Apadtak a kincstári számlák • A devizatartalék 8,8 milliárd dollár • 1999.06.08
Változtat adatközlési rendjén az MNB, így már ma reggel kiderül a fizetési mérleg áprilisi állása. A májusi jegybankmérlegről szóló előzetes adatközlés szerint a devizatartalék alig 82 millió dollárral gyarapodott, a kincstári egységes számlaállomány (kesz) viszont 27,7 milliárd forinttal apadt április végéhez képest.
A devizatartalék május végén 8,8 milliárd dollár volt, alig gyarapodott az egy hónappal korábbi állományhoz képest – közölte előzetesen az MNB. Ez meglepő, hiszen befolyt a pótlólag kibocsátott globálkötvény 250 millió dolláros bevétele. Ennek nyilvánvalóan ellene hatott viszont az, hogy a tartalékot dollárban tartják nyilván, így állományát csökkenti az amerikai valuta erősödése. Márpedig májusban a dollár forintárfolyama májusban 2,50–nel nőtt, az euró kurzusa viszont még forintban is 79 fillérrel csökkent.
Az államháztartással szemben az MNB követelései is, tartozásai is megcsappantak. A legnagyobb tétel az 58,1 milliárd forintnyi devizahitel–állománycsökkenés. A költségvetés ugyanis a globálkötvény–bevételt az MNB–vel szembeni devizaadóssága előtörlesztésére fordította – közölte nemrég az Államadósság–kezelő Központ.
Ugyanakkor az államháztartás rövid lejáratú forintbetétei (vagyis a keszen lévő pénzek) 22,9 milliárd forinttal zsugorodtak, még akkor is, ha a kincstár – a pénzpiacon hozzáférhető adatok szerint – a kincstár nettóban hetvenmilliárd forintnyi állampapírt bocsátott ki.
Összességében 35,3 milliárd forinttal apadt májusban a jegybank nettó követelése az államháztartással szemben. Az öthavi csökkenés már több mint 200 milliárd forint, ami döntően a devizaadósság 280 milliárdos zsugorodásának és a régi hitelek törlesztésének köszönhető, miközben a kesz–állomány még mindig több mint 38 milliárddal meghaladta a – tavaly őszi tőkekivonások idején lecsökkentett tempójú állampapír–kibocsátás miatt viszonylag alacsony – év végi szintet.
A hitelintézetekkel szemben 11,4 milliárddal nőtt az MNB nettó tartozása májusban. Ezen belül 46 milliárddal, 306 milliárd forintra duzzadt a passzív repóállomány, és hatmilliárddal, 30,2 milliárd forintra nőtt a forint–ban kibocsátott MNB–kötvények mennyisége is (ellentétben az áprilisi 135,4, illet–ve 12,6 milliárdos csökkenéssel). A jegybank tehát ezúttal kismértékben vásárlóerőt vont ki (sterilizált), ámbár a kezében levő állampapír–állomány (90,4 milliárd forint) nem változott.
A mai naptól az eddigi délután négy óráról reggel fél kilencre hozta előre a jegybank gazdasági adatközléseit, így akár már a mai kereskedésben is éreztethetik hatásukat az áprilisi előzetes fizetésimérleg–adatok.