Urbán László a pénzügyi tárca számításaira hivatkozik • Horribilis elkötelezettségek • 1998.06.03

Jövőre a közalkalmazotti béremelésekkel kapcsolatos megállapodások, a hadseregfejlesztés és más elkötelezettségek 7 százalékra tornásznák föl az államháztartás GDP–hez viszonyított hiányát, szemben a kívánatosnak tartott 4 százalékkal. Ez a különbség (a PM becslése szerint várható GDP–t alapul véve) azt jelenti, hogy az elkötelezettségek több mint 330 milliárd forintra rúgnak.

A távozó kabinet által elfogadott törvényes kötelezettségek és egyéb ígéretek alapján az államháztartás GDP–hez viszonyított hiánya jövőre 7 százalékra nőne az idén várható 5 százalékról – írta tegnapi számunkban Urbán László közgazdász, a pénzügyi tárca várományosa.
Állítását lapunk kérésére sem Medgyessy Péter pénzügyminiszter, sem Draskovics Tibor és László Csaba, a pénzügyi tárca államtitkára, illetve helyettes államtitkára, sem Tétényi Tamás PM–főcsoportfőnök nem kívánta kommentálni.
Urbán László kérdésünkre a pénzügyi tárcánál készült számításokra hivatkozott; eszerint többek között a közalkalmazotti béremeléssel kapcsolatos megállapodások, a hadseregfejlesztés, a honvédelmi törvény végrehajtásának kötelezettsége, a megkezdett beruházások folytatása tornászná föl a hiány mértékét 7 százalékra. Medgyessy korábban lapunknak úgy nyilatkozott: rendkívül sok a költségvetés elkötelezettsége, ezeket a PM–ben számba veszik. A pénzügyminiszter példaként megemlítette az M3–as autópálya építését, a 100 milliárdos nagyságrendű vasútrekonstrukciót, a metróépítkezést, a NATO–csatlakozás miatt vállalt, a GDP 0,1 százalékára rúgó katonai kiadásokat, a fegyveres testületek bérrendezését (MH, április 16.).
Egy március közepén készült, ám a kormány által végül meg nem tárgyalt PM–előterjesztés pedig úgy becsüli, hogy a tárcafelmérések alapján jövőre 6,6 százalékos hiány adódna, de csak 4 százalékra van lehetőség. A 4 százalékos hiány – 2 százalékos elsődleges, azaz kamatok nélkül számított többlettel – a távozó kormány középtávú stratégiájának része lett volna.
A makrogazdasági pálya nem változott – állította a PM egyik makroközgazdásza –, vagyis továbbra is érvényesnek tartják az államháztartás korábban meghatározott, maastrichti követelményekhez igazodó paramétereit, a 4 százalékos hiányt és a 2 százalékos elsődleges többletet. Kérdésünkre Urbán László sem zárta ki, hogy a 7 százalék egy, a büdzsét előkészítő számításból adódik, amit az új kormányt kevésbé kötelező tételek lefaragásával csökkenteni lehet. Ő csupán annyit kívánt érzékeltetni, hogy a távozó kormánynak nem volt erőssége a költségvetési fegyelem – tette hozzá.
A jövő évi költségvetés irányelveiről csak annyit árultak el a PM–ben, hogy – az előírásoknak megfelelően – május 31–re benyújtották a tervezetet. Várhatóan júniusban meg is tárgyalja a kabinet, ám az nem valószínű, hogy már ezen a héten napirendre kerül.

• E. J. – V. F. I.