Megegyezés körvonalazódik az agrárbüdzséről • 1999.11.25

MH–információ
Körvonalazódik a kompromisszum a kisgazdák agrárköltségvetéssel kapcsolatos követeléseinek ügyében: a kormány a parlament költségvetési bizottságának ülésén hajlott arra, hogy a beterjesztett 10 milliárdról 65 milliárdra emelje az agrárgarancia–vállalási keretet.
Ennek fejében azonban egy fillérrel sem növelnék a folyó földművelésügyi és vidékfejlesztési kiadásokat. Az ülésen kidolgozott javaslat szerint a 65 milliárdos kezességvállalás felhasználásának szabályait a kormány rendeletben állapítja majd meg. A szocialisták véleménye eleinte megoszlott, mivel Szekeres Imre bizottsági elnök és Francz Rezső támogatta volna, Keller László alelnök viszont ellenezte az agrárgarancia–vállalás növelését. Végül a frakció távol tartotta magát a szavazástól.
Az 1998–as zárszámadásban, a jogtalanul kifizetett címzett és céltámogatások visszafizetésével kapcsolatban a kormány a két hete már megszavazott helyzet fenntartása mellett áll – derült ki az ülésen.
Mint arról már beszámoltunk, fideszes lobbizásra mentesítettek több önkormányzatot, összesen 260,7 millió támogatás visszafizetésétől. Így a költségvetési bizottság kormánypárti többsége leszavazott mindenféle úgynevezett koherenciazavar–elhárító javaslatot, amely az önkormányzatok azonos elbírálását célozta volna meg.