Követjük a bizonytalan értőket • 1998.07.23
A lapjuk Gazdaság rovatában megjelent Két százalék az inflációs adó című cikkben (július 6.) a szerző azt állította, hogy 1997–ben Magyarországon az inflációs adó mértéke 2 százalékot tett ki. Ugyan a különböző statisztikák ennél kisebb értékről számolnak be, ezt még el lehet fogadni. Azt azonban nem, hogy 2 százalékos inflációs adó mellett a seigniorage csak körülbelül 1,2 százaléka volt a nemzeti összterméknek 1997–ben. A monetáris seigniorage elmélete szerint ugyanis ez utóbbi két részből áll: nevezetesen az inflációs adóból és a reálnövekményből. Ebből következik, hogy a reálnövekedés mellett – amit a pénzteremtés okoz(hat), de biztos, hogy ez nem negatív – ceteris paribus az inflációs adó nem lehet nagyobb a (monetáris) seigniorage mértékénél. Ebből kifolyólag a cikkben leírt adat pontatlan, rossz. Arról nem is beszélve, hogy a közgazdaságtannak ez a része meglehetősen speciális és egyben sokat vitatott.
Elek Péter
apalfi@gbt.hu
Nem a Magyar Hírlap, hanem a Magyar Nemzeti Bank tévedt a közgazdaságtan sokat vitatott területére. Cikkemben az MNB 1997. évi tevékenységéről szóló jelentéséből, annak is 149. lapjáról idéztem: eszerint tavaly a GDP 1,6 százalékának megfelelő bevétele származott az államnak pénzteremtésből (bruttó seignorage), amiből a pénzintézeti tartalékokra fizetett kamatokat levonva 1 százalék nettó seignorage adódott. A bruttó seignorage–t a jelentés két részre bontja: a GDP 1,9 százalékának megfelelő inflációs adóra és a monetáris bázis reálkeresletének változására, mely mínusz 0,3 százalék, mint ahogy e komponens – az MNB szerint – 1994–ben és 1995–ben is negatív volt. Az elméletről annyit: még a biztosnak látszó terep is lehet valójában vitatott. Itt van például maga az infláció, azaz pénzromlás: a magukat biztos talajon tudók a fogyasztói áremelkedéssel azonosítják – mintha mi sem lenne magától értetődőbb. Az értők pedig bizonytalankodnak. Tehát: nem árt, ha néha mi is megpróbáljuk követni a bizonytalan értőket.