A nadrágszíj meghúzása • 1999.08.21
A kiadásokat és a bevételeket „egybehangolva” készítik elő a 2000. évi büdzsét. Egyszerre vették górcső alá az adókat és Torgyán tárcájának kiadásait: tanulási folyamat ez, ahogy az óhajok egybehangolódnak a lehetőségekkel.
Először megbukott a radikális szigor. Április közepén a pénzügyérek még a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára szorították volna le az államháztartás hiányát az idei legalább 4 százalékról. Ám ehelyett a kormány s nyomában a parlament látszólag tág, 2,5–3,5 százalékos mozgásteret hagyva jelezte mély ellenszenvét az egyensúlyteremtő buzgalom iránt. A két és fél százalék valóban komoly áldozatokat követelt volna; ennek gondolatát elhessegették, s egy csapásra megváltozott a módszer. A deficitet menet közben, mondhatni testre szabottan állapítják meg, nem pedig felsőbbségesen, a szükségszerűség látszatát keltve. Az idei hiányt is megemelték (ötmilliárddal, a sok árvíz miatt). A jövőre engedélyezett mérték pedig a három és fél százalék felé tolódott el a kormányzati alkuk során. Mentesített sok keménykedéstől az is, hogy 2000–ben már viszonylag kevesebb kamatot kell fizetni az államadósság után. Egy pillanatra úgy rémlett: jövőre még több pénz jut a köznek, s ráadásul még adóreform is lesz, így mérséklődhetnek az adóterhek.
Csakhogy adóreform nem lesz, mert kell a pénz a büdzsének. Még így is lefaragtak a tárcák 750 milliárd forint kiadásnövelési igényéből, és csupán 300 milliárdos növekményen osztozkodhatnak. Bár van, amire valóban több jut, mint idén (honvédségre, oktatásra, a lakásépítés, sőt még az agrárium támogatására is), összességében a kiadások csak hét százalékkal – az inflációnál alig nagyobb ütemben – nőhetnek.
Ehhez azonban több mint kilenc százalékkal kell duzzasztani a bevételeket (a rendkívüli tételek nélkül). A tébévagyon eladása, a mobiltelefon–tender idén még kisegítette a büdzsét, jövőre viszont e forrás kiapad. Így hát növelik az adóterheket. Előbb nyújtózkodtunk, aztán kerítünk hozzá takarót.