Gazdag szegények

A magyarok tűrőképessége csökken – erről sok hírt és kommentárt olvasni mostanában. A mélyenszántó aggodalmakhoz képest kellemesen jöttek a friss hírek: a lakosság nem kevesebb mint 429 milliárd forintot takarított meg 1995-ben. Ehhez jön még a hitelek 30 milliárdos csökkenése – azaz végül mintegy nettó 459 milliárddal gyarapodtak a megtakarítások. Még a kormányzati előrejelzések is borúlátóknak bizonyultak, hiszen a nyáron még arról hallhattunk, hogy a félretett pénzek számottevően (2 százalékponttal) csökkennek a jövedelmekhez képest. Most kiderült: a megtakarítások reálértéke legalább három százalékkal nőtt, miközben több mint tíz százalékkal csökkent a bérek vásárlóereje. A megtakarítások – a kormány előzetes számításaival ellentétben – máris bőségesen fedezik az államháztartás deficitjét. Más szóval nincs akadálya annak, amit Kornai János tegnapi számunkban más összefüggésben szorgalmazott: hogy az állam ne a külföldnek, hanem polgárainak tartozzék, mert így inkább keretek között tudja tartani az inflációt. Mi több, a megtakarításokból még marad is a fellendülés finanszírozására. Jó-jó – mondhatják erre mélyenszántó aggodalommal –, mindez esetleg kedvező közgazdaságilag. Ám a köz gazdasága, állíthatják sokan, csak keveseknek, netán a „felső tízezernek” kedvez. A kevesebbje megtakarít, morfondíroznak, míg a többség csúszik a tűrőképesség szakadéka felé. A fölmérések azonban nem támasztják alá ezt az állítást. A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (Tárki) legújabb adatai szerint az életszínvonalukkal elégedett családok kétharmada takarít meg, az elégedetlen családoknak pedig csupán egyharmada. Ennyiben igazolódni látszik a közhely, hogy az tesz félre, akinek a tejbe is jut aprítanivaló. Csakhogy a háztartásoknak csaknem pontosan a fele számolt be tavaly félretett pénzről. A finomabb vizsgálat azt mutatja, hogy a családok szűk egynegyede olyan, amelyiknek sem megtakarítása, sem tartozása nincs, és az efféle családtípusnak a legkisebb az átlagos jövedelme is (1995-ben 317 ezer forint). Éppen hogy kevésbé szegény (492 ezer forintos átlagjövedelemmel) az a családtípus, amely megtakarítás nélkül halmozott föl adósságot, s amely a háztartások egyötödét teszi ki. Szerény jövedelemmel (átlag 552 ezer forinttal) gazdálkodhattak azok a családok, amelyeknek csak megtakarításaik vannak, és nincs adósságuk. Több mint egyharmaduk ilyen. Végül a családoknak több mint egyhatoda megtakarít is, de adós is. Ezek a „legtehetősebbek”, tavaly átlag évi 717 ezer forintos jövedelemre tettek szert. A megtakarító családok háromnegyede vélekedik úgy, hogy az embernek mindig – függetlenül a keresetétől is – félre kell tennie. Következésképpen a megtakarítás tömeges, s nem a „felső tízezer” privilégiuma. Az emberek (vagy mert van miből, vagy mert tartanak attól, hogy nem lesz miből) félretesznek, s nem is kis összegeket. Egy háztartásra átlag 104 ezer forint megtakarítás jut, átlag 78 ezer forint tartozással szemben. S hogy növekszenek a megtakarítások, annak egyik oka mindenképpen a növekvő bizonytalanságérzet lehet. A másik oka viszont az, hogy van miből félretenni. Tömegjelenség ez, amelyet – s ez is örvendetes hír – a forint iránti bizalom hat át. A forintmegtakarítások tavaly 280 milliárd forinttal gyarapodtak, a devizabetétek csak 141 milliárddal, s ennek is kétharmada a leértékelés, azaz a devizabetétek automatikus értéknövekedése miatt következett be. A devizatörvény, majd a kormány év végi, a turista-valutakeretet megszüntető döntése láthatóan a lakosság szemében is növelte nemzeti fizetőeszközünk rangját: tovább nőtt az igény a hazai megtakarítási formák iránt. Ebben pedig igazán lehetünk „nacionalisták”: ha egyszer fizetőeszköz, akkor legyen tényleg nemzeti.