Fura kötvénykibocsátás • 1999.03.27
Vízválasztóra sikeredett a 750 millió dolláros kötvénykibocsátás. Kitört a háború Jugoszlávia ellen, és ezt nem lehetett tudni, amikor a pénzgyűjtő akciót és Járai Zsigmond pénzügyminiszter amerikai bemutatkozó körútját szervezték. Mondhatni, előbb indult be a magyar kötvénykibocsátást szervező ABN Amro és a Salomon Smith Barney pénzintézetek akciója, mint Clark tábornok hadigépezete. De ha már így alakult, ha már az immár harcoló NATO tagjának tudjuk magunkat, adódik a szokatlan kérdés: vajon megnyugtatja–e ez a kötvényvásárlókat? Vagy olyan befektetési övezetbe tartozunk, amely többé–kevésbé összemosódik a megbombázott régiókkal?
Persze, valószínűbbek a közbülső válaszok is. NATO–tagként biztonságos ország lettünk, s ezzel, hogy mást ne mondjunk, a befektetések kockázata is kisebb – ugyanakkor beárnyékolja a mi kis fejlődő kapitalizmusunkat a jugoszláv válság, amelyet még kilátástalanabbá tett a háború. A közbülső helyzet fokát természetesen a kamatfelárak – az amerikai kötvény feletti árak – fejezik ki, s lapzártakor még nem tudjuk, sikerült–e elérni az eredetileg megcélzott 130 bázispontnyi mértéket, amely kedvezőbb lenne a tavaly decemberi dollár–, bár kedvezőtlenebb a februári eurokötvény–eladásnál. (A felár leegyszerűsítve azt jelenti, mennyivel kevesebbet fizetnek odakint a magyar, mint az amerikai kötvényért; az említett mérték évente mintegy 2,3 milliárd forintnyi többlet kamatterhet jelent a költségvetésnek.) Szerencsére, mint a pénzügyminiszter bejelentette, a kibocsátás eredményesnek ígérkezik, tehát a felárral sincs olyan nagy baj.
Közben idehaza a pénz– és tőkepiacon nemigen érződik, hogy kitört a háború a szomszédban. A tőzsdeindex hol fölmegy, hol le, akárcsak az állampapír–hozamok; a forint közepesen gyenge, és szintén ingadozik. De hát ez megy már jó egy hónapja, mióta kedvezőtlenebbre sikeredtek a makrogazdasági mutatók.
NATO–tag vagyunk, és nem Jugoszlávia. De ez a közhely nem nyugtat meg.