Megegyezés a millenniumi könyvek kiadásáról • Egyharmadot lead az Osiris • 1999.04.03
A Könyvkiadók Egyesületének közreműködésével megállapodott az Osiris hét másik kiadóval a Millenniumi Könyvtár sorozat megjelentetéséről. Így a kulturális tárca pályáztatás nélkül támogathatja három év alatt 150 millió forinttal a vállalkozást. A megegyezés szerint az Osirisé az üzlet kétharmada, s egyharmadon osztozkodhatnak a többiek.
Már csak Várhegyi Attilának, a kulturális tárca politikai államtitkárának hozzájárulása hiányzik, s indulhat a Millenniumi Könyvtár sorozat kiadása – közölte kérdésünkre Gyurgyák János, az Osiris Könyvkiadó igazgatója.
A 150 kötetes sorozathoz az eddig ismert elképzelések szerint kötetenként egymillió forint támogatással járulna hozzá a költségvetés. Erre megvan minden esély. Az államtitkár ugyanis a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) jóváhagyását szabta feltételül a támogatáshoz (MH, március 26.), márpedig az Osiris az egyesület közreműködésével készítette el az okmányokat a támogatás igényléséről. E több forrásból származó információink ellenére Zentai Péter László, a MKKE igazgatója elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon lapunknak.
A Domokos Mátyás szerkesztette magyar szépirodalmi sorozatot kétharmad részben az Osiris adná ki, vagyis rá jutna száz kötet. A többi ötvenen pedig hat további kiadó – a Balassi, az Európa, a Jelenkor, a Magvető, a Püski, a Talentum – osztozkodna. Az állami támogatást kötetenként kapnák a kiadók. Egy könyv idén 500, jövőre 600 forintba kerülne, a 2001–es árakról később állapodnának meg.
Az Osiris először pályázat nélkül nyerte el a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal ígéretét a sorozat támogatására. A MKKE közvetítésével megkezdett tárgyalásokon azonban a többi kiadó további műveket igyekezett rávetetni a Domokos–féle listára. Gyurgyák ekkor bejelentette: visszalép a sorozat kiadásától, ha nem fogadják el a sorozatszerkesztő személyét (MH, március 24.). E viták során végül Gyurgyák kihagyta a vállalkozásból a nyolcadik kiadót, a Palatinust, s a többi kiadóval egyenként egyezett meg.
Mint Kőrössi P. József, a Palatinus igazgatója kérdésünkre elmondta: több más kiadó mellett ő is bővítette volna a listát, de cáfolta, hogy nem fogadta volna el az Osiris által kijelölt szerkesztőt. Bár Gyurgyák kínosan kerülte a politikai felhangokat, információink szerint kritika érheti a Millenniumi Könyvtár semlegességét, hiszen nem egy politikailag is liberálisnak tekintett író kimarad, bekerültek viszont szerzők a jobbközép és szélsőjobb palettáról.
Kimaradt a vállalkozásból a Falukönyv Cicero kiadó, amelynek 26 megjelentetett könyve szerepel a millenniumi sorozat listáján. Mint megtudtuk, e kiadónál jogok is vannak, amelyekről még nem egyeztek meg az Osirisszal. Szamosi Ivánné igazgató attól tart, hogy az államilag támogatott sorozat a tankönyvlistákon is előnyt élvez majd.
A Millenniumi Könyvtár sorozat egyébként minden bizonnyal repülőrajttal kezd majd. Az Osiris már április 23–án, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentkezne néhány kötettel, amelyeket már elő készítettek a győri Széchenyi Nyomdánál – tudtuk meg Nagy Iván ügyvezető igazgatótól. Szerződést később kötnek az Osirisszal, amelyhez régóta együttműködés fűzi cégüket. Információink szerint a nyomdának jó esélyei vannak arra, hogy a többi kiadó is tőle rendeljen a millenniumi sorozat keretében.