Járai: csillapodik a befektetői hisztéria • Meglepően rossz a fizetési mérleg • 1999.05.08

Váratlanul nagymértékű – több mint 570 millió dollár – a fizetési mérleg első negyedéves hiánya; majd' 200 millióval meghaladja a tavalyi első három hónap deficitjét. Járai Zsigmond kérdésünkre 2,5 milliárd dollárra becsülte a fizetési mérleg éves hiányát. Mint érdeklődésünkre közölte: áprilisban 9,7 milliárd forint többletet produkált a központi költségvetés. Más forrásból úgy értesültünk: a formálódó adóreform–elképzelések szerint a reálkamatokat 20 százalékkal adóztatnák meg.

MH–információ
Kiugróan nagy – 334 millió dollár – hiány keletkezett márciusban a folyó fizetési mérlegben. Így a negyedéves deficit 574 millió dollár – közölte előzetesen az MNB. Tartja magát a korábbi kormányzati előrejelzés, amely szerint az idén a fizetési mérleg hiánya kevesebb lesz 2,5 milliárd dollárnál – szögezte le érdeklődésünkre Járai Zsigmond pénzügyminiszter.
A külföldi alapok vásárlókedvét a makroadatok nem fogják megakasztani – mondták el egybehangzóan az elemzők érdeklődésünkre. Szerintük az e heti tőzsdei rekordforgalom nem magyarázható pillanatnyi szeszéllyel. Középtávon sokkal inkább a koszovói válság kimenetele határozza meg a magyar pénzpiacok tőkevonzó képességét, mint a fizetési mérleghiány – vélik az elemzők.
A pénzügyminiszter becslése szerint az első negyedévben a gazdasági növekedés legalább 4 százalékos volt, s áprilisban tovább csökkent az infláció. Azaz az év elejét jellemző befektetői hisztéria csillapodni látszik, s ezt a makrogazdasági adatok is alátámasztják – értékelt Járai Zsigmond a Magyar Hírlapnak. Igaz, korai még az eddigi adatokból az egész évre következtetéseket levonni – tette hozzá.
A központi költségvetés áprilisban 9,7 milliárd forintos szufficittel zárt – erősítette meg Járai értesülésünket. Eredetileg nullszaldós áprilisi költségvetést vártak, így a 10 milliárd körüli szufficitet kifejezetten jó eredménynek tartja. Ugyanakkor a tárca számításai szerint 30 milliárdos többletre lett volna áprilisban szükség ahhoz, hogy a büdzsé mérlege visszabillenjen az első hónapok nem várt deficitje után. A közöltek alapján a központi büdzsé négyhavi hiánya 218,6 milliárd forint.
Más forrásból lapunk úgy értesült: a kamatadó technikai kivitelezésére eddig kétféle megoldást dolgoztak ki. Mindkét esetben a cél az, hogy a reálkamatot (azaz a kamat inflációs mérték feletti részét) adóztassák meg. Ez megvalósítható az adott esetben elért reálkamat egyedi kiszámításával, illetve átalány formájában, amikor a reálkamat egy általános mértékét vélelmezik, azaz végül is a nominális kamat valamilyen hányadában állapítják meg az elvonást. Az adó mértékét a reálkamat 20 százalékának megfelelően állapítanák meg – értesült lapunk.
Az új adófajták – földadó, biztosítási adó, ökoadó – kivetését ellenezte Csúcs László (FKGP) költségvetési bizottsági alelnök, aki a 2000–2002. évi büdzsé irányelveinek vitájában szólalt fel. De a kamatadót Csúcs nem sorolta az új adónemek közé (hisz ez jelenleg jogilag „nullakulcsos”). Érdeklődésünkre elmondta: egyelőre nem egyeztetett Torgyán József pártelnökkel a kormányfővel tartott találkozójáról, ahol pedig az adózás kérdése is terítékre került.
• Folytatás a 9., további információk a 10., publicisztika a 7. oldalon
• Folytatás az 1. oldalról
A hároméves költségvetési irányelvek vitájában a pénzügyminiszter szakmai előrelépésnek nevezte, hogy a költségvetési munkában a középtávú tervezési szemlélet is megjelent. Szerinte 2002–ig az európai unióbeli gazdaságokat kétszeresen meghaladja majd a növekedés, s eközben mérséklődik az államháztartási hiány, az újraelosztás, az adóterhelés, az infláció. Mádi László a Fidesz vezérszónokaként kiemelte, hogy jövőre a személyi jövedelemadózásban két gyerek után több mint ötvenezer, három gyerek után százezer forint adókedvezmény érhető el. Ígérte: 2002–ig 25 százalékra mérséklik az idén 33, jövőre pedig a tervek szerint 30 százalékos tb–járulékot.
Szekeres Imre (MSZP), költségvetési bizottsági elnök a „jobboldali kormány felelőtlenül összeállított PR–akciójának” nevezte az irányelveket. Ő is, Kuncze Gábor SZDSZ–frakcióvezető is úgy látta, hogy a kiindulás irreális, hiszen a kormány idei prognózisai is irreálisak, s túl vannak tervezve a büdzsé bevételei. Kuncze furcsállta a hivatalos bűnügyi statisztikát is, mely szerint 1998 első negyedévében négyezer, az idei első három hónapban viszont alig 250 adó– és tb–csalást regisztráltak.
• E. J. – P. Zs.