Húsz százalék alatt áprilisban • Mérséklődött a béremelkedés • 1998.06.08
Hirtelen mérséklődött a béremelkedés üteme a versenyszférában. A bruttó keresetek áprilisban 18,4 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest, szemben a húsz százalékot jóval meghaladó korábbi ütemmel – derül ki a KSH adataiból. Ez mindenképp kedvező jel az infláció további alakulása szempontjából.
Az első négy hónapban a versenyszférában – a legalább tízfős vállalkozásoknál – 2,8 százalékkal nőtt a reálbér. A nettó átlagkeresetek ugyanis 20,1 százalékkal meghaladták a tavaly január–áprilisit, miközben a fogyasztói árak 16,8 százalékkal nőttek. A reálbér–emelkedés lényegesen mérséklődött a vállalkozások körében tavaly lezajlott 4,8 százalékhoz képest.
Ami az infláció mérséklődése szempontjából lényegesebb: hirtelen lefékeződött áprilisban a nominális bruttó keresetek emelkedése. Az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) múlt szeptemberi megállapodása 13,5–16 százalékos bruttó béremelkedést engedélyez idén a versenyszférában, abban a reményben, hogy lényegesen mérséklik az inflációt. Az egyezség teljesen irreálisnak tűnt az év első hónapjaiban, a 20 százalékot jóval meghaladó béremelkedés mellett.
Áprilisban azonban 18,4 százalékra esett vissza a versenyszférában kifizetett bruttó keresetek emelkedése, ami a márciusinál 3,5 százalékponttal kisebb ütemet jelent.
Az ÉT–egyezség persze még így is kétséges, hiszen az első négy hónap átlagában a bruttó béremelkedés mértéke eléri a 20,5 százalékot.
Az első négy hónap átlagában bruttó 63 200, nettó 42 650 forintot kerestek a versenyszféra munkavállalói. A fizikai foglalkozásúak átlagban nettó 33 700, a szellemiek 62 670 forintot kerestek, előbbieknél a nettó bérek 18,5, utóbbiaknál viszont 22,5 százalékkal emelkedtek 1997. január–áprilishoz képest.