A Fidesz–MPP jegyzi a régi kormány előterjesztését • Augusztusban nyugdíjemelés • 1998.06.25
Augusztusban emelik idén másodszor a nyugdíjakat, s az ehhez szükséges törvénymódosítást várhatóan ma tűzi napirendjére a T. Ház. Információink szerint a Fidesz–MPP változatlan formában nyújtotta be a leköszönő kormány előterjesztését, amit előzőleg az MSZP nyújtott be.
MH–információ
A távozó kormány valamennyi előterjesztését visszavonta, hogy az új kabinet tiszta lappal induljon. A nyugdíjtörvény módosítása azonban sürgető lenne, hogy már augusztustól fizetni lehessen az ez évi második – értesülésünk szerint júliushoz képest 2,5 százalékos – nyugdíjemelést. A törvénymódosítás novemberről júliusra, illetve az idei év esetében augusztusra hozná előre a második nyugdíjemelést (az elsőre januárban kerül sor). A távozó kormány által kidolgozott szöveget értesülésünk szerint átvette az MSZP–frakció, s hétfő délután 3–kor be is nyújtotta a parlamentnek. Másnap viszont arról értesítették a szocialistákat, hogy van egy alacsonyabb sorszámú, ám egyező szövegű törvényjavaslat is, amelyet a Fidesz–MPP frakcióbeliek jegyeznek.
Információink szerint a távozó kormány úgy foglalt állást: júliushoz képest 2,2 százalékra kellene emelni augusztusban a nyugdíjakat; ezt kerekítették volna föl 2,5 százalékra. A mértékről az új kormány rendelkezik majd, de persze szem előtt kell tartania, hogy az idei nyugdíjemelkedésnek meg kell egyeznie a 24,1 százalékos tavalyi nettó béremelkedéssel.
Az idei nyugdíjemelés 17–19 milliárd forinttal növeli a nyugdíjbiztosítási alap kiadásait, értesült lapunk a nyugdíjbiztosítóból.
• Folytatása a 3. oldalon
• Folytatás az 1. oldalról
A nyugdíjreform bevezetése miatt kieső bevételeket 69–73 milliárd forintra becsülték, de ebből 20–at megtérít a központi büdzsé. Végül is legalább 30 milliárd forintos hiányra számítanak a nyugdíjbiztosítónál.
Ami 1999–et illeti, a nyugdíjasok 18–19 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak, ami az öregségi ellátások értékének 8–10 százalékos reálnövekedését jelentené, mint erre kedden Varga Mihály, a Fidesz gazdaságpolitikusa is utalt. A távozó kormány költségvetési irányelvei szerint a nyugdíjemelés 160 milliárd forintnyi többletkiadást jelent 1999–ben. Értesüléseink szerint a Pénzügyminisztériumban már foglalkoztak azzal, hogy esetleg módosítani kellene a nyugdíjemelési szabályokat, így csökkentve a költségvetésre nehezedő nyomást.
Egyszázaléknyi nyugdíjemelés 8 milliárd forintos kiadást jelent jövőre. Ugyanakkor csökkennek a nyugdíjbiztosítási alap bevételei, ha a Fidesz ígéretéhez híven 3–4 százalékkal csökkentik a munkáltatói járulékokat, ami százalékpontonként 27 milliárd forintos bevételcsökkenést eredményez. A hatályos törvények szerint a jelenleg 39 százalékos munkáltatói járulék 1 százalékponttal csökken, cserébe viszont ugyanennyivel nő az egyéni járulék mértéke. A nyugdíjreform tovább apasztja a nyugdíjalap bevételeit, így a nyugdíjbiztosító legfrissebb anyagai szerint a jövő évi hiány 108 milliárd forintra rúghat, ám ebbe még nem kalkulálták be a Fidesz–MPP járulékcsökkentésre vonatkozó javaslatait.
• E. J. – P. Zs.