Mérleghiány tőkebeáramlással • 1999.07.23

A Magyar Nemzeti Bank végleges adatai szerint májusban 59, az első öt hónapban pedig 835 millió dollár hiány keletkezett a folyó fizetési mérlegben. A kormány 2,5 milliárd dollárnyi deficitet tűzött ki célul a teljes idei évre. Május végéig 18,3 milliárd dollárnyi külföldiektől származó közvetlen tőkebefektetés halmozódott föl hazánkban, míg a hazai cégek 1,6 milliárd dollárnyi külföldi közvetlen tőkebefektetést tudtak magukénak.

Mindössze egymillió dollárral térnek el az öthavi fizetésimérleg–hiányra vonatkozó adatok az előzetes közléstől (MH, július 9.). A 835 millió dollárnyi deficit csaknem kétszeresen felülmúlja az egy évvel korábbit. Ebben főként az áruforgalom a ludas, miután az export növekedése három százalékponttal elmaradt az import 9,3 százalékos megugrása mögött.
A másik kritikus terület: az „egyéb” szolgáltatások, ami mögött a szakértők sejtése szerint burkolt tőkejövedelem–kivonás munkál. A technikai és kulturális szolgáltatások 310, az üzleti szolgáltatások 77, az építésszerelési külforgalom 65, a kormányzati szolgáltatások pedig 18 millió dollárral dagasztották a hiányt öt hónap alatt, miközben a fuvarozás és a kereskedelem némi többletet hozott. Az idegenforgalomból 871 millió dollárnyi bevétel származott, ami igencsak meghaladja a 376 millió dollárnyi kifizetést.
Az adóssággal nem járó öthavi tőkebeáramlás fedezte – sőt a tavalyihoz hasonlóan jó 300 millió dollárral túl is kompenzálta – a folyómérleghiányt. Több mint 0,7 millió dollárt fektettek be az első öt hónapban a külföldiek részvény, tulajdonosi befektetés formájában, s ezzel 15,8 – tulajdonosi hitelekkel együtt 18,3 – milliárd dollárra bővült a közvetlen tőkebefektetések állománya. Közben a hazai cégek külföldi befektetéseinek gyarapodása lelassult a tavalyi január–májusi időszakhoz képest. Látnunk kell azonban azt is, hogy az adóssággal nem járó finanszírozás jelentős része könnyen mozgó portfólióbefektetés, amiből öt hónap alatt félmilliárd dollárnyi jött be az országba.
A befektetők május hónapban 101 millió dollárnyi osztalékot vontak ki, szemben az egy évvel korábbi 54 millióval.
A devizaadósság május végére bruttó 22,6, nettó 8,2 milliárd dollárra mérséklődött az év eleji 23,2, illetve 8,9 milliárdról. Az MNB számításai szerint a bruttó adósság csökkenéséből félmilliárdot, a nettó adósság mérséklődését pedig teljes egészében a keresztárfolyam– és árváltozások magyarázzák. A nettó adósságon belül a kormányzati szektort 3,3, a magánszektort 5 milliárd dollár terhelte május végén.