Élénkül a forgalom a kiskereskedelemben • A tizenkét hónapos árindex 10,4 százalékkal volt magasabb január–februárban • 2000.04.21
A kiskereskedelmi forgalom 5,2 százalékkal nőtt az első két hónapban, ezen belül 9,6 százalékkal februárban – közölte a KSH. A gyógyszereladások mennyisége 25 százalékkal visszaesett, miközben fellendült az iparcikkek, bútorok, kultúrcikkek forgalma. A kéthavi kiskereskedelmi árindex 10,4 százalék, vagyis meghaladja a fogyasztói áremelkedés mértékét.
Az első havi 0,1 százalék után februárban 9,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi eladások mennyisége az egy évvel korábbi eladásokhoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
Látványosan visszaesett az – illatszereket is árusító – patikák értékesítésének mennyisége. Igaz, forintban mérhető forgalmuk gyarapodott, mégpedig tavaly január–februárhoz képest 10,8 százalékkal. Így kiszámítható: a csaknem 25 százalékos mennyiségi csökkenés csak 46,6 százalékos drágulás mellett fordulhatott elő.
Hasonlóképp kaptuk a KSH közlései alapján, hogy a teljes kiskereskedelmi forgalom éves árindexe január–februárban 10,4, februárban 10,2 százalék, tehát nagyobb, mint az infláció mérőszámának tekintett, 9,9, illetve 9,8 százalékos fogyasztói árindex.
Ez azért is meglepő, mert a szolgáltatások áremelkedése meghaladta a 10 százalékot, tehát az egy számjegyű infláció nem a kiskereskedelmen kívüli hatásoknak köszönhető.