Lecsengett a krumpliárrobbanás • Tizenöt százalék alatt az infláció • 1998.07.11

Júniusban a fogyasztói árak 14,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel és 0,3 százalékkal az egy hónappal korábbiakhoz képest – jelentette a KSH. 1989 januárja óta most először került az infláció mérőszáma 15 százalék alá. A drágulásban ezúttal kedvező szerepet játszottak az idényáras élelmiszerek.

Júniusban 14,2 százalékos éves fogyasztói áremelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal. Ez látványos mérséklődés a tavaly júniusi 18,7, az idén januári 17,7 vagy akár a májusi 15,8 százalékos, előző év azonos hónapjához viszonyított áremelkedéshez képest.
A májushoz viszonyított áremelkedés júniusban 0,3 százalék, amit teljes egészében piaci indíttatású drágulással magyaráz a KSH. Szintén 0,3 százalék az idényáras termékek (burgonya, zöldség, gyümölcs) nélküli árindex.
Ebből látható: az idényáras élelmiszerek ezúttal az általános inflációval azonos ütemben drágultak. Ellentétben a tavaly júniusi „krumpliárrobbanással”, ami akkor a havi élelmiszer–árindex 4, a teljes fogyasztói árindex pedig 1,7 százalékos megugrásához vezetett. Idén májusban mutatkozott hasonló idényáras áremelkedés, ami az élelmiszer–árindexet 2,4, a teljes áremelkedést 1,2 százalékra tornászta föl.
Júniusban az élelmiszerárak 0,1 százalékkal olcsóbbak lettek, mint májusban voltak. Ez ismerős, hisz tavaly a hetedik hónapban, az említett júniusi drágulás után csökkenést mutatott az élelmiszer–, sőt a teljes havi árindex is. Most, júniusban az újkrumpli tömeges megjelenése még mindig jelentős, 19,5 százalékos burgonyaár–emelkedést okozott májushoz képest, a friss zöldségek és főzelékfélék viszont 19,1 százalékkal olcsóbbak lettek. Vagyis ezúttal más termékek semlegesítették a „krumplihatást”.
Júniusban a szeszes italokat, dohányárukat 0,3, a ruházkodási cikkeket 0,7, a tartós fogyasztási cikkeket 0,4, a szolgáltatásokat 0,8 százalékkal árulták drágábban, mint májusban. A háztartási energia ára nem változott, az egyéb cikkek és üzemanyagok 0,2 százalékkal drágultak.
Az első félévben a fogyasztói árak 16,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi árszintet – közölte a KSH.