Nem hozott nyereséget az adósságcsere • 1999.09.22
A mostanában a CW Bankkal együtt emlegetett, 1997. eleji adósságcsere nem növelte és nem is mérsékelte az államháztartás terheit – hangsúlyozzák az MNB vezetői és a szakértők. A régóta fölvett külföldi adósságok elrendezésétől függetlenül komoly milliárdjaiba került a jegybanknak – és vele a köznek – a gazdasági stabilizáció nyomán beáramló tőke. Emiatt az adósságcsere előtt is, után is veszteséget kellett elkönyvelnie az MNB–nek.
Az 1997. eleji adósságcsere során a költségvetés 1950 milliárd forintnyi devizaadósságot vett át a Magyar Nemzeti Banktól. Cserébe lejártnak tekintettek az MNB–nél vezetett, akkorra már 1563 milliárd forintra duzzadt „nullás” – nem kamatozó, lejárat nélküli – adósságot. Ebben a formában könyvelték le a külföldi adósságok árfolyamváltozások okozta növekedését. A többi becserélt adósság 186 milliárd forintnyi, hazai pénzben kamatozó, úgynevezett „nullás csere” kötvény volt; olyan, amivel korábban váltották ki a „nullás” adósság egy részét.
Az átvett adósságtömeg 41–féle, korábban az MNB által külföldön, 1989–96 között kibocsátott és zömében 1999– 2005 között lejáró kötvény összegének felel meg. Kamatot is épp olyan feltételekkel fizet a büdzsé az MNB–nek, mint ahogy az egyes kötvények után a jegybank külföldre fizet; a legtöbb tételnél ez 6–10 százalék közé esik.
Forintértékben duzzad az átvett devizaadósság a leértékelés miatt. (Ugyanakkor az idei évtől már apasztják a törlesztések, hiszen 1,9 milliárd dollár 1999–ben jár le). A leértékelés okozta növekedés éppen azt „játssza le”, ahogy a jegybanknál vezetett „nullás”, azaz nem kamatozó lejárat nélküli adósság keletkezett; hiszen e fiktív tétellel a devizaadósságok átértékelődése okozta veszteséget könyvelték el az MNB–nél. A nullás adósság 1996–ban 170 milliárd forinttal duzzadt a forint értékvesztése miatt; ez körülbelül egyezik azzal a 165 milliárddal, amit a következő évben kellett kiperkálnia a büdzsének az új devizaadósság után.
A leértékelési veszteség akkor vált volna valóságossá, amikor az adott kötvények kikerülnek az MNB könyveiből: vagyis amikor forintban számítva többet kell visszafizetni, mint amennyit annak idején felvett az ország. Márpedig nemzeti fizetőeszközben kell számolnunk, ami kevesebbet ér, mint öt–tíz évvel ezelőtt. Vagy tartalékot kellett volna képezni az MNB–nél az adósság értékváltozását fedezve (s éppúgy terhet rakva a büdzsére), vagy pedig, mint ez meg is történt, átvállalnia a költségvetésnek a külső tartozásokat.
A költségvetés pozíciója egyik esetben sem változik, de akkor sem, ha semmit sem kezdtek volna a „nullás” adóssággal. Igaz, a csere óta 165–190 milliárd forint kamatot fizetett évente a költségvetés a devizaadósság után. De ennyivel javul is az MNB nyereségpozíciója, márpedig a jegybank az államháztartás része, sem nyeresége, sem vesztesége nem lehet.
Akkor miért volt szükség az adósságcserére? Az MNB elnöke ezt a nemzetközi szokások, szabványok meghonosításával és a tisztán látás igényével indokolta a kormányfőnek írott levelében. A „nullás” állomány szerinte eltussolta a jegybank valóságos veszteségeit, s így önmagában is hozzájárult az ország eladósodásához.
Volt azonban egy másik, nagyon aktuális ok is: a hatalmas tőkebeáramlás okozta új helyzet, vagy ahogy Surányi írta, a makroökonómiai stabilizáció. Az 1995 márciusában bevezetett csúszó árfolyam–rendszer szűk, 4,5 százalékos sávban tartja a forintot. A sáv erősebbik szélén az MNB devizát vásárol; márpedig 1996–tól ez az állapot vált uralkodóvá. A devizapiaci átváltás 1996–ban 579 milliárd, 1997–ben 642, tavaly pedig 154,2 milliárd forint kibocsátását vonta maga után – derül ki a jegybanki éves jelentésekből.
A kiáramló többletpénzt az MNB visszaszívja, szakszóval „sterilizálja”, elsősorban a nála tartott pénzintézeti betét– (passzív repo–) állomány növelésével, illetve ezen felül 1997–től MNB–kötvények kibocsátásával. Az erre fizetett kamatok komoly szerepet játszottak abban, hogy a jegybank 1996–os mérlege 58,1 milliárd forint költségvetési támogatással billent csak helyre. (A támogatást az MNB rendkívüli bevételei között számolják el, s így a mérleg már nem mutat veszteséget.)
Sőt az adósságcsere után 1997–ben is 23,2 milliárdos költségvetési apanázsra szorult a jegybank, elsősorban azért, mert a sterilizációs kamatráfordítások tovább emelkedtek (az előző évi 42,4–ről 87,1 milliárd forintra). Csak tavaly javult az MNB–mérleg – paradox módon az orosz válság s vele a tőkebeáramlás megtorpanása miatt.
Az 1998–as jegybanki beszámolóban négy szakaszra bontják a tavalyi évet: május végéig az intenzív tőkebeáramlást mutatja, hogy közel 3,4 milliárd dollárnyi devizát vásárolt az MNB; a második szakaszban (nyilvánvalóan a kormányváltás környékén) megtorpant a beáramlás; szeptemberben a tőkekiáramlás miatt az MNB hatalmas árfolyamnyereséget könyvelhetett el, miközben 2 milliárd dollár eladásával interveniált a forint védelmében; végül az év vége felé lassan újraindult a tőkebeáramlás.