Nyolc kiadó kér részt a Millenniumi Könyvtárból • Osztoznia kell az Osirisnak • 1999.03.24

Komoly esély van arra, hogy mégsem egyedül jelenteti meg az Osiris Könyvkiadó a Millenniumi Könyvtár szépirodalmi sorozatot. Korábban e könyvekhez pályázat nélkül ígért az Osirisnak 150 millió forintnyi költségvetési támogatást a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatal. Az Osiris holnapig kész megegyezni a nyolc érdekelt kiadóval.

Ha csütörtökön nem hozzák tető alá a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületébe (MKKE) tömörült kiadókkal a szerződést, az Osiris lemond a Millenniumi Könyvtár (eredetileg tervezett nevén Olcsó Könyvtár) sorozat szerkesztéséről – jelentette ki érdeklődésünkre Gyurgyák János. Az Osiris igazgatójának két feltétele van: az általa korábban kiválasztott sorozatszerkesztő, Domokos Mátyás válogassa ki továbbra is a műveket, és hogy a kötetek technikai kivitelezése egységes legyen.
Hétfőn kezdtek tárgyalni a többi kiadóval. Ha csütörtökig megegyeznek, a nyolcak társkiadóként kötnek szerződést az Osirisszal mint koordinátorral. A sorozat megfelelő darabjai kizárólag a megjelentető kiadó neve alatt látnának napvilágot. Az esélyeket a kiadók különbözőképpen ítélik meg. Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója szerint hétfőn egyenesen „keretmegállapodás” született az alapelvekről – például arról, hogy a költségvetés kötetenként egy–egymilliós támogatását a megfelelő kiadó kapja meg –, mások viszont kiemelték: még semmit nem írtak alá a felek.
A Millenniumi Könyvtár 150 kötete három év alatt jelenne meg (egy történelmi és egy politikai gondolkodókat felvonultató sorozat mellett). Gyurgyák, mint lapunknak elmondta, még ősszel jelentkezett – a Domokos Mátyás által már akkor összeállított listát mellékelve – a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatalnál, miután Nemeskürty István kormánybiztos nyilvánosan fölvetette a sorozat ötletét. Bayer Zsolt, a hivatal főtanácsadója fogadta el – pályázat nélkül – az Osiris jelentkezését.
Az Osirist az kényszerítette a tárgyalásra, hogy a legtöbb kortárs írónak, költőnek, aki bekerülne a sorozatba, más könyvescégnél van a kiadói joga. „A kiadó és a szerző érdekének együtt kell érvényesülnie” – szögezte le kérdésünkre Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója. Ez fölveti a kérdést, vajon tartható–e az eredetileg tervezett 500 forint körüli ár: hiszen ez érdeket sérthet ott, ahol korábban drágábban jelentek meg ugyanazok a művek.
Gyurgyák szerint ez a veszély csak néhány esetben áll fenn; ilyenkor az érintett kiadó elállhat, és a mű nem kerül be a sorozatba. Bízik azonban abban, hogy az Osiris klubhálózatában terjesztett kötetek (az eladás e módja már most lényegesen olcsóbb) többé–kevésbé kikerülik a kiadók eddigi ügyfélkörét. Több példánnyal, olcsóbban lehetne túlterjeszkedni az értelmiségi közönségen – vallja. Úgy véli, az 500 forintos ár az idén tartható, már a sorozatkiadással leszorítható nyomdaköltségek miatt is. Az Osiris már kért öt nyomdától ajánlatot, ki is választott egyet, bár a szerződést még nem kötötték meg.