Huszonötmilliárdos lyuk a büdzsében • Leállt az orosz államadósság lebontása • 1999.07.16

Nem kisebb mint 25,5 milliárd forintos lyuk tátong a költségvetésben. Ennyi bevételt reméltek ugyanis a rubel elszámolású – főként orosz – államadósság értékesítéséből, márpedig gyakorlatilag kizárt, hogy idén egyetlen fillér is befolyjon ebből. Az orosz adósság lebontása a legutóbbi választások óta teljesen leállt, a gazdasági tárca ezért nemsokára pályázatot ír ki az államközi tartozás megvásárlására – tudta meg a Magyar Hírlap.

MH–információ
Szinte biztos, hogy az oroszok az idén nem fognak árut szállítani adósság fejében – szögezte le a Magyar Államkincstárhoz közel álló forrásunk. Ezt főként az orosz gazdaság helyzetével és a koszovói háború alatt feszültté vált magyar– orosz politikai viszonnyal indokolta.
A Pénzügyminisztériumban szintén arra számítanak, hogy a költségvetés bevételei közt eltervezett 25,5 milliárd forintból semmi sem jön be. Ily módon a veszteség csaknem teljesen felemésztheti a költségvetés helyzetének javítására a DCS 1800–as telefontender koncessziós díjbevételeként várt összeget, ami áfa nélkül 30 milliárd lenne (lásd cikkünket a 3. oldalon). A kormányváltás óta nem mozdult előre az adósság lebontásának ügye – értesült lapunk. A kincstár egyetlen ilyen jellegű szerződést sem kötött magyar vagy külföldi cégekkel.
Tavaly, az orosz válság előtt még sikerült túlteljesíteni a költségvetési törvényben előírt penzumot: 30,3 milliárd forintot látott a büdzsé a rubel elszámolású adósságbehajtásból, a tervezett 20,7–del szemben.
• Folytatás a 9. oldalon
• Folytatás az 1. oldalról
De így is még több mint 500 millió dollárnyi maradt az eredetileg 1,7 milliárd dollárnyi egykori szovjet adósságból.
A Gazdasági Minisztérium pályázat kiírására készül az adósság eladására – tudtuk meg a tárcához közeli forrásból. Egy magas beosztású kormánytisztviselő ugyanakkor „nagy blöffnek” minősítette a pályázatot, mivel a kiírás szerinte teljesíthetetlen feltételeket ír elő. Ilyen feltételnek nevezte, hogy a pályázónak előszerződést kellene kötnie, melyben az orosz pénzügyminisztérium vállalná, hogy finanszírozni fogja az „adósságért árut” ügyletet. „Ilyen papírt az életben nem adott ki az orosz PM” – fogalmazott az adósságlebontás folyamatát jól ismerő kormánytisztviselő.
Egy kormányzati politikus szerint a kabinet a tender kiírásával azt szeretné megmutatni, hogy a nyilvánosság előtt intézi az ilyen ügyeket. Emlékezetes, hogy az előző kormányzati ciklusban az MSZP–hez közel állónak mondott vállalkozók a nyilvánosság kizárásával jutottak adósságlebontási lehetőséghez. Az eset „olajgate” néven vált ismertté, bár az oroszok éppen olajat nem szállítottak adósság fejében.
• E. J. – Sz. L. Á.