Visszaeső gabonaexport, megugró autóimport • Az áruforgalom rontotta a mérleget • 1999.06.11
Az év első hónapjaiban romlott a fizetési mérleg, amiben elsősorban a rosszabb áruforgalmi egyenleg a ludas, miközben az idegenforgalom jól teljesít. A külkereskedelmi pozícióvesztésekért pedig egyértelműen az agrárium felelős. A gabonaexport az első négy hónapban a tavalyi hasonló időszak felére olvadt. Ugyanakkor másfélszeresen nőtt az autóimport.
Január–áprilisban 763 millió dollár hiány keletkezett a fizetési mérlegben, azaz 318 millióval meghaladja a tavaly január–áprilisi deficitet – közölte előzetesen a napokban az MNB. A romlás két tényezőnek „köszönhető”: az áruforgalmi passzívum duzzadásának, továbbá annak, hogy igencsak megugrott az idegenforgalmon kívüli, „egyéb” szolgáltatások passzívuma.
Az „egyéb” – mindenekelőtt építési–szerelési, üzleti, valamint technikai és kulturális – szolgáltatások után külföldnek fizetett pénzek a tavalyi év utolsó negyedévében kezdtek el nőni, s ez az idei első negyedévben is folytatódott. Ez részben burkolt jövedelemkivonást jelenthet – vélik a szakértők.
Javult viszont az idegenforgalom mérlege. Áprilisban az idegenforgalmi bevétel az előzetes adatok szerint 190, a kiadás 81 millió dollárt tett ki, s ezzel a négyhavi bevétel 659, a kiadás pedig 320 millió dollár volt, szemben a tavalyi azonos időszak 623 milliós be– és 343 milliós kiáramlásával.
Mint a Gazdasági Minisztérium vámstatisztikai adataiból látható, a gépek és gépi berendezések cikkcsoport kivételével minden árucsoportban csökkent az export. A vámstatisztika szerint a teljes áruforgalmi passzívum négy hónap alatt 1087 millió dollár, ami 310 millióval nagyobb az egy évvel korábbi deficitnél.
A legnagyobb „érvágás” az agrárexport több mint 25 százalékos visszaesése. Ez önmagában majd kétszázmilliót magyaráz a külkereskedelmi mérleg romlásából. A részletesebb adatok szerint január–áprilisban a húskivitel dollárértéke 21,2, a zöldségek, gyümölcsök exportja 21,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól; még nagyobb mértékű az export visszaesése élőállatoknál (25 százalék), s különösen a gabonánál (44,6 százalék).
Közben a vezető gépipari ágazatok, amelyekben multinacionális vállalatok működnek, továbbra is dinamikusan növelik kivitelüket: az irodagép– és gépi adatfeldolgozó berendezésekből négy hónap alatt 892 millió dollár ment ki a határokon, ami 41,9 százalékos növekedést jelent; a közúti járműexport 55,5, a híradástechnikai kivitel 15,4 százalékkal bővült. Szintén a gépiparban és az autóknál figyelhető meg ugyanakkor az import megugrása: húsz százalék fölötti mértékben gyarapodtak áprilisig a szakipari, az általános gépipari berendezések, az iroda– és számítógépek, a villamos gépek és műszerek. Az autóimport 52,4 százalékkal haladta meg a tavalyi első négyhavit, s értéke meghaladta a 694 millió dollárt.
Az összes import dollárértéke 8,8, az exporté viszont csak 5,4 százalékkal gyarapodott, holott az első három hónapban 9,4 százalékos behozatalgyarapodás állt szemben 8,4 százalék kivitelbővüléssel. A rés a Gazdasági Minisztérium szerint számbavételi okok miatt is tágult: újabban a vámszabadterületen exportot bonyolító vállalatok negyedévenként, lökésszerűen számolnak el a kiszállításokkal. Eszerint három hónaponként kiegyenlítődés várható az export növekedésében.
Ez azonban – hozzávetőleges számításunk szerint – csak részleges magyarázat lehet. Márciusban 1029, áprilisban 696 millió dollárt tett ki a vámszabad–területi export; a kettő közti különbséget hárommal osztva azt kapjuk, hogy a számbavételi különbségek 1,5–1,6 százalékponttal „vetik vissza” az exportot, miközben 1–ről 3,4 százalékpontra tágult a rés az import és az export növekedése között.