Budapesten születettem 1955-ben. Székesfehérváron, a mezőgazdasági szakközépiskolában érettségiztem. A rendszerváltásig fizikai munkát végeztem, elsősorban az építőiparban. 1986-91 között a Bokréta utcai speciális nevelőotthonban voltam pedagógus. 1991-ben fejeztem be a tanárképző főiskolai tanulmányaimat Szombathelyen, és ugyanebben az évben kezdtem el dolgozni az 1956-os Intézetben.
Kérdez: Madarász Edit, 2011. április 18-án

Lassan hat éve, hogy gyűlölök átmenni az Erzsébet hídon, főként Budáról Pestre: óhatatlanul fölnézek apád ablakába, s várom, hogy kidugja a kobold-fejét Jómagam 40 éve veszítettem el az édesapámat, de napi kapcsolatban vagyok vele. Hogyan van ez nálad, akinek állandó segítője/bírálója volt az apja, Eörsi István?

Valóban örökkön-örökké óriási veszteség. Nem is amiatt, amire gondolsz, hiszen állandó segítőm/bírálóm 1988-tól kb. 1994-ig volt, ebben az időben kezdtem el írni, és neki vagy bátyámnak megmutattam leadás előtt minden cikkemet. Ezt követően azonban önállósultam. Mi hárman nagyon összetartottunk. Mindkettőjükkel a legfontosabb emberi kapcsolataimat vesztettem el. Sőt, nem egyszerűen elárvultam: azóta a teljes Eörsi-családot is elvesztettem; ez az ő életükben elképzelhetetlen lett volna. De más, akkor hozzám közeli emberekkel is azóta romlott meg a kapcsolatom. Nem értem az összefüggést, de így van.

Bora unokám a héten volt 2 esztendős. Te még ennyi sem voltál, amikor apádat letartóztatták, és 5 éves voltál, János bátyád 6, mire szabadult. Milyen emlékképeid maradtak ezekből a gyermekévekből?

Én akkor, 1960 augusztusában egyáltalán nem emlékeztem rá, nem tudom, öt éves fejjel, mit tudtam róla, lehet, hogy azt sem, hogy egyáltalán létezik apám. De szabadulásakor óriási izgalomban jött értünk az óvodába az ő mamája, a nagymamánk. Otthon a nagyszobában találkoztunk vele. Na, ki vagyok? kérdezte.
Még eltartott egy darabig, míg megszoktam, hogy ő nem vendég nálunk.

Felnőtt férfikorod 20 évét az 1956-os Intézetben töltötted. Milyen jövőképe lehet ennek a páratlan intézetnek?

Ismert, hogy a tavalyi év végétől az intéztünk jövőképe csak úgy, mint más közalapítvány jövőképe, igen leszűkült. A sorsunkat alapvetően immár nem mi, hanem az aktuális politika szabja meg. Tény, hogy eddig távolról sem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg azzal, hogy az OSZK-ba integráltak bennünket, de ki tudja, hogy jövőre létezünk-e majd egyáltalán. Így azért nagy ívű tervekről nemigen érdemes ábrándozni.

A Corvin mozi tőszomszédságában élünk tizenharmadik éve. A mi családunkban alapkönyv a Corvinisták és a Pesti srácok: sokszor azt érzem, a te segítségeddel váltunk józsefvárosi lokálpatriótákká, teáltalad ismerjük a szomszédos házak beszédes történetét. Mit nem, melyik környéket, kerületet nem írtál még meg abból a fényes 13 napból?

Hát még mindig egyszerűbb felsorolni azokat a körzeteket, amelyekről írtam. Sorrendben: Ferencváros, Józsefváros, Buda belső területe (I., II. és XII. kerület), Angyalföld. Hamarosan elkészülök az Erzsébetvárossal. Az e körzetekről megírt tanulmányok mind a pesti srácokról, a felkelőcsoportok történetéről szólnak.

2006 októberétől jómagam inkább október 22-én ülök le Litván Gyuri unokájával a Pesti Srác szobránál lévő teázóba emlékezni, beszélgetni, mert el akarjuk kerülni a másnapi tülekedést, balhét. A csillagok mai állása szerint visszahozható-e még szerinted 1956 méltó megünneplése, s egyáltalán, hogyan kellene emlékeznünk erre az ünnepre?

A csillagok mai állása szerint ez jelenleg nehezen elképzelhető. Már 1990-ben sem tetszett nekem az ünneplés módja, hiszen teljesen olyan volt, mint korábban az április 4. Nem könnyű megmondani, hogyan kéne, hiszen az ízlések különbözőek, és nem szerencsés ráerőltetni másokra olyan ünneplést, ami esetleg nekem tetszik, de a társadalom bizonyos része elutasítja. Az igazsághoz azonban ragaszkodnunk kéne, és természetesen mellőzni kellene a forradalom kisajátítását és az aktuálpolitikai allűröket.

A földrajzi földolgozás mellett néhány kiemelkedő személyiségről is született köteted. Munkásságod keretét jelenleg Angyal István adja: az első és az utolsó könyvedet is neki szentelted, a másik jelentős mártír Iván Kovács László, akivel behatóan foglalkoztál. Hogyan érintett a hír, miszerint a jelenlegi Angyal István teret Elvis Presley térre akarták átnevezni?

Igen, Angyal István és Iván Kovács László két rendkívül magasztos személyiség volt, az utóbbit, mivel nem volt értelmiségi kötődése, fájdalom, alig ismerik. Hát, nagy szamárságnak tartottam, hogy pont Angyal István emlékétől akarják "megszabadítani" a magyar társadalmat, akihez oly szervesen kötődik 56, ami Magyarországot egyszer egészen kivételesen ismertté, szimpatikussá tette a világon.

Jó sorsom megadta, hogy épp a 301-es parcellából hazafelé jövet jelen lehettem a Három Eörsi 2003. november 4-én tartott könyvbemutatóján. Azóta létrehoztad a http://www.eorsilaszlo.hu/eorsilaszlo.hu/ honlapot, melyben apád és bátyád emlékét ápolod, munkásságát földolgozod, valamint egyenrangú harmadikként te is jelen vagy az anyagban. Mi a célod ennek a honlapnak a gondozásával?

A kérdésedben nagy részben ott a válasz: a fő célom, hogy az ő emléküket ápoljam. Mindketten kiváló emberek, igazi gondolkodók, kiváló írók voltak, bőven lehet tőlük tanulni. A kutatóknak, az utókornak pedig kincsesbánya lehet írásaik több tárgykörben is. Persze álszerénység lenne, ha nem említeném meg azt a célomat is, hogy az én kutatásaim eredményét is megismertessem a nagyérdeművel.

Apád is, bátyád is alapítója volt a Szabad Demokraták Szövetségének, te magad is tagja voltál (vagy?) a pártnak. Sokat látott történészként tudnál-e valami használható tanácsot adni a kitartóan szabad demokratáknak? Hogyan folytassuk mi, akik még mindig hiszünk a liberalizmus honi szükségességében?

A tanácskérés rendkívül megtisztelő számomra, hiszen valószínűleg jóval csekélyebb a tudásom/tapasztalatom ebben a kérdésben, mint neked/nektek. A legutóbbi időkig tagja voltam a pártnak, és azért nem újítottam meg tagságomat, mert, úgy láttam, megszűnt a szervezet. Nem vitás, ti nagyon dolgoztok a folytonosságon. A liberalizmus honi szükségességében semmivel sem kevésbé hiszek, mint eddig. Úgy látom azonban, hogy nem feltétlenül kell ragaszkodni az elnevezéshez (egyébként is az SZDSZ név nyilvánvalóan a karaktergyilkosság áldozatává vált): én most azt tartanám fontosnak, sőt megkerülhetetlennek, ha a demokraták (liberálisok, szocdemek, mérsékelt konzervatívok) egyesülnének, és olyan szervezet jönne létre egy megfelelő vezetővel, amely leválthatná ezt az antidemokrata, neohorthysta kurzust. Sajnos egyelőre ennek semmi jele nem érzékelhető. Így pedig ezek a szétforgácsolódó, demokráciát akaró szervezetek - beleértve bizony a jelenlegi SZDSZ-t is - nem többek, mint amolyan szimpatikus klubok, ahol színvonalasan lehet nosztalgiázni és álmodozni.