Leértékelt hitel Lakiteleknek • 1999.06.07
A Magyar Hírlap értesülése szerint a múlt év végén összesen 127,8 milliárd forint értékű postabankos követelést vett át – 32,3 százalékos átlagos árfolyamon – az állami tulajdonú portfóliókezelő cég, a Reorg Apport Rt. Ez azt is jelenti, hogy a követelések értékének mintegy egyharmadának behajtásában érdekelt. Máris „lenyelték” például a Lakitelken működő népfőiskola kölcsönének több mint felét, holott az épület értéke állítólag többszörösen meghaladja a felvett hitel összegét.
Nem egy jelképes áron, ezer forintért átvett tételt tartalmaz az a követeléscsomag, amelyet a Reorg Apport vett át tavaly év végén – összesen 41,3 milliárd forintos vételáron – a Postabanktól.
Közöttük találjuk a Lakitelek Alapítványnak korábban nyújtott, 10 millió forintos folyószámlahitelt, amelyet a kamatköltségek 13,8 millióra növelnek (MH, június 5., 1. oldal). A Lezsák Sándor MDF–es képviselő vezette népfőiskolai alapítványnak azonban további 120 millió forint nem lejárt adóssága is van. Ezért a hitelért 60 millió forintot adott a Reorg Apport Rt. a Postabanknak.
A Lakitelek Alapítvány májusban értesítést kapott a Reorg Apport Rt.–től, amely szerint a követeléseket az eredeti áron tartja nyilván a követeléskezelő cég – mondta el érdeklődésünkre Olajos Csabáné, az alapítvány irodavezetője. Utoljára a bankkal tavaly decemberben folytattak tárgyalásokat a hitel átütemezéséről, de ez akkor megszakadt. Ám már ekkor megkezdődtek az – azóta jó úton haladó – megbeszélések a leendő befektetőkkel, akik segítségével a korábban felvett hiteleket teljes egészében, garantáltan visszafizeti az alapítvány – mondta az irodavezető.
A 120 milliót annak idején az alapítvány által üzemeltett népfőiskola építési költségeire vették fel. A népfőiskola épületvagyonát hivatalosan 600 millió forintra értékelik – tudtuk meg Olajos Csabánétól.
Mint arról már írtunk, a Simicska Lajos APEH–elnök egykori érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. 49 százalékos üzletrészéért 15,7 millió forintot fizetett a Reorg Apport a Postabanknak. Az üzletrész névértéke 14,7 millió forint, amit tavaly márciusban 380 millióért vett meg a Postabank egyik cége. „...a Mahir Cityposter Kft. üzletrészének értékesítése is a Postabank tőkehelyzetének rendezésébe tartozik, melynek árát az állam fizette meg” – tájékoztatott Járai Zsigmond pénzügyminiszter a Szalay Gábor országgyűlési képviselőnek küldött levélben, bár utóbb cáfolta, hogy konkrét tranzakciókkal kapcsolatos veszteségek rendezésére gondolt.
A Mahir Cityposter üzletrészért fizetett 15,7 millió viszont azt mutatja, hogy már keresztet vetettek a befektetés túlnyomó részére. Győri Tibor, a Mahir Rt. vezérigazgatója viszont a hétvégén úgy nyilatkozott: az üzletrész még mindig megéri a 380 milliót, de kedvezőbb lenne, ha ezt külföldi befektető venné meg a Reorg Apporttól. Tavaly a közterületi hirdető cég 600 millió forint árbevétel mellett 140–145 millió forint nyereséget hozott – számolt be Győri.
• E. J. – P. Zs.