Történelmi lecke • 1999.07.19
Múlt csütörtökön, e hasábokon kénytelenek voltunk szóvá tenni: méltatlan és gazdaságpolitikailag sem valami bölcs dolog, ha egy kormányfő dorgálni kezdi a biztosítókat.
Ám most a kisgazdaberkekből is fújni kezdett a szél. Horváth Béla FKGP–frakcióvezető–helyettes szorgalmazza: dobjanak össze a biztosítók egy katasztrófaalapot, szálljanak be ők is az üzleti alapon ki nem védett természeti katasztrófák okozta költségekbe. És, mint a rádióban hallanunk kellett, a biztosítószövetség elnöke is dicsérte az ötletet. Sajnos.
Egy egész ország érez együtt a károsultakkal, akiknek otthonát sodorta el az ár. Az égiek akarták, hogy ár legyen – de ezért nem szabad földi bűnbakokat keresni, mondván: a biztosítók úgyis túl sokat keresnek a kárbiznisszel. A szolidaritás mindenkit kell hogy kössön – tehát úgy dukál, ha e nemes érzésnek a köz pénze ad nyomatékot.
Némelyek viszont kedvvel szítják a közhangulatot a pénzvilág, a pénzes vállalkozások ellen. Ezt hívják úgy: populizmus. A populista a nép hangulatára bazíroz, a munkásökölre, amely odasújt, ahova köll.
Persze, mint mindenkinek, a populistáknak is jól jön az utolsó két év gazdasági fellendülése. Jól jöttek tehát a külföldiek befektetett dollármilliárdjai. Akkor viszont bírják ki, hogy a tőkék profitot hoznak tulajdonosaiknak, és ne próbálják hangzatos szólamokkal visszájára fordítani a tőkebeáramlást.
Negyven éven át mosták össze egymással a köz– és az üzleti ügyeket. A szocializmusban feledtették el az emberekkel azt is, mire valók az adók. Hát, tisztelt populisták, az adók a közügyek rendezésére valók. Például bajba jutott honfitársaink megsegítésére.