Út a Sándor-palotába
Sólyom László köztársasági elnöknek való jelölésének története. A Védegylet képviseletében 110 személy nyílt levele Sólyom megválasztása érdekében. Az aláírók között volt Eörsi István.
A három Eörsi
A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója
(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.