Ismét egy feszített büdzsé • 1999.10.19
Akár tavaly ilyenkor, most is feszített büdzsé tárgyalásához fogott hozzá a parlament. Az okok sok mindenben mások: már a múlté az orosz válság okozta recesszió és elbizonytalanodás, még ha az agárgazdaságnak hiányoznak is az elveszett orosz piacok. Tavaly vésztartalékot tettek félre, a kincstári jóslathoz képest lassuló növekedésre gondolva. Most viszont – a kormány és az elemzők egybehangzó jóslatai szerint – a gyorsuló gyarapodás hónapjai következhetnek. Különösen szerencsés, hogy újra javulnak az exportkilátások, a kivitel növekedési üteme megfigyelhetően utoléri a behozatal gyarapodását; a mai állás szerint nem fenyeget a fizetési mérleg romlásának veszélye.
A 2000. évi költségvetésben nem is helyeztek el vésztartalékot. Igaz, többen burkolt kiigazítást emlegetnek, mivel az inflációra vonatkozó kormányzati előrejelzést kincstári optimizmus hatja át. A nagyobb drágulás megugrasztja az adóbevételeket, de nem tágítja az iskolákra, hivatalokra, honvédségre fordítható, előre megszabott kereteit – hangzik az érvelés. Mi azonban inkább a GKI Gazdaságkutató véleményét osztjuk: a tervezett adóbevételekben már nincs inflációs tartalék. Hat–hét százalékos drágulást mond a kormány; ehhez képest igen–igen feszített a társasági adó 14,5, a személyi jövedelemadó 14,1, az áfa 10,9, a jövedéki adó 9,9, a tb–járulékok és =hozzájárulások 11,4 százalékos növekedése. (Ezek korábbi közléseken alapuló számítások, hiszen a költségvetésben „elfelejtették” közölni a várható bevételeket, kiadásokat.) Az adóbevételek jelzett növekedése mutatja: a kormány eleve nagyobb inflációra gondolt, mint amekkoráról beszél. Épp abban az esetben teljesülhet a büdzsé, s benne a három és fél százalékra tervezett hiány, ha a titkolt prognózisnak megfelelő, mondjuk nyolc százalékot meghaladó drágulás következik be. Ami persze nem lenne más, mint keresletkorlátozás, nadrágszíjmeghúzás, burkolt kiigazítás.
Az egyik ok tehát, ami miatt feszített a költségvetés: nincs benne tartalék. Mellesleg a biztosítási adó olyan új elvonás lenne, melynek hárommilliárdját a katasztrófaalapba szánják, aládúcolva mintegy a lelketlen biztosítókat bírálók szólamait. Csakhogy a mai adótörvény–szavazás előtt úgy fest: a koalíciós pártok, miközben sehogy sem szívelik a biztosítókat, nem akarnak új adónemet. Így ez a tartalék is kútba eshet.
A másik ok, természetesen: a tébé s benne az egészségbiztosító látványosan alultervezett hiánya és irreális megszorításai. Az idei büdzsé szerint az év végéig el kell adni a tb birtokában lévő részvényeket vagy legalábbis 54 milliárd forintnyit; a kormány ezt ígéri is, hisz helyre kell pofoznia az idei büdzsét – de ekkor 2000–re már alig marad felélni való vagyon. A tb deficitjét mégis az ideihez hasonló összegűre, 41 milliárd forintra tervezik. Ez aligha sikerül, mint ahogy a gyógyszerkasszánál meg a kórházaknál erőltetett takarékosság is túlzottnak tetszik.
Harmadszor: a felélt vagy egyre kevésbé mozgósítható vagyon általában is olyan helyzetet teremt, amelyben az államháztartás egyre inkább az éppen megszerezhető, folyó bevételekre van utalva. Idén az állam az 1800–as mobiltelefon koncessziós jogát is eladta, meg a tévé ingatlanait, igaz, a bevételek egy része jövőre üti a markát. Az önkormányzatok vagyona is fogytán van, holott sokuk eddig a vagyonértékesítésre épített; bár az is igaz, hogy az ÁPV Rt. még adós egy jó adag a gázközművagyon vagy ennek megfelelő pénz kiadásával.
Igaz, hosszú évek óta először reálértékben is nőnek az önkormányzatok állami forrásai. De ez csak úgy általában, az önkormányzatok összességére nézve igaz. Egyes városok, s különösen a főváros és kerületei sokat veszítenek. A sokkszerű érvágást nyilvánvalóan politikai ellenszenvek magyarázzák: Budapestet óhajtják kukoricán térdepeltetni. Némelyek megokolása szerint azért csökkentik a helyben maradó személyi jövedelemadót 13,3 százalékról egy csapásra 5–re, mert az szja az állam adója, amiből egyes városok méltatlanul sokat húznak: ha a városoknak kell a pénz, vessenek ki adót a saját szakállukra. Ez az érv azonban csak akkor állná meg a helyét, ha az állam mérsékelné a központi adókat. De nem így cselekszik, sőt inkább növeli az elvonást.
Van egy közös ok is, amely az idei és a 2000. évi büdzsét egyaránt feszítetté teszi: a költekezés a széles középrétegeket érintő, népszerű dolgokban (család–, lakástámogatás) és a központi intézményeknél. A pénz hatalom, s mint ilyen, megéri a kockázatot.