Duzzad a költségvetési hiány • 1999.04.14

Márciusban közel százmilliárddal – az első negyedév végéig 297,7 milliárd forintra – duzzadt az államháztartás hiánya. Ez a teljes évre előirányzott összegnek immár 68 százalékát teszi ki. A Pénzügyminisztériumban elsősorban a központi költségvetést – ezen belül is az elmaradó áfabevételeket és MNB–befizetéseket, a mezőgazdaság elszaladó támogatását és az év eddigi részén sűrűsödő kamatkiadásokat – teszik felelőssé a nem várt deficitért.

A központi költségvetésben márciusban 81,3 milliárd forintra rúgott a hiány, ami másfélszer annyi, mint egy évvel korábban. Az első negyedévi 228,3 milliárdos hiány a teljes évre engedélyezett deficit 59,7 százalékát teszi ki – derül ki a PM adataiból.
Kellemetlen meglepetés az áfa, amely eddig 18,8 százalékra teljesült, vagyis jócskán elmarad az egyenletes beszedést feltételező 25 százaléktól, de a tavalyi első negyedévi, 20,9 százalékos teljesítéstől is. Márciusban ebből az adóból 68,5 milliárd forint folyt be; ha áprilisban nem lesz meg a százmilliárd, újra át kell gondolni az áfabevételi prognózist – közölte Thuma József helyettes államtitkár sajtótájékoztatóján, előre vetítve az esetleges kiadás–visszafogásokat. (Tavaly márciusban 68,5, áprilisban közel 100 milliárd folyt be a PM adatai szerint.)
Az MNB az első negyedévben – befizetés helyett – 5,5 milliárdos nyereségtérítést kapott a büdzsétől, sőt további 2,7 milliárdot fizetett neki a büdzsé az úgynevezett „sajáttőke–követelmény” kielégítésére. A mezőgazdasági kiadások közül a piacrajutási támogatás emelkedik ki, három hónap alatt 28,4 milliárddal, azaz az előirányzat 58,2 százalékával. A földművelésügyi tárca költségvetésében 50 milliárd forintnyi átcsoportosítható forrás van – árulta el.
Az adósságszolgálati kiadások csak márciusban 107,3 milliárd forintra rúgtak, az első negyedévben pedig a teljes évi penzum több mint harmadát már kiadták. Igaz, e hónapban kevesebb mint 60 milliárd forint kamatkiadás várható.
Végül is áprilisban 30 milliárdos többlet kellene ahhoz, hogy helyrebillenjen a büdzsé. Ezzel szemben a PM már az év elején is nulla körüli egyenleggel számolt márciusra – árulta el a helyettes államtitkár.
A teljes államháztartás egyenlege még kedvezőtlenebb – három hónap alatt mínusz 297,7 milliárd forint –, ami azzal is összefügg, hogy az év elején a megszüntetett állami pénzalapok maradványát, 30,9 milliárd forintot a központi költségvetésnél bevételként számolják el, a teljes államháztartás egyenlegét viszont e tétel nem változtatja meg. A tb–nél márciusban 17,8, az első három hónapban 45,6 milliárd forint a deficit; utóbbi máris meghaladja az éves előirányzatot. Márciusban 6,5 milliárd forint bevétel származott a tb–vagyoneladásból.