A visszaigénylés joga • 1998.06.24
Nem érthetünk egyet azzal az érveléssel, ahogyan az Alkotmánybíróság megindokolta a készpénzfizetés korlátozását megcélzó adópasszusok megsemmisítését.
Jogállamban mindenképpen betartandók az Alkotmánybíróság döntései, de ettől még bírálhatók. Mármost ha ezúttal csak arra támaszkodott volna a taláros testület, hogy az említett adójogszabályok célszerűtlenek, nehézkesek, méltatlanul föltételeznek rosszhiszeműséget ártatlan vállalkozókról – nos, ha csak erről lenne szó, akkor sajnálkozva bár, de bólogatnunk kellene. A feketegazdaság és a bűnözés elleni harcban egy eszközzel szegényebb lett az állam – legyintenénk lemondóan.
Csakhogy az Alkotmánybíróság joggal való visszaélésről beszél. Úgy érvel: az adózás célja a közterhekhez való hozzájárulás, s ettől idegenek az 1,2 millión felüli készpénzügyletekhez eddig fűzött „kváziszankciók”. De amit a bíróság – így, idézőjelesen – „kváziszankciónak” tart, azt éppúgy feltételnek is lehet nevezni: csak akkor kapod vissza a beszállítód által befizetett áfát, ha banki átutalással fizetsz.
Ne mondja senki, hogy az áfa–visszaigénylés elemi jog. Az áfához és az egész adórendszerhez olyan gazdaságpolitikai célkitűzések is tapadhatnak, amelyeknek előmozdítása a politikai közösség és a parlament kötelessége. Igaz, az Alkotmánybíróság is elismeri a gazdaságpolitikai eszközöket az adórendszer másodlagos céljaként – de csak akkor, ha adókedvezményről van szó. Az inkriminált adójogszabályok nem adókedvezmények, tehát nem is gazdaságpolitikai, hanem „adminisztratív” beavatkozást jelentenek – derül ki a verdiktből. Az „adminisztratív” jelző egyébként inkább hangulati, mint jogi minősítésnek látszik, elvégre minden jogi rendelkezés adminisztratív, mindegyik rendelkezik valamiről.
„Visszaélés a joggal”: miért jártak így pórul a készpénzfizetést korlátozó passzusok? Csak nem azért, mert népszerűtlenek?