Princz önként megy, ha a kormány kívánja • 1998.07.18
Princz Gábor önként lemond a Postabank elnök–vezérigazgatói tisztségéről, ha a kormány nem támogatja – jelentette be a bankvezér tegnap este az RTL Klub televíziónak adott interjúban. Ezt annak ellenére is megtenné, hogy az állami tulajdon postabankbeli részaránya nem éri el az eltávolításához szükséges 75 százalékot.
Bár a jelenlegi tulajdonosi arányok szerint az állami tulajdonosok nem kényszeríthetik ki Princz távozását, a bankvezér kész lemondani, ha a kormány nem ért egyet azzal, hogy ő vezesse a bankot – mondta el Princz Gábor az RTL Klub riporterének harmadik idevágó kérdésére. A televíziós állomás úgy tudja, ezt Princz a hét elején már közölte Járai Zsigmond pénzügyminiszterrel is.
Jelenleg a kormányzat – állami tulajdonú vállalatokon és a tb–alapokon keresztül – 69 százalékot birtokol a Postabankban. Az alapszabály szerint 75 százalék kellene az elnök–vezérigazgató elmozdításához. Mint arról a Magyar Hírlap többször is beszámolt, az augusztus 8–ára összehívott közgyűlés előtt kormányzati törekvések mutatkoztak a döntő postabanki befolyás megszerzésére.
Princz most találgatásnak nevezte a további állami részesedésszerzési törekvésekről szóló híradásokat. Szerinte az állam ha akarta volna, tíz éven keresztül elmozdíthatta volna, hiszen a Postabank – a Magyar Postán, a tb–alapokon keresztül vagy másképp – mindig is „állami jellegű pénzintézet volt”.
Illendő, hogy a több tízmilliárd forint tőkeveszteséget elszenvedő bank teljhatalmú vezetője levonja a megfelelő következtetést, és nem várja meg, hogy eltávolítsák – vélte kérdésünkre Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. szakértője.
Princz Gábor az egyik legjobb magyar bankszakember, de válságba sodorta a második legnagyobb lakossági bankot. Egy 40 milliárdot vesztő bank menedzsmentje nem maradhat a helyén – kommentálta a bejelentést Király Júlia, a Bankárképző Rt. igazgatója. Mint hozzátette, korábban Princz éppen azt hangsúlyozta, hogy bankja független az államtól.
Az RTL Klub információi szerint a kormány meneszteni kívánja Princz Gábort.