Lefelé araszoló kamatok • 1998.03.24
Nyilván nem lehetne radikálisan levinni a kamatokat, mint ahogy például Csurka követelte pártja nevében a Vasárnapi Újságban. Jobb híján el kell fogadnunk, hogy a kamatszint a várható inflációhoz igazodik, mi több, meg is haladja, hogy reálkamatot húzhassanak a megtakarítók. A kényes kérdés mindig a mérték: mennyivel haladja meg a kamat a várható inflációt, illetve megfordítva, ígérnek–e a kamatszint alakítói komoly inflációcsökkenést?
A jegybank csökkentette az irányadónak tekinthető heti és havi betéti kamatait, valamint a szintén mérvadó éves MNB–kötvény–hozamot. Rövid távra a csökkentés erőteljesebb, mint éves távra. Az ütemkülönbség azt jelzi, hogy az MNB óvatos az egy év múlva várható infláció megítélésében, ugyanakkor rövid távon megtakarítást igyekszik elérni a nagyobb kamatcsökkentéssel. Így a jegybank fölfelé nyomja az éves és az ennél hosszabb távú állampapír–piaci hozamokat, azaz a büdzsének drágább a hosszabb távú hiányfinanszírozás, illetve – mint ez az utóbbi hetekben nyilvánvalóvá vált – kénytelen kevesebb hosszabb lejáratú papírt kibocsátani. A pénzügyminiszter nem véletlenül bírálja az év eleje óta a jegybankot, magasnak tartva a kamatszintet.
Ez volt idén a harmadik kamatcsökkentés, de az irányadó kamatszint csak araszolva ereszkedik lejjebb. A három csökkentés együttvéve sem hozott 1 százalékpontot. A jegybank eszerint legalábbis kételkedik abban, hogy az infláció a hivatalosan hangoztatott öt százalékpontos mértékben (éves átlagban 13–14 százalékra) mérséklődik.
Csakhogy az év eleji drágulás nagyobbra sikeredett a vártnál, a januári béremelkedés pedig állítólag máris kimerítette az érdekegyeztető fórumokon kötött megállapodásokat. Tavaly is szerény kamatcsökkentésekkel kezdte az évet a jegybank, és gyanakvása sajnos igazolódott, a drágulás sehogy sem akart 18 százalék alá menni. Az infláció makacsnak látszik. De nem játszik–e ebben közre gyanakvásával a jegybank?